Doctor Who

Eleink nagyon buták voltak. Nem ismerték a televíziót, nem volt kvarcórájuk és nem tudták, hogyan kell egyetlen dologról végtelen bőrt lehúzni. Gárdonyi Géza például megírta az Egri csillagokat, Magyarország mai napig favorit regényét, de előtte és utána rengeteg időt és energiát fektetett más történetek megírásába, ahelyett, hogy végtelenített sorozatban mesélte volna el Ifjú Indiana Jones akarom mondani az Ifjú Bornemissza Gergely kalandjait. Vagy például H.G. Wells is, szegény csórikám, az Időgép megírása mellett láthatatlan emberezett, Holdutazott ahelyett, hogy az időutazó kalandjaiból több száz részes sorozatot kreált volna. Megtette ezt helyette a BBC és a népes írógárda (Terry Nation, Douglas Adams, Henry Lincoln) az 1960-as években, amikor megalkotta a Doktor alakját és útjára indította a Dr. Who című sorozatot.

Ebben a sci-fi sorozatban a végtelen űrben létezik egy időutazó faj az Idő Lordok* és a Doktor e nép tagja. Űrhajóján a TARDISon folyamatosan vándorol téren és időn át, és ahogy Rejtő Jenő Török Szultánja is teszi, kavarja a dolgokat, mindig kavarja. Na azért ő sincs egyedül, mert ahogyan azt a nagy könyv előírja, mindig akad társasága, hol egy, hol több fő. Néha ugyanazok, akik az előző részben is, néha mások. És persze a Doktor sem ugyanaz. Amikor halál közeli állapotba kerül, képes lecserélni az összes sejtjét és újjáépíteni magát, ezzel túlélve az agóniát, de elveszítve régi külsejét. Ez az apró ötlet segített az íróknak megoldani azt, hogy az évtizedek alatt tíz különböző színász játszhassa a Doktort, mindenféle fennakadás nélkül. Sőt, leleményes írók néha összehozták az egyik Doktort egy vagy két korábbi énjével egy kaland erejéig.

Dr. Who

A sorozat szerintem Az Európai Sci-Fi Franchise. Több, mint húsz évadnyi tévésorozat, könyvek, képregények százai, a 370. számon is túl járó Dr. Who Magazine. Ha valamihez hasonlítani szeretnénk a másik kontinensről, akkor az kétségtelenül a Star Trek. De az összevetést szerintem szigorúan azon a határon belül szabad csak megtenni, hogy minden epizódban egy új világ/kor (ami gyakran a földi múlt) a helyszín, mindig akad egy konfliktus, amely jó sci-fihez méltóan reflektál a jelen kor társadalmi, tudományos, erköllcsi, kulturális stb. kérdéseire. Vannak ősellenségek is (Klingonok, Dalekek), s ha akajuk, akkor a Dr. Who egy egyszemélyes Star Trek, de eddig és ne tovább!

Az utazgatós sci-fik mint amilyen a Star Trek, az Csillagkapu, a Sliders, az Orion űrhajó mindig véresen komolyan vették és veszik magukat. A Dr. Whoban ezzel szemben van valami könnyedség, angol hidegvér, brit humor. Valami Douglas Adamsből és Monty Pythonból. A Dr. Who nem vígjáték, nem komédia, nem szatíra. Ugyanolyan vészhelyzetek adódnak benne, mint a többi sorozatban. Idegen lények inváziója, rejtélyes vírus, az időutazás veszélyeinek kérdései, de a Doktor sosem izzadva, hanem inkább a halál szemébe nevetve oldja meg a problémákat.

A Doktorokat az a TV sorozat időrendjét tekintve, az őket alakító színészek sorrendjében Első, Második stb. Doktorknak nevezi a szakirodalom. A BBC 2004-ben úgy döntött, hogy a Battlestar Galactica után ezt a sorozatát is feltámasztja. A 2005-ös évadban a Kilencedik Doktor kalandjait követhetjük végig 13 epizódon keresztül.** Hét rész önálló, pontosabban látszólag önálló, és három történet pedig dupla hosszúságú. A történet természetesen a jelen kori Földön indul, ahol megjelenik Doktor, hogy elhárítson egy idegen támadást, s eközben új társat talál a csinos Rose személyében, aki az egész sorozatban társa, tanítványa lesz. A további kalandokban látogatást tesznek a jövőben a Föld pusztulásának napján, a gázlángos múltban és pár űrállomáson. Az előforduló konfliktusok unalomig elcsépelt sci-fi toposzok, idegenek invázója, a múlt megváltoztatásának kihatása a jelenre, fantasztikus magyarázatú szellemtörténet. Ezek alapján a Kilenedik Doktor kalandjai nem túl eredetiek, nem túl izgalmasak, kereken kimondva teljesen átlagosak.

