Balfácánt vacsorára

(Francia vígjáték, József Attila Színház)

"A kurva életbe"
kezdi a darabot Kern András, és a közönség nevet. Aztán még felhangzik néhány finom "rohadt életbe" és "francba" indulatszó, és a közönség mindegyiken nevet. Innentől szabad a pálya a színészeknek és a sokszázadszor játszott darab improvizatív részeibe csupa káromkodás kerül, a közönség zöme pedig egyre hangosabban kacag ezeken. Olybá tűnik, hogy a káromkodásokkal telitűzdelt Beverly Hills-i zsaru és a mocskosszájúságban etalonnak számító Ford Fairlane kalandjai után két évtizeddel még mindig fizetőképes kereslet van a mosdatlan beszéd iránt.

Mi más magyarázná, hogy ez, az egyébként viszonylag gyenge előadás ily hosszú időt ért meg a József Attila Színház repertoárjában? Az alapszituáció még izgalmas is, de a vontatott felépítés, a tények oly bárgyú tálalása, mely csak Feydeau korszakára volt jellemző, tönkrevágják az egészet, arról nem is beszélve, hogy a két sztárszínész oly lagymatagon játssza a jelenetei, mintha arra vigyáznának, hogy nehogy kifolyjon a szájukból a tej, amelyet az előadás végére megalvasztani igyekeznek.

A balfasz
az a szó, amely helyrerak és megvilágít mindent. Míg a darab címében az unatkozó könyvkiadót alakító Kern András és csapata balfácánt, balféket lát néhanap vacsorára, hogy aztán a boldogtalanon nevessenek napokon át, addig a darabban már balfaszként emlegetik a félnótásokat. A nézők tehát a balfácánra vesznek jegyet, de kielégülést csak akkor nyernek, ha balfaszt kapnak a színpadon. Meg bazmegolást, kurvázást, szarozást... Ők prűdek, nem használják ezeket a szavakat, s ezért fennen nevetnek, amikor a színpadon elhangzanak, noha valójában, tudat alatt az a kielégülést keresik, amikor egy egészséges numera közben azt suttogják partnerük fülébe, hogy beszélj mocskosan, drágám. A prüdéria pedig, úgy látszik, ma, kis mogyoszágon elad egy színdarabot.

A darab története
egészen eredeti, de aztán sablonokba vált át, végül belefullad önmagába. Az említett könyvkiadó (Kern András) és barátai néhanap vacsorára látnak egy szellemileg kihívásokkal küszködő (dilis) embert, hogy annak számukra érthetetlen hobbiján, fura öltözékén, akadozó beszédén röhögjenek. A mai estén is ez lenne a program, de a könyvmágnás dereka megfájdul, ezért lemondja a vacsorát. Ám erről már nem tudja értesíteni a vacsoravendéget (Koltai Róbert), aki megérkezik hozzá a lakásába. Ráadásul a főszereplő a feleségével is összeveszik. A nő távozik és a férj egyedül marad a lakásban a lökött vendéggel, akit nem képes távozásra bírni, s aki viszont mindenféle galibát okoz. Például felhívja a lakásba a vendéglátójának ex barátnőjét, majd összetéveszti őt a feleséggel, végül egy adóellenőrt is a vállalkozó (naná, hogy adócsalt) otthonába hív.

Az efféle vígjátékoknak sosem a története a lényeges. Ha jól van megírva és jól játsszák, akkor épp abban a percekben lesz a legmulatságosabb, legszórakoztatóbb a darab, amikor minden a feje tetején áll. Ilyenkor a közönség az egyik nevetésrohamból a másikba esik és senki nem törődik a történet logikai bukfenceivel, vagy a szálak tucatjait nyitva hagyó langyos befejezéssel. De ha a játék nem pörög, a nézőnek van ideje gondolkodni a párbeszédek között, akkor szétesik az egész, felszínre kerülnek a fonákságok és megette a fene az egészet. Ebből a szempontból Cooney darabjai a mérvadóak, a Páratlan páros is buta vígjáték, de ki törődik vele, ha könnyezik a nevetéstől?

Persze, lehet, hogy nem a Balfácánt vacsorára írójával van a gond. Ha már Cooney-t említettem, érdemes egymás mellé tenni a Délután a legjobb című darabjának Vidám Színpados előadását (Gálvölgyi Jánossal és Straub Dezsővel) valamit A miniszter félrelép című darab József Attilás előadását (a Kern - Koltai párossal)*. Mindkettő darabban ugyanaz az alapszituáció: a miniszter megcsalni készül a feleségét egy szállóban, a titkár eleinte fedezi őt, majd hazugságaiban elsüllyedve egyre inkább összezavarja az eseményeket. Míg a Délután fergeteges vígjáték, addig a Miniszter holmi lassú komédia. Legalábbis a számomra és én ezt a hatalmas különbséget a színészek számlájára írom.

Koltai Róbert például a Balfácánban is ugyanazt a pár alapfiguráját hozza, amelyeket már a tanár-paródiáiban is bemutatott évekkel ezelőtt. Hálás vagyok, hogy az Illetékes Elvtársat nem csempészte be a darabba. De ezen kívül semmit újat nem nyújt. Mivel a partnere végig isiászos beteget alakít, neki kéne körbeugrálnia, táncolnia a színpadot, elvonva a figyelmet a szöveg üresjáratairól, szórakoztatni minket akkor is, amikor nem ő van soron a beszédben. Nem teszi. Kern András pedig szokás szerint csak ordít és faarccal káromkodik. A másodszereplők már érdekesebbek, bár Józsa Imre szájából nagyon furcsa a kispöcsözés, az én fülemnek abszolút hiteltelenül hangzik. Volt a főiskolán két osztálytársam, na ők aztán egymás ugratása céljából tényleg a végletekig mocskosan beszéltek egymással, de olyan lazán, hogy mindenki érezte, ez csak baráti évődés. Józsa szerepén pedig érződött, hogy szerep. Meg kell még említenem Ullmann Mónikát, aki nélkül, úgy tűnik nincs darab a József Attilában, de pár mondatával itt csodát tenni nem tudott, ahogyan a jól játszó Vándor Éva és Besenczi Árpád sem.

A vacsora
az voltaképpen nem is történik meg a darabban. Az adóellenőr egy személyben vacsorál, talán ez még nem számít annak. Pedig nagyon is megesik a vacsora, méghozzá balfácánnal. Vagyishogy balfácánok tucatjaival. Mi vagyunk azok, a nézők, akik talán a francia filmfeldolgozás sikere miatt, talán a húzó nevek miatt ezreket fizetünk a jegyekért és közben egy erősen közepes produkciót kapunk. S ne feledjük azokat a nézőket, akik a sok trágárságon még képesek nevetni, mert ők jól szórakoznak. Igaz, éppen rájuk illik a darab-béli balfácán szerep, hisz ők még saját butaságukban azt sem veszik észre, hogy őket itt felültetik. Ők azok, akik ugyanígy nem veszik észre a Győzik-e, Blamázs, Mónokli és egyéb kereskedelmi tévés műsorok nívótlanságát. És mvel ezeket a műsorokat milliók nézik naponta, cseppet sem csodálkozom, hogy pár száz minden Balfácán előadásra jut. Akkor minden rendben van.

* Egyik sincs már műsoron, de mindkettő volt felvételről a televízióban. Innen-onnan talán beszerezhető.