 |
|
Lomtár
Embervér -
Vámpírnyál
Annak a kérdésnek körbejárása, hogy mióta ennyire nyálasak a vámpírtörténetek, és mostanában miért van ennyi belőlük.
Nemzeti Vágta 2008
Csak az látott valamit, aki nem ment el...
Csakazértis
Természet versus humánok
Veledutaztam jól
Valójában egy közösségi/társkereső weboldal. Egy régi emlék árnyékában.
IX. Eperfesztivál Tahin
Egy nap a forgatagban, ahol sajnos eperből volt a legkevesebb.
Húsvét Hollókőn
Szilánkocskák a világörökség részét képző településen tartott ünnepről.
Harkány, Siklós, Mohács, Bátaszék
Pár nap a Dráva közelében
Kellemes ünnepeket!
Az utolsó kötözödések az évben
Rossz pénz
Nem vesztem el
Sidari-
Sivota-
Szilánkok
Pár nap Korfun. Képekkel és szöveggel.
For A Cat
English translation of "Nekrológ egy macskáért" - by Edina
Nekrológ egy macskáért
Hát ez ilyen...
Naplótöredék fantáziával megbolondítva.
Mondjuk úgy, újévi vidámság gyanánt.
>> Összes szemét
2004.12.29.
Naplótöredék fantáziával megbolondítva.
Naplótöredék fantáziával megbolondítva. Mondjuk úgy, újévi vidámság gyanánt.
51,4 km/óra. Ezt nevezem! Kerékpáron. Sisak nélkül. Melegítőben. Feltűrt ujjakkal. Lethetne még több is, de a lejtő aljához közeledve fékeznem kell, mert le szeretnék majd kanyarodni balra, ám mögöttem is, a szembesávban is autók hada. Ki hinné, hogy csendes, két ünnep közötti időszak van. Hétköznap. Szerda. December 29-e. "Vagy tessék szépen dolgozni, vagy tessék otthon pihenni a családdal a meleg szobában, de ne tessék engem csúcsforgalommal megzavarni" - zsörtölődöm mosolyogva magamban.
Végre rátérek a nem egyenrangú útra. Semmiképpen sem az. Szűk, kanyargós, kátyús, falevélfoltos és a gyérebb forgalom még nem volt képes felszárítani a tegnapi csapadékot. Mellékút. Tipikus. Szembe jön tízmillió forint. Ezüst színű, repeszt, ahogy a csövön kifér. Kátyú nem érdekes, CGA zautó. Az úttest közepén persze, mert csak a gázpedált ismerni, de kocsi jobb sávba tartani nemnem. Jobbra egy még alacsonyabb rendű úton - értsd földút - egy férfi áll a műútnak háttal és vizel. Ó, vissza a természethez! Minő szép eszme. Kár, hogy a természet küszöbéig sem képes gyalogolni, böhöm nagy terepjáró áll mellette. Nem létezik, hogy egy ekkora hodályban ne legyen angolvécé. Továbbgurulok, szépen, nyugodtan, rontva ezzel az előző halállejtős mutatványommal feltornászott átlagsebességemet. A kilométerórám 3 napos. Karácsonyra kaptam. Feldúlta az életem. Most már tudom melyik ismerősöm, rokonom, milyen messze lakik a városban, hány kilométer a Naszály teteje és hány méter az utcánk. Valahogy autóban ezt még sosem figyeltem. Egyébként gyanús ez az óra nekem. Bár a kézikönyv szerint kalibráltam, mégis mintha túl nagy sebességeket, távolságokat mutatna. Kishitűség. Ja kérem, ezt kellett volna kérdezni tőlem, nem azt, hogy a pohár félig tele vagy üres.
