And then there were none

Nem is olyan rég, ha jól emlékszem még, a túlélő-horrorok ősének neveztem Agatha Christie Tíz kicsi néger című regényét. S ha már így tekintünk rá, akkor pedig igenis megérdemelt egy számítógépes feldolgozást. A legismertebb túlélő horrorok (Resident Evil, Alone in the dark) is játékszoftverként kezdték, mielőtt film, könyv lett belőlük, miért ne történhetne fordítva? De ez a kérdés nem indokol, egy harmatgyenge kalandjátékot, mely végül kikerült az Adventure Company szárnyai alól. Sajnos.

A mű életpályája röviden a következő: a Tíz kicsi néger 1939-ben jelent meg először Angliában. A történet a Néger-szigeten játszódik és a tíz ember (két szolgáló és nyolc vendég) reked itt pár napra. A házigazdájuk a titokzatos V.A.Lacky (vagy Valaki?) nem mutatkozik. Az ebédlőasztalon találnak tíz porcelánfigura, melyek tíz kicsit négert mintáznak. Valamint a hálószobáikban egy verset, mely tíz versszakból áll, mindegyik versszak egy-egy kicsi néger halálát jósolja meg. Egyiküket kettévágják, másikukat méh csípi meg, a harmadikat medve öli meg... A tíz vendég közül hirtelen meghal egy, majd még egy és sorra mind a versszakok szerint, s közben a porcelánfigurákból mindig eltűnik egy. A történet végére, ahogyan a vers végére: nem marad egy sem.

Azért merem mindezt elmesélni, mert a játék vége más, ó, de mennyire más. De ne szaladjunk előre! Már a regény amerikai kiadását más néven kellett megjelentetni, ahol tudvalevő, a négerezés nem túl ildomos, nem volt már a huszadik század elején sem. A Néger-szigetből Hajótörés-sziget (Shipwreck Island) lett, a Tíz kicsi négerből pedig Tíz kicsit indián.

Amikor Agatha Christie színdarabot írt saját könyvéből, a címe a versike utolsó sorát kapta: ...nem maradt egy sem (...and then there were none). Nálunk, elég szerencsétlen módon a fordító az [És akkor már senki sem] címet tudta mindösszesen kierőltetni magából. Elég annyit tudni, hogy a végkifejlet más, mint a könyvben, így akik ismerték a történetet, azoknak is meglepetéssel szolgált. Sajnos jóval kisebb meglepetéssel, mint maga a könyv. Az eredeti regény ugyanis épp azért jó, mert mindenki meghal a végére, és ha maga a tettes nem fedné fel a kártyái az ut olsó lapokon, akkor talán sosem jönnénk rá a csavaros bűnügy megoldására. Ezzel szemben életben hagyni pár szereplőt inkább Hollywood-i hepiendezés, mintsem korrekt rejtély tálalás.

A számítógépes tálalás pedig még lagymatagabb.

Sherlock Holmes nemrég sikerrel tért vissza a számítógépekre (Silver Earring) így megérett az idő, hogy Doyle mellett a másik krimi óriás, Christie műveit is feldolgozzák. A tíz kicsi néger minden idők legjobb krimije (nálam, de másoknál is az Orient Expressz és a Sátán kutyája mellett), de számítógépes kalandjátékot csinálni belőle nem kis feladat és nem is sikerült túl jól. A tíz kicsi bábfigura története önmagában zárt sztori. Mivel mindenki áldozat és (szinte) mindenki gyanús, hogy ő a titokzatos Valaki, ezért tíz szereplő valamelyikébe bújtatni a Kedves Játékost, felemás ötlet. Ha az eredeti történet szerinti utolsó életben maradó szereplő bőrébe bújtatjuk a kalandos kedvű játszani vágyót, azzal sok mindent elárulunk a történetből. Ha a gyilkost kell megszemélyesítenünk, akkor olyan játékot kapunk, mely nem fog átmenni a cenzúrabizottságok szigorú szűrőjén. A regény, akármennyire is mestermű, nem jó játék alapnak.

A forgatókönyvíró megpróbálta a lehetetlent és félig sikerült is neki. Elsőként a mai világban oly népszerű módszerhez nyúlt: az eredeti történetben választott egy mellékszereplőt és őt tette meg főszereplővé. A regényben egy Narracott nevű helyi halászfiú viszi csónakján a szigetre a vendégeket és ő az, aki másnap és harmadnap már nem megy értük a szigetre. A játékban Narracott a háttérben kapcsolatban áll az egyik szereplővel, aki bosszúból elsüllyeszti a fiú motorcsónakját, így ő is a szigeten reked, tizenegyedikként. Őt személyesítjük meg mi a játék során.

Ez a húzás egyszerre sikeres, hisz kívülállóként láthatjuk a gyilkosságokat, de sikertelen is, hiszen megbolygatja az eredeti forgatókönyvet, hiszen Narracott kívülálló, így hamar ő lesz az első számú gyanúsított. Hogy nem zárják rögtön be, nem lincselik meg többiek, mind a logika ellen szól (akkor is, ha lagymatagon megmagyarázzák). A feladatunk kettős: kiutat keresni a szigetről és leleplezni a gyilkost. Ez még izgalmasan is hangzik, de maga a játék nem ennyire izgalmas. A kiutak keresése ugyanis mellékszál, ki is hagyható. Anélkül is "végig lehet játszani" a játékot, hogy megpróbálnánk rádión segítséget kérni, megpróbálnánk elhajózni, elrepülni, mézet adnánk a nőnek stb. Az igazi kalandelemeket (tárgyak felkutatását, kombinálását, szétszedését, használatát) pedig ezek a feladatok adják. Ami ezen túl marad: siralmas. Gyakorlatilag folyamatosan a következőt kell tennünk: beszélni az összes szereplővel mindenről, bejárni az összes lehetséges helyszínt, időnkét tenni ezt azt, ha mindent bejártunk, mindenkivel beszéltünk, jön egy rövid mozi, előrehalad a történet (meghal valaki), újfent beszélnünk kell mindenkivel, bejárnunk minden helyszínt stb. Alig több, mint egy interaktív mozi. Agatha Christie remekműve márpedig többet érdemelne.

Az egyetlen dolog, ami a játék végigszenvedéséért kárpótol minket a befejezés. Egész pontosan a 4+1 féle befejezés. Az eredetitől a színházi változaton át a teljesen új végkifejletig mindent megtalálhatunk. Ezen kívül kapunk egy egész korrekt helyszínt, egy gyönyörű, zöld és viharos szigetet. A ház berendezése már kevésbé hiteles. Próbáltak azon a vonalon mozogni, amelyen az új Poirot regények tévéfilmes feldolgozásai, ám míg a mozgóképen a berendezésre, építészeti megoldásokra kevésbé tudunk figyelni, mert gyorsan tovaúszik, itt alaposan meg tudjuk vizsgálni és nem egyszer kilóg a lóláb. A szinkronhangok kiválóak. Az irányításra pedig kár szót vesztegetni, annyira egyszerű. Ezt csak az ellensúlyozza, hogy a helyszíneken nem tudjuk meg, mely tárgyakon tudunk másik tárgyat használni a hátizsákunkból, így nem lehet agyament "minden tárgyat kipróbálok minden tárgyon" módszerrel végignyomni a játékot.

A végeredmény tehát egészen vegyes. Kezdő kalandjátékosoknak és Tíz kicsi... rajongóknak ajánlott, de akik a visszafogott és egyszerű játékokat unják, azok kerüljék el messzire. Reméljük, a következő Christie feldolgozás az Orient Expressz jobb lesz.