Falomlás

Talán a popzene világából hozhatjuk a legtöbb példát az olyan típusú eseményre, amely akkor jön létre, ha a szakág kiválóságai összefognak és egyetlen alkalom erejéig együtt nyújtanak valamiféle produkciót. Teszik mindezt általában valamely segítő, adakozó, figyelemfelkeltő céllal. A leghíresebb talán - azok számára, akik már éltek akkor - a '85-ös Live Aid szuperkoncert, mely az akkori könnyűzenei hírességek regimentjét vonultatta fel az afrikai éhezők megsegítéséért. Ennek aztán számtalan klónja keletkezett az idők során (a Band Aid-től a tavalyi Live 8-ig). De az apropó nem csak a rászorulók segítése lehet, hanem egészen más is. Például a köszöntés, mint az angol királynő születésnapjára rendezett közös popkoncert; vagy egyszerűen csak a szórakoztatás, mint a rendszeres all-star gálák a csapatsportokban, ahol a legkiválóbb játékosok játszanak együtt egy-egy meccs erejéig. De tekinthetjük a homáge művészeti rendezvényeket, ahol az adott művészeti ág nagyjai együtt róják le tiszteletüket az egyik "nagy öreg" előtt.

Gondolom, senki nem lepődik meg azon, hogy a képregények világában is létezik hasonló jelenség. A 2001 szeptemberi, WTC tornyokat ért támadás után jelent meg például a Heroes (Hősök) című kiadvány, melyben a legkeresettebb képregény írók és rajzolók 1-2 oldalas alkotásait gyűjtötték egybe. Mindegyik mű mondanivalója a hétköznapi hősök, rendőrök, tűzoltók, orvosok, önkéntesek nagysága köré csoportosult. Superman tiszteleg a tűzoltók előtt, a gyerekek szuperhősös helyett rendőrösdit és orvososdit játszanak... A rajzok azt mondják, amit ilyenkor kell, sablonosak, mégis megindítóak. De nem ez volt az első ilyen eset a képregény világában.

A mai fiatalságnak már csak a történelemkönyv meséje az évtizedekig kettéosztott Németország, a nagy kőfallal kettévágott Berlin, a nyugat (NATO) és kelet (Varsói Szerződés) fegyverek nélküli harca, a hidegháború. És a mindennek szimbolikusan véget vető esemény, a Berlini fal ledöntése, leomlása 1989-ben. Ez a történelmi pillanat annak idején szintén összefogta a comics ipar katonáit avagy a képregény művészeket.

A Falomlás című kiadvány 1990-ben egyszerre jelent meg 13 országban, köztük Magyarországon is. Viszonylagos ismeretlenségét talán az akkor is borsos árának köszönheti és annak, hogy a könyvtárakban a történelem polcon található, ahol egyébként a helye van, de a képregény rajongó talán ritkán keres arrafelé a kedvenc műfajából alkotást. A 80 oldalas album összefogja mindazon alkotókat, akik akkoriban már nevet szereztek maguknak a szakmában és hajlandóak voltak, vagy kötelességüknek érezték, hogy a fallal és ledöntésével kapcsolatban valamit kiadjanak magukból, valamit elmondjanak a világnak.

Ahogyan a Heroes kötelességszerűen hazafias érzelmű amerikai alkotók és velük együtt érző nem amerikaiak kötete, a Falomlás európai és Európából elszármazott amerikai írók/rajzolók kiadványa. Az első (borító) és utolsó képek Enki Bilal francia rajzoló (a Nikopol trilógia illetve a belőle készült Immortel Ad Vitam film alkotója) ötletes munkái, egyfajta akkor és most pillanatképek, szépen keretbe foglalják a közöttük felvonultatott alkotásokat. A kínálat minden tekintetben vegyes. Találunk a könyvben 5-6 oldalas klasszikus képregényeket csakúgy, mint hatalmas, két illetve négy oldalas festményeket, például Bill Sienkiewicz munkáját, de kevés képpel illusztrált sűrű novella-szöveget is Miguelaxo Prado-tól. És kapunk két utánozhatatlan oldalt a Neil Gaiman - Dave McKean párostól is. Műfajukat tekintve a művek közt akad dokumentum jellegű képnovella André Juillardtól, futurista festmény Francois Thomas asztaláról, karikatúra Jacques Tarditól és sci-fi is Zeljko Pahek műhelyéből. A nemzetiségeket már csak a változatosság kedvéért sorolnám: van itt jugoszláv, spanyol, francia, lengyel, német, szovjet (ma orosz), brit, olasz és magyar művész.

A könyv erőssége még, mert nem érzem illendőnek a hab a tortán kifejezést használni e témát kerülgetvén, az alkotók rövid bemutatása a kötet végén. Támpontot ad az olvasónak, hol induljon a keresésben, ha megtetszett neki egy-két alkotás és szeretne más is látni az adott művésztől.* Mindegyik alkotás élvezetes és kiváló. Nekem személy szerint Dave Gibbons szatírája és Moebius nagyméretű rajza tetszett a legjobban. Ám az egész album így együtt kerek. A sokszínűségével, eklektikájával. A napi politikai bonyodalmak (Mohamed karikatúrák) mellett még furcsának is tűnik, hogy volt aki igenis meg merte festeni a fonákját is a falomlásnak, és ez szépen megfért megfért a komoly művekkel.

Mindezekre csodálkozva és egyik ámulatból a másikba esve ötlött fel bennem ismét a gondolat, melyet a Fekete Fehér Képrgényantológia ismertetője kapcsán már megfogalmaztam. Zárszóként szeretném még egyszer kifejezni a reményemet, hogy ha kis hazánk Mindnyájan névvel másolta a Live Aid-et, bevezette a kosárlabdában a kelet-nyugat all-star gálát, akkor a kiváló képregény-rajzolóink is összefognak egy 1956-os emlékalbum keretéig. Van annyi jó rajzolónk és ötletes írónk (néha egy és ugyanaz a személy), hogy még ez évben, az '56-os események ötvenedik évfordulóján összehozzanak egy Falomláshoz hasonló kötetet, melyben egyszerre realisztikusan és szürrealisztikusan, fekete-fehérben és digitális színekkel emlékeznek meg az eseményről. Úgy képzelem (inkább sajnos csak remélem), hazánk van annyira felnőtt, hogy Miriam Katin "Erre inni kell" című realista ábrázolása mellett eltűrjön egy elgondolkodtató fricskát Marabutól és megértse mondjuk a cyber szekció lézertankos, rakétavetős megoldását ugyanúgy, mint vérgőzös alkotók, anatómiailag teljesen korrekt (és ezért elborzasztó) kínzás-ábrázolásait. Vagytok elegen, Mesterek, csak tennetek kéne. Hátha elég bölcs és érett már a nemzet Hozzátok.

Falomlás

*Kicsit komolytalanul fogalmazva, az olvasó megtudhatja azt is, hogy a szatirikus Kék bolygó című történetet nem a Megasztáros Daniel Torres követte el, bár a nevük kétségtelenül egyezik.