Jobbról lövések döreje. Rég hallottam már, de azért még felismerem. Az oka rögvest nyilvánvalóvá válik: egy újabb sáros lehajtó, előtte házilag írt tábla "Magánterület, lőtér". A brunzolós terepjárós valószínűleg itt fog kikötni. Lefotóznám a táblát, de egy szúrós tekintetű ürge vigyázza a bejáratot, tekintete a kanyarig kísér. A kanyar után újabb tábla. Gyári. Pedig a felirata aranyosabb. Ezt az útszakaszt a következő falu iskolájának a diákjai tisztították meg, kérik ne szemeteljünk. Amúgy sem, de szívesen. A kedvenc szavam ugyebár. Hátam mögött motorzúgás, beelőz. Fehér. Személykocsi. Naná, hogy nem a pisi-pasi. Ő tuti lőni ment. Csak, gondolom, korán itta meg a célzóvizet. A fehér autó - márkáját nem nevezném meg, de "jé, ilyeneket MÉG látni az utakon?" - ablakán kinyúl egy ököl, kinyílik és a benne szorongatott szalvéta az út melletti árokba hullik. Esés közben szétnyílik és az ejtőernyőse, egy fél karéj kenyér héja halk zajjal az avarra esik. Apró nesz csak a motorzúgás társaságában a magasban mégis megmozdulnak a faágak. Éjszínű varjak ereszkednek alá méltósággal, tollazatuk fekete bársonyként csillan a hideg nap fényében. Rendben, etessék az állatokat, ha már az odvas fogaik nem képesek megbirkózni a pékek által mindenféle mesterséges színező is illatanyaggal mesterien előállított aranybarna kenyérhéjjal, de a papírt miért kellett? Főleg, hogy külön kérték tőlük, hogy ne.
Kedvenc mondásom, hogy nem tudhatod, ha nem próbáltad. Persze másként értelmezve ezt is. Mondhatnám, hogy úgysem tudom utolérni az autót, de ha nem próbálom, milyen alapon mondhatom? Igaz ezt a játékot csak buszokkal játszom városban, hiszen sűrűn érnek megállóhoz, de a fehér szemétláda miért ne állhatna meg valahol? Belehúzok. Távolodik. Eltűnik a kanyar mögött. Feladni? Esélytelen verseny. Ezért jó. Tíz perc múlva beérem. Vasúti átjáró. Tilos jelzés. A kis piros szerelvényt várja, amelynek ismerem a vezetőjét. Személyesen nem, de tudom, hogy életunt, munkáját unt, embergyűlölő mint a koros sofőrök legtöbbje. Busz, troli, vasút. Mindegy. A kis piros vezetője ok nélkül dudál minden bokornál, és amikor tudatában van, hogy miatta már leeresztették a következő sorompót, egyszerűen nullás fokozatba kapcsol és csigalassúsággal vánszorog át az átjárón. Majd padlógáz a késés behozása végett. Ez most a szerencsém. A fényjelző piros, a vonat a kanyarban sincs még. Kényelmesen odagurulok. Bekopogok. "Ezt el tetszettek veszíteni. Kellemes ünnepeket!" Furcsa nézés. Nem veszik el. Ablak fel. Bámulás a másik irányba. Ezt a viselkedést jól ismerem. Utálom. Tollat ragadok, pár szó csak az ige. Bal kézzel írom, mert szívből jön. A szalvétát a kocsi tetejére teszem. Intek, de nem néznek rám juszt sem, majd áttekerek a síneken (nem félek) és nekiindulok haza. Ha szerencsém van láthatom Rékát. Vagy valamelyik rokonát. Balra a járdán két felnőtt, pár gyermek. Nagykabátok. Hátizsákok. Túráznak. A nő rám mosolyog. Ne tessék! Ma gonosz voltam. A szeretet jegyében. A fehér autó még mindig ott rostokol az átjáróban és addig nem is fog megmoccanni, amíg a fehér szalvétát egy szemetesbe nem dobják. Ezt az átkot formáztam és kötöttem a kocsihoz. Ezt ők nem tudják. Ahogy az arcukat elnéztem, nem is fognak rájönni. Ők majd megpróbálkoznak valamiféle mobilitás varázslattal. Lebegtetni biztosan nem képesek egy ekkora súlyt. Trailert fognak rendelni, aki majd egy picit körberöhögi őket a vénséges járművük láttán. Asszem megérdemlik.
[másodközlés - íródott 2004. december 29-én a Parabike számára]