Sziget és túlélő motívumok változása:
Agatha Christie: Tíz kicsi néger

"Egy sziget körül mindig van valami varázslatos: már maga a 'sziget' szó is fölkelti az ember fantáziáját. Elveszítjük a kapcsolatot a külvilággal: egy szigetnek megvan a maga külön világa. S lehet, hogy ebből a világból nincs is visszatérés."
- Agatha Christie: Tíz kicsi néger (Szíjgyártó László fordítása)

A fenti idézet nem mottó, hanem gondolatindító. Agatha Christie regénye tökéletes példája annak, ahogyan az írók újraértékelték a sziget motívumot. Gulliver csak járta a szigeteket, melyeken különféle társadalmakat talált. Stevenson hősei kincset keresnek rajta. Verne hajótöröttjei és Defoe Robinsonja a túlélésre és megmenekülésre játszottak, de az ellenségük mindig maga a sziget, a víztelenség, az élelem hiány, a reménytelenség volt. Dr. Moreau szigetén pedig a tudós kreatúráitól kellett rettegnie a hősnek. Christie korától jelenik meg az a motívum, ahol a szigetre zárt embereknek egymástól kell rettegniük. Az ilyen vagy olyan okból földhalmon rekedt emberek közt beindulnak a szociálpszichológiai jelenségek: önkéntelenül vezetőt keresnek, alárendelik magukat másnak, szembeszállnak másokkal, ellenségeskedni kezdenek. Barátság, segítőkészség, irigység, féltékenység - pár óra, pár nap kell csak hozzá és kész mini-társadalmak jönnek létre, saját törvényekkel, saját rendfenntartással, saját rendszegőkkel, renegátokkal.

Ezt teljes egészében, kiforrottan William Golding vázolja nekünk a Legyek ura (1966) című, nevezzük így: utópiájában. Azóta ezt a kérdést újra és újra feldolgozták, megírták, megfilmesítették. Hogy ne menjünk túl messzire a példálózásban, gondoljunk csak a most futó Lost (Eltűntek) című sorozatra. Megvan, ki a vezető? Mik a szigetlakók saját mauk hozott szabályai? Ki a renegát? Ki rendeli alá magát másoknak? Sablonok ezek, melyek az első pszichológiailag helyesen megírt szigetes regény óta működnek, akkor is, ha a szereplők titokzatos, misztikus okok miatt kerülnek a szigetre, mint a Lost hősei, vagy véletlen baleset során, mint a Legyek ura gyermekcsapata. De akár egy kegyetlen valóságshow szabályai is belekényszerítheti őket ebbe a helyzetbe, mint a Battle Royale regény (képregény, film) szereplői, a csoportpszichológia ott is működni fog.

A Tíz kicsi néger pedig mindezeknek a legismertebb őse. Agatha Christie 1939-ber írta meg a regényt, melyben tíz egymás számára idegen ember reked egy szigeten. Nyolcan közülük egy titokzatos Mr. és Mrs. V.A.Lacky meghívásának tesznek eleget és abban a reményben érkeznek a szigeten álló modern házba, hogy pár kellemes napot töltsenek a kies és vadregényes helyszínen. Ám hamarosan kiderül, hogy a házigazdáik sosem fognak megérkezni, sőt talán nem is léteznek. A kéttagú személyzettel együtt összesen tíz ember a szigeten reked, és mielőtt bármilyen reakciót (ijedtség, csalódás, düh) mutathatnának, már meg is történik az első haláleset. Majd a következő...

A házban minden vendégszoba falán lóg egy versike:

Tíz kicsi néger éhes lett egyszer, s vacsorázni ment,
Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.
Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott,
Egy el is aludt másnap, és nem maradt csak nyolc.
Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten,
Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.
...

A tíz versszak az egyes szereplők halálát jósolja meg és többé-kevésbé azon a módon is halnak meg. Az ebédlőasztalon álló tíz kicsi fekete porcelán bábu közül pedig minden halálesetkor eltűnik egy. A pszichológiát annyira jól ismerő írónő, kitűnően ábrázolja a jellemeket. Az elefántcsonttoronyba zárkózó vénkisasszonyt, a semmitől sem riadó kalandort, az ex-katonát, az irányítást azonnal magához ragadó ex-bírót (amíg ő is meg nem hal). A történet valóban páratlan! Anélkül, hogy azon kevesek (ugye?) előtt, akik nem olvasták volna, elárulnám a megoldást, közlöm, valóban csak tízen vannak a szigeten. Valóban mindegyikük meghal. És minden következtetés helyes, amit az átlag krimi kedvelő olvasó levon a történet habzsolása során, és mégis csattanó a vége. Ahogyan csattanó az ezt másoló minden modern történet vége is, de ne felejtsük el, 1939-et írtak, amikor ez megszületett!

A regény, számomra azért rendkívüli, mert bár gyorsan olvasható, kevés szóval mégis nagyon jól jellemzi a helyzeteket, a személyeket. Eleinte egy létezőnek vélt személyt szidalmaznak. Majd rádöbbennek, hogy házigazdájuk neve álnév: V.A.Lacky valószínűleg a Valaki játékos torzítása (eredetileg U.N.Owen azaz Unknown). A sziget átkutatása után rájönnek, hogy tényleg csapdában vannak és tényleg saját maguk között kell keresniük a titokzatos Valakit. Innentől kezdve mindenki gyanús, mindenki fél, mindenki óvatos, a mészárlás mégis folytatódik. És bár megpróbálkoznak mindennel, amit csak ki tudnak találni, tüzet raknak, tükörrel morze jeleket küldenek, senki sem érkezik a segítségükre, senki sem marad életben.

Mondja meg nekem valaki, nem hasonlít sok mindenben erre e Lost (első évadja, ha úgy tetszik, utána csak bonyolítás és kavarás)? Nem egy specializált változata ennek a Battle Royale, ahol Valaki arca ismert és mégis ismeretlen, mert úgy hívják, hogy játékszabály? Nem alkot egységet, majd lázad fel saját maga ellen és hullik szét a Legyek ura társadalma, úgy, mint a "tíz kicsi négeré"? De igen és sorolhatnánk még a példákat, Absolom börtönszigetét, illetve az azt ihlető mesterséges New York börtönszigetet Carpenter filmjében. Áttekinthetünk a szitkom világába Gilligan szigetére, a valóságshow-k Survivor adásaiba, mindenütt ugyanezeket fogjuk látni.

És ez így van jól, mert szükségünk van a biztos pontokra, a toposzokra. Szeretjük látni, hogy hasonló esetben az emberek hasonlóképpen viselkednek. Ez megnyugtató.

Aki pedig még nem tette, az olvassa el Agatha Christie rövidke remekművét. Nem azért, hogy utána hasonló jeleket, fordulatokat keressen minden szigetes történetbe, mint ezen sorok nem éppen normális írója, hanem azért, hogy jól szórakozzon. Ha pedig megvolt, jöhet a színházi változat, és a számítógépes átirat, mert bár ugyanazok, kicsiben mégis eltérnek az eredeti műtől.

Utószó:
engedtessék meg, hogy a feledés mocsarából előhúzzak egy teljesen jelentéktelen, oszlófélben lévő csontvázat. A 90-es évek elején, a rengeteg egyszámos együttes között tűnt fel és azon nyomban le a Time to Time nevű német formáció. Zehn kleine Negerlein című zeneszámuk (jobb híján nevezzük annak) a fenti kis versike humoros, politikailag cseppet sem korrekt átirata volt. Az utolsó versszak merőben eltért az eredetitől. A feledés fátyla mögül kell előhoznom a sorokat, de kb. erről volt szó: Két kicsi néger maradt, meztelenül vándoroltak, sokszor együtt háltak, így most újfent tízen vannak.

Sziget és túlélő motívumok változása: Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Sziget és túlélő motívumok változása:
Agatha Christie: Tíz kicsi néger