Kay, a kisfiú szívébe és szemébe belefúródik egy-egy szilánk a gonosz varázsló összetört tükréből. Otthagyja jó barátját, pajtását Gerdát, szánkóját a Hókirálynő szánja után köti. A királynő kétszer homlokon csókolja a fiút, akinek megfagy a szíve és örökre elfelejti a leányt.

Gerda (nem a Pikali :-) elindul, hogy megkeresse őt. Hosszú vándorlásán segíti egy öreg, bohókás varázsló és éneklő virágai, a szomorú hollók és egy rablólány (nem a Hisztis Emil. -éktől :-), mígnem a lappföldi jégcsarnokban megleli Kay-t és könnyeivel felolvasztja a jéggé dermedt szívét.
Aki még nem vagy már nagyon régen olvasta volna, melegen ajánlom ezt a mesét (is).

"Volt egyszer egy gonosz varázsló. Gonosznál is gonoszabb volt: maga az ördög. Egy nap veszett jó kedve támadt, mert olyan tükröt sikerült csiszolnia, mely eltorzította a szépet és jót, a haszontalan és rút dolgokat pedig erősen felnagyítva és kidomborítva verte vissza."

J. Christian Andersen : A Hókirálynő

Minden testvérpárnak!

Kívánom, hogy mindig maradjatok meg egymásnak. Sose legyetek írigyek vagy féltékenyek egymás iskolai eredményére, legjobb barátjára, szerelmére, hitvesére, munkájára, fizetésére, örökségére. Kívánom, hogy szülitek neveljenek örökké együtt titeket, tisztességben, szerénységben, sok vidámságban és kívánom, hogy ha az élet fordulatot hoz, gondozzátok Ti szüleitek, ahogyan ők tették veletek. Kívánom, hogy ahogyan telnek az évek, jó testvérekből jó barátokká váljatok, tudjátok megosztani egymással az örömötöket, éményeiteket, vagyonotokat, ahogyan bánatotokat, betegségeteket, problámáitokat is.

A tisztáson átfolyva, éppen ott, ahol a férfi ült, a patak medre összeszűkült, ennélfogva a vize felgyorsult, szelíd csobogása morajjá erősödött. A természet úgy akarta, hogy egy-két nagyobb kő is ezen a ponton állapodjon meg, így a rohanó sodrás megtört, bukfencezett, tajtékot vetett. A férfi eleinte csodálkozott, hogy lehet, hogy bár ez a legszebb része az erdőnek, mégsem jár erre soha senki. Még egy napja volt hátra a nyaralásból. A többiek mind a tóban fürödtek, vagy a partján napoztak. Ő az aktív pihenéssel szemben jobban szerette a csendes kikapcsolódást, elmélkedést – szeretett gyönyörködni a természetben, az apró csodákban, mint a pataknak ez a kis bukó része.

Amikor megfordult, a lány már majdnem beért az erdőbe. Az első fánál megállt és visszafordult. A férfi szíve, mintha ököllel kapott volna szívgödrébe, összeszorult és kihagyott pár ütemet. A lány olyan szép volt, hogy ahhoz foghatót még nem látott, és tudta, nem is fog soha. Mintha maga az erdő bújt volna egy nő bőrébe, az összes szépségével, színével, illatával, izgalmával. A hangja, mint a lombkoronák suttogása a magasban:

- Minden nap eljöttem hozzád, de te nem vettél észre, nem néztél hátra, csak vaksin bámultad a vizet. Most már ne áhítozz utánam, túl késő!