Erős kezdés

Vannak dolgok, amelyek mellett nem lehet elmenni. Ha véletlenül épp nem néznénk arra és úgy haladnánk el mellettük, hogy észre sem vesszük, akkor utánunk nyúlnak, kigáncsolnak, visszarántanak, mindegy, mit tesznek, de nem tudjuk nem észrevenni őket. Szerencsére! Valahogy ez az érzésem a Kátrány és Toll című képregény újsággal kapcsolatban is. Az eleddig megjelent egyetlen szám borítóján 2006. novemberi dátum díszeleg, és én ezt a premiert, ahogyan nagyon sok más megjelenést (Fekete Fehér 6, Usagi 1, Pink Hell 2, Vincent és Van Gogh) is kihagytam bizonyos halaszthatatlan ügyek miatt. A Kátrány és Toll, most januárban mégis itt fekszik az ágyamon, túl kettőnk első közös aktusán, épp csak rá nem gyújt, mert tudja, hogy ebben a házban nem dohányoznak. Alaposan megismertük egymást kívül-belül, már becézhetjük is egymást. Az 'ÉS' a képregény világban ugyan még nem foglalt, de a politikulturális lappal mégsem lenne jó egy kalap alá venni, még viccből sem. A 'KéT' elég bugyuta. Azt hiszem, KÉS-nek fogom becézni.

Mert valami becenév az kell. Egyrészt mert az olyan snájdig, másrészt a kátrány és toll szópár számomra nem jelent mást, mint a Villám Vill és a postakocsi szinonímáját. Csak így, semmi Talpraesett Tom, semmi Lucky Luke, semmi másfordítás, csak a jó öreg Alfa magazinos, Tímár Györgyös 'aki egyszer olvasta annak élete végéig a kedvence marad' történet. Abban a klasszikusban forgatják állandóan kátrányba majd tollba a csaló kártyás(oka)t. Meg is ijedtem, amikor először megpillantottam a lap nevét, hogy ez megint valami kritikai, vagy ami rosszabb, magát kritikainak mondó, de valójában csak az ismertetők szintjén leragadó újság lesz*, mely jelképesen kátrányba és tollba forgatja a csalókat.

Szerencsére szó sincs erről. A magazin, vagy ahogyan magát nevezi önköltséges képregénygyűjtemény, öt rövid képtörténetet és egy oldal tartalomjegyzéket rejteget. Mindenféle sallang, bevezető, üdvözlés és ígérgetés hiányzik az oldalakról. Hála az égnek! Továbbá reklámok sincsenek a lapban, ami igencsak dicséretes, de a mai világban sötét jövőt jósol bármely nyomtatott médiumnak. (*grimasz*) Az önköltség nemes dolog, imádom a lelkes kezdőket - a kezdő szót kéretik abban az értelemben venni, hogy valamit elkezdő és nem a tehetségtelenség rokon értelmeként -, a független kiadásokat, csak már túl sokat láttam bukni vagy elpiacosodni, hogy őszinte legyen a mosolyom. Amit nem láttam még a lapban, az a z ISBN szám, meg valami helyre kis impresszum, amelyek hiánya a fanzinok sajátja, ám a fanzinokban nem szoktak nagy amerikai kiadók termékei megjelenni, hacsak nem a gúny tárgyaként. Nosza, iziben meg is érdeklődtem a kiadónál, most akkor hová kell tennem ezt az újságot? A Fekete Fehér féle polcra a hivatalos magyarországi kiadások közé, vagy a scanlation**-ök nem legális, de remélhetőleg tűrt táborába? Esetleg valamiféle átmenet a kettő között?

Amíg a válasz kiderül, nem tudok mást tenni, mint méltatni a tartalmat. A szerkesztő(k) igazán odacsaptak az asztalra, amikor összeválogatták a sztorikat. Ha azt akarták, hogy nagyot szóljon, akkor ez az óhajuk teljesülni is fog (mindenkinél, akihez eljut a mag). Olyan neveket sikerült a címlapra varázsolniuk, mint Gaiman, Mignola, akiktől még a kevésbé járatos képregény olvasók szíve is kihagy egy-két ütemet (kivéve a mindenre szkeptikusan legyintő, felkötött orrú sznobokat, de ők darkplant.hu-t sem olvasnak, szerencsére :) ). Bisley rajzot pedig mindenki látott már, csak lehet, hogy nem tudja.

Hogy tudatos volt-e, vagy sem, nem tudom, de a szerkesztő(k) több bevált recept mesterfogást is alkalmaztak a KÉS első számában. Mindjárt a sorszámozás. Novemberben megjelentetni az első évfolyam első számát, rutin, mert a következő már biztosan a második évfolyam első száma lesz, amely nagyon pofásan tud mutatni. A négy, nagyobb történet is úgy sorakozik egymás mellett, hogy a magamfajta, "már megvan a kedvencem, köszönöm" fazon kettőre csak legyintene, ha önálló lapként jelenne meg, de a másik kettő miatt megveszi a KÉSt, és nagy számú embertömeg esetén a húzó sztorik nem mindenkinél ugyanazok, úgyhogy elvileg garantált a nagyobb példányú fogyás. Az egésznek újságnak, a fekete-fehér oldalak és a rövid történetek miatt, ha szabad ilyen nagyívű párhuzamot húznom, olyan Dark Horse Presents-es íze van. Nem csoda, három történet is abból a nagyszerű sorozatból való.

Kerülgetem, kerülgetem, mint a macskáink a forró tejet, de csak illene pár szót szólnom konkrétan a történetekről is. Konkrétan konkrét (Concrete, azaz Beton) nincs benne, pedig az is a Dark Horse Presents-ben kezdte. Mondanám, hogy olvassa el mindenki maga a sztorikat, de ennél azért többet érdemelnek. Neil Gaiman-t azért imádom, mert nagyon sokszor képes olyan szemszögből megmutatni a dolgokat, amelyből eszünkbe nem jutna. Rosencrantz és Guildenstern óta a mellékszereplős történetmesélés elkoptatott közhely, de le merem fogadni, hogy képregényszereplőket, nevezetesen Batman-t és Joker-t senki nem képzelte középszerű színészbálványnak eddig a percig. A rajzoló Simon Bisley pedig garancia arra, hogy a pazar kivitelezésű kockák egyikén Lobo is fel fog tűnni. A következő történet Buffy a vámpírok réme, a Viasat 3 üdvöskéje. A történet inkább a hangulatával ragad meg, melyet a fordító (szerintem) kiválóan visszaadott. Mike Mignola és az ő Pokolfajzatának legrövidebb története, inkább csak életének összefoglalója a következő falat. A szerző állítólag "tartozott a rajongóknak egy magyarázattal, miért is olyan és akkora Hellboy jobb keze". Íme, megtudjuk. (Vagy nem. :-). A negyedik történet a lovaglós kardozós japános dolgok kedvelőinek okozhat felhőtlen örömet. Illetve azokat, akik pedig eddig csak kerülgették a nálunk nemrég megjelent Usagi Yojimbo könyvet, most bevezetést nyerhetnek a vidám, küzdelmes, jin-jang érzetű világba. Az adó és a halál című történet tényleg alkalmas kedvcsinálónak, figyelemfelkeltőnek. Az ötödik történet pedig egy szimpla oldalas szkeccs, fekete humor a javából, így aki eddig nem tudta hová tenni a Slave Labor kiadót, vagy még nem is hallott róla, az most be tudja határolni, mire számítson abból a műhelyből. Nem egy Happy Tree Friends, de hasonló. Kellemes olvasást!

Az önköltség és minden ismertetett pozitívum miatt ötből ötöst kapott nálam a Kátrány és toll. Igazán erős a kezdés. A kérdés, természetesen az, mint a sportban a futóknál, hogy ez gyors kifulladást hoz-e, esetleg a gátak (reklámozó, pénzhiány) akasztják meg, vagy tartani tudja az iramot végig, a mi legnagyobb örömünkre.

Aki pedig azt hiszi, hogy disznólkodtam az újsággal, húzza le magát, egyszerűen csak imádok ágyban olvasni.

Weblap: > http://katranyestoll.uw.hu/
*nem képregényes lapokra gondoltam, még csak nem is papír médiumokra

**scanlation: képregények fordítása (általában angolról más nyelvre) olyan formában, hogy az eredeti képregényt (jogtalanul?) beszkennelik és a fordítást általában a szkennelőtől teljesen fügegtlen személyek, akik maguk is csak letöltötték a digitális változatot, beleírják a lefordított szöveget az oldalakba. Lásd még -> képregény honosítás.