 |
|
Olvasószoba
Doctor Who Magazine 441.
A világ elsőszámú sci-fi magazinjának új száma interjúkkal, képregénnyel, karácsonyi előzetessel.
Swords
Ígéretes, magyar, digitális, fantasy, képregény. No, majd meglátjuk.
Codex Arcana magyarul -
Kátrány és Toll 2011/4 különszám
A Howard Phillips Lovecraft emlékének szentelt Dark Horse Presents 142. száma egy az egyben magyarul.
Olvasónapló -
Kátrány és Toll 8.
Két olyan történet melyet elsőre nem lehet hová tenni. És egy frappáns rémmese. Ez a Kátrány és Toll 8 tartalma.
Kihunyt a Láng (Fantastic Four #588)
1961 óta hirdette a magazin, hogy WORLD'S GREATEST COMICS. Áprilisban, az 588. számmal és egy megdöbbentő eseménnyel véget ért a Fantastic Four képregény.
Idegenek a paradicsomban -
Kátrány és Toll 2011. évi különszámok
A sokak által méltatott Idegenek a Paradicsomban című képregény (egy része) végre magyarul is megjelent a Kátrány és Toll különszámaként.
Szöveg nélkül -
Kátrány és Toll 7.
A Kátrány és Toll 2011 elején füzet-halmokkal lepte mag az olvasókat. Lássul először a normális számot.
Neil Gaiman: Anansi fiúk
Mese a mesékről, egy ikerpárról, az isten-létről az Elveszett próféciák és Dirk Gently sítlusában.
Kész átverés! -
Kátrány és Toll 6. + Kátrány és Toll 2010 különszám
Back to back érkezett a képregénymagazin két új száma, így az ismertetőket is göngyölegben adom.
Flashforward -
A jövő emlékei
Egy könyv mely sosem jelent volna meg magyar nyelven, hogy ha nincs a tévésorozat. Egy bukott tévésorozat...
Prince of Persia -
The Graphic Novel
Nem csak filmváltozat, hanem képregény is készült a sikeres játékból.
Minden üthető
Merengés az SLG kiadóról némi agykiloccsantással körítve.
Hathatós érvek -
Punisher: Six hours to kill
Stílszerűen 6. hó 6-án a Punisher #66-ban kezdődő 6 részes sorozatról.
>> Összes könyv
Neil Gaiman: Coraline(HarperCollins Publisher Inc, 2003)
Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e bármit is erről a műről. Olyannyira rövid, hogy egy terjedelmesebb ismertető, esetleg elemzés hossza már összemérhető vele.
Csodaország. Vagy Tükörország.
Lewis Caroll híres meseregénye nem az első "másik világos" történet, de mindenképpen az egyik legtöbbször idézett. Gondoljunk csak szegény fehér nyúlra, melyről még az elvakult fanatikusok sem hiszik azt, hogy a Mátrixban használták először. (Ők azt hiszik, a Walt Disney rajzfilmben szerepel.) Vagy a felhasznált figuráira a tojásemberre, a bolond kalaposra megannyi manapság népszerű műben. Ezen túl a kritikusok szeretik folyton-folyvást Csodaország koppintásként jellemezni a lehordandó műveket, mintha ugyan ők lennének az elsők akik rájönnek hogy mások is hasonló módszerekkel operálnak mint Caroll. Mintha ugyan ők nem lépnének át a másik világba minden áldott éjszaka, miközben álmodnak.
El kéne már fogadni, hogy a Csodaország nem egy sablon, nem egy kötött hely, hanem egy olyan világ, amelyet mindannyian megjárunk, akár szándékosan, akár nem. S ha valaki ezt megírja, megzenésíti, megfilmesíti arra nem úgy kell tekinteni, hogy már megint egy Alice remix, hanem el kell fogadni, hogy egy embertársunk ismét elmesélte az ő Tükörországát. Így került Barnabás Fantasiába, Leon Silver Amrikba, Dorothy Ozba, Chihiro Szellemországba, Sarah a Goblinkirály labirintusába és a többi.
Neil Gaiman is elmesélte az ő Csodaországát. Az angol származású, de immár az Egyesült Államokban élő író csatlakozott a Philip Pullman (His Dark Materials), Lemony Snicket (Balszerencse áradása), Black-DiTerlizzi (Spiderwick krónikák) vonulathoz és megírta a maga gyerek - fantasy - horrorját. A könyv jelen pillanatban magyarul nem hozzáférhető, ám a "műértők" és a fanatikus Gaiman rajongók már évekkel ezelőtt beszerezték külföldről, elolvasták, véleményezték (tessék csak keresgélni a neten) és talán már készül valami sufni fordítás is. Így a csak magyarul értő Gaiman rajongóknak nem kell elszontyolodniuk, van remény a magyar kiadásra. Én egy nagyon kedves barátomtól kaptam az azóta is féltve őrzött példányomat.
A könyv címe egyben a főszereplő kislány neve, aki épp a történet kezdetén
költözik egy új házba szüleivel. A ház emeletén és a környéken számos -
gyerekszemmel mindenképpen, de talán számunkra is - fura alak él. Az
öregember az egereivel, a két ex-színésznő, a férfi a kutyájával. Aki olvasta
a Sandman Babház (Dolls House) című kötetét, annak ismerős lehet a
szomszédság. Gaiman mintha onnan merítette volna át a figuráit, csak
gyermek lélekhez finomítva. Például babaházas öregasszonyok ruhája
pókháló, rajtuk pókok élnek jelezvén idős korukat (is). Coraline folyamatosan a környéket járja, játszótársat keres, mivel szülei rettentően elfoglalt emberek. Amikor az időjárás esősre fordul, a kislány a házon belül keres, kutat és nemsokára egy titokzatos ajtóra lel, melynek nyílása be van falazva. Amikor Coraline végképp úgy érzi, szülei egyáltalán nem törődnek vele, a téglafal hirtelen eltűnik és őt átsétálhat a saját kis tükörországába. Az új világban majdnem minden ugyanolyan, mint Coraline saját világában, kivéve az embereket. A két artista nő ismét szerepel, igaz a közönségük kutyákból áll, az öregember egerei tényleg cirkuszi mutatványokat mutatnak be és Coraline szülei szeretik ők, sőt csak ővele törődnek. És mindenki helyesen tudja a nevét és nem szólítják Caroline-nak.
Első pillantásra jó lenne ebben a világban élnie, ám amikor Coraline visszatér a saját világába, szülei eltűnnek. Coraline lassan rádöbben, hogy minden cselszövés mögött egy ősi lény áll, amely abban a másik világban él, azt Coraline számára vonzóvá tette, felvette édesanyja alakját, elrabolta a szüleit és arra kényszeríti őt, hogy ott maradjon. Coraline természetesen nem győzhetne, ha nem szegődne mellé egy szövetséges egy fekete macska. Gaiman viszonya a macskákhoz elég karakteres, ez kiolvasható az Ezer macska álma vagy az Ajándék című elbeszéléseiből. A macska itt is öntörvényű, semleges, bár a történet szempontjából pozitív szereplő. Mint a macskák a legendákban, ő is mindkét világban létezik, ezért az egyetlen élőlény, mely a kislányt mindkét helyszínen segítheti.
Tipikus horror elem az a fordulat, amikor Coraline megismerkedik három gyermek szellemével, akik valaha ugyanabban a házban laktak és ugyanúgy csapdába estek mint ő. Tőlük megtudja, hogy egyetlen esélye, ha kihívja játékra a gonosz szellemet, meg kell keresnie az elrabolt élőlények szellemét rejtő köveket. Mivel gyermekregényről van szó, ez természetesen sikerül, szüleivel együtt visszatér a valódi világba, akik bár az egészről semmi emlékük sincs, de mintegy jutalmul, ezentúl kicsit figyelmesebben bánnak vele.
Ám nem lenne igazi horror mű, a szokásos rémtörténet-klisé nélkül, hogy amikor fellélegzünk, akkor a főgonosz (legalábbis egy része) ismét megjelenik és még rémesebb helyzet elé állítja Coralinet, mivel immár a valódi, rendes fizikával működő világban kell megküzdenie vele.
Bár a mű eredetileg nyolc éves kortól ajánlott, hallottam olyan véleményt, hogy valaki tizenéves koráig nem szeretné ha gyermeke kezébe kerülne ez a kisregény. A véleményem szerint, a szülőknek főként azt kell átgondolniuk, mielőtt a gyermekük kezébe adják a könyvet, hogy a magányos, szeretetéhes kislányban magukra ismerne-e a csemetéjük és nem azon, hogy életre kelő múmiákról, levágott kézről, levarrt szemű emberekről olvasnak-e. Ez utóbbiak nem veszélyesebbek az gyerekek elmeállapotára, mint Fehérlófia öncsonkítása, vagy az élve kemencébe dugott vasorrú bába.
A könyvet már csak azért érdemes egyszer kézbe vennie mindenkinek, akinek sikerült felkeltenem az érdeklődését, mert az a Dave McKean illusztrálta, akivel Gaiman a képregényes pályafutásának kezdeteitől együtt dolgozik, ugyanis McKean készítette az összes Sandman borítóját és megálmodta a gyűjteményes kiadások belcsínyét. Legutóbbi közös munkájuk pedig a MirrorMask címet viselő film, melyre már nem kell sokat várnunk, hogy a mozikba kerüljön. Addig is olvasgassuk a Coralinet vagy a Wolves in the Wall-t.