Az SMS bandita

Megvan a cselszövő, az álnok. S ennek szívből örülünk! Mondják, a bankpánik természete olyan, hogy suttogással elindul egy, a pénzintézmény csődjéről szóló hír, mely akár igaz, akár nem, futótűzként elterjed, a betétesek sorban állnak a fiókoknál, hogy mentsék a pénzüket és ezzel a magatartásukkal valóban csődbe viszik az intézményt. (Műveltségüket fitogtató szak/közírók ilyenkor szokták elsütni az önmagát beteljesítő jóslat kifejezést és elégedetten dőlnek hátra egy percre.) Nemrég nálunk is valaki, a gaz, a lator megpróbálta ugyanezt eljátszani az OTP-vel: SMS-eket küldött széjjel, melyekben a bank csődjéről tájékoztatott és arra buzdította a címeztteket, hogy vegyék ki a pénzüket a bankból. Az OTP feljelentést tett és a rendőrség egy napon belül elfogta az elkövetőt. A férfi célja, a jelenlegi híradások szerint tőzsdebefektetési csalás volt, azaz megpróbálta megrendíteni a pénzintézetet, ezzel valószínűleg lenyomni a részvényeinek árát, hogy ő olcsón tudjon venni. Az ilyenekkel szemben azonnal és határozottan fel kell lépni, ahogyan ez meg is történt.

Ha filmen történt volna, akkor ez a hírt egy bemondónő olvasná nekünk egy tévéképernyőn, miközben látnánk, hogy a bajszos, karakán rendőrfőnök most kezet rázna az adatbányászokkal, a cégvezető levenné a szemüvegét és megtörölné izzadságtól gyöngyöző homlokát, miközben halkan elindulna a vége főcím zene. The End. Az filmekben sohasem mutatják már az elfogott bűnösök tárgyalását, a hősök tanúskodását a bírósági teremben. Ezeket nekünk kell elképzelnünk. Vagy nem kell.

Ahogyan arra is alaposan vigyáznak az élő, hús-vér bűnüldözők, hogy az átlagember még véletlenül se gondoljon bele abba, hogyan is tudják elfogni az ilyen SMS-ek küldőit. Természetesen úgy, hogy az összes elküldött és fogadott SMS-ünket szépen tárolják és visszakereshető formában őrizgetik. S ha nemzetbiztonsági ügyből kifolyólag erre szükség van, akkor ezeket az adatbázisokat szépen megnyitják és túrkálnak, kutakodnak bennük. Most is ez történhetett. Többen jelentették az OTP-nek, hogy gyanús SMS-t kaptak. Namost ha az eredeti küldő annyira balfácán volt, hogy a saját mobiljáról direktben küldözgette az üzeneteket, ekkor a rendőrségnek csak egyszerű le kellett kérnie a telefonszám tulajdonosának adatait. Ám ha a bejelentő nem a forrástól kapta az üzenetet, hanem valaki továbbította neki, akkor a rendőrség megnézte az ő kapott üzeneteiket az adatbázisban, aztán megnézték, hogy milyen számról kapták ezt az üzenetet, aztán megnézték, hogy a küldő kitől kapta, és azt a láncot addig folytatták, amíg a forráshoz nem értek. Egyszerű nyomozás, de a látárolt adatok nélkül ez lehetetlen vagy bonyolultabb lenne.

S itt ismét elérkeztünk a XXI század egyik nagy dilemmájához, melyet annyian és annyiszor kutattak, feszegettek, hogy már ez a téma megtölt egy egész film és könyvtárat. Mégpedig annak a dilemmája, hogy az állam lehallgathat-e vagy sem? Ha rögzítik az összes telefonálásunkat, SMS-ünket, és a kamerákkal megfigyelt utcai cselekedetünket, akkor ez most mi nekünk? Egyik oldalról ez beleavatkozás a magánéletünkbe és a legnagyobb aljasság, amit a hatalom valaha elkövethet, megvalósítva az abszolút megfigyelést. (Köz- és szakírók ilyenkor jönnek Orvellel és a Nagy Testvérrel és ismét hátradőlnek a székben egy picit.) A másik oldalról a mi pici magánéletünket védik mindezzel, hogy ha valaki bombariadóval keseríti meg az életünket, vagy egy terroristamerényletet emailben, SMS-ben terveznek meg, akkor lehetőség nyíljon a banditák elfogására.

A mérleg mindkét serpenyőjében súlyos érvek vannak. A dilemmát kutatni, dokumentumfilmet készíteni róla, riportot keríteni köréje már rég nem érdemes szerintem, mert annyi ilyen létezik már. Mondja inkább már ki egy okostojás, hogy ez a dilemma megoldhatatlan, az állam pedig csak úgy fog engedélyezni hiradástechnikai eszközöket, hogy az lehallgatható legyen és ezen ha beledöglünk sem tudunk változtatni. Tehát ha emailben, SMS-ben, telefonon szidjuk a főnökünket, a szomszédot, a családunk tagját, akkor gondoljunk arra, hogy ezt valahol talán rögzítik. És ugyan az esélye kicsike, de ha több ezer hitelkártya adat napvilágra tudott kerülni hála egy kirúgott alkalmazottnak, akkor lehet, hogy a neten egyszer csak megjelennek a tárolt üzeneteink, leveleink, erotikus évődésünk a titkárnőnkkel, a bizalmas információcserénk az üzletfeleinkkel, a gúnyos etnikai viccelődésünk. Egy ki egészséges paranoia, kedves olvasók, amikor a modern kor elkényelmesítő eszközeit használjuk. Egy kis paranoia. Semmi több.

Ennek jegyében mi más tehetnénk: küldjünk egy SMS-t bármelyik barátunknak azzal az szöveggel, hogy "Neked, aki lehallgatod ezt az üzenetet, köszönjük, hogy elfogtátok az SMS-es bűnözőt! És Te, aki más privát üzeneteit elolvasod, takarodj a *****ba!" A mérleg így egyensúlyban marad.