Miért jó mégis az új Dr. Who? Legelső sorban az őt játszó Christopher Eccleston zseniális alakítása miatt. A Kilencedik Doktor könnyed, energikus, mindenható. Mindig mosolyog, de emögött a mosoly mögött sosem tudhatjuk, hogy vidámság, fenyegetés vagy a félelem leplezése van-e. Gyermekként csodálkozik rá mindenre, a félelem csak időnként süt át rajta, egy másodperccel később diadalmasan előrukkol valami ötlettel. Ha rájön a megoldásra, úgy örül, mint egy gólt szerzett sportoló. És ironikus. Végtelenül az. Ez a vonás számomra szimpatikussá teszi, de még inkább azzá lesz, amikor kiderül, öniróniája is van, nem is kicsi.

A második dolog, amiért figyelemre méltónak találtam a Kilencedik Doktor kalandjait, az írógárda munkája. Ha valaki halálosan komolyan veszi ezt a sorozatot és így ül le megnézni, az gyorsan csalódni fog. Az írók nagyon sokszor nem magyaráznak meg dolgokat, könnyedén dobálóznak tudományos tényekkel, olyan írói eszközöket használnak, melyet csak a buta kezdők, például amikor a teljesen mezítelen kapitány hirtelen előránt egy pisztolyt, és még meg is magyarázza, hogy ne akarják tudni, hol tartotta eddig. De aki a fenti bekezdések után komoly arccal ül le a sorozat elé, az magára is vessen. Az írókat tehát nem a hibáik miatt említem meg, hanem azért, mert az egyes epizódokat finoman összekapcsolták, pókhálószerű mintázatot szőve belőlük. Két-két epizód között néha csak egy személy a kapocs (kapitány, Slith), néha egy helyszín (rés az tér-időben, szetelit), sokszor csak egy utalás (Bad Wolf), de ha valaki végignézi a tizenhárom epizódot, nehezen fogja tudni azt mondani, hogy az az egy ott kilóg a sorból, mert nem kapcsolódik bele a végső, nagy konfliktusba. Ez szembe megy azzal a gyakorlattal, hogy minden rész legyen elszeparált önálló egész, hogy a néző bármikor kapcsolja is be a tévét, ne kelljen felvennie a fonalat sehonnan, ne forduljon elő, hogy nem ért meg valamit azért, mert nem látott egy korábbi részt. Ugyanígy szembe meg a sorozat azzal az (amerikai) gyakorlattal, hogy minden részben minden mellékszereplőt szerepeltetünk. Itt Rose mamája és fiúbarátja igenis részekre eltűnik és a titokzatos kapitány sem szerepel az első részekben.

Dr. Who

A harmadik nekem különösképpen tetsző motívum az irónia, a fricskázásra való kaphatósága volt a sorozatnak. Nem kímélik a buta kereskedelmi tévés vetélkedőket, mint a Big Brother vagy a Leggyengébb láncszem. Odamondanak a kormánynak is rendesen, de a minden uraló média is megkapja a magáét. Ebből a szempontból a legjobb rész a Világ vége, melyben az utolsó földi ember egy nő, aki valójában már csak egy kifeszített bőrdarab egy arccal a közepén, aki még mindig karcsúbbodni szeretne. Ebben a részben plántálják a fejünkbe (ha még nem lett volna benne), hogy azért veszélyes a szennymédia és a bulvár, mert ha valami oknál fogva ez marad fent a jövő régészei számára és nem az értékes kultúra, akkor félő, hogy a jövő embere számára a "régiek" klasszikus zenéje Britney Spears lesz.

Említésre méltó még az angol önimádat, amelyről nem tudtam eldönteni, hogy szándékoltan túlzó-e vagy komolyan gondolták. A Dr. Who-ban minden angol. Az idegenek a Big Bent rombolják le, a London Eyet használják jeladónak, az angliai bombázás alatt keresnek nyugalmat az élőholtaknak. Ha mindez csak fricska az amerikai áradatnak, hogy az idegenek mindig a Fehér házat és Washingtont támadják meg a Superman-tól kezdve az Függetlenség napjáig, hogy mindenütt csak Szabadság szobor és Amerika és Amerika..., akkor túl messzire mentek szerintem. Akkor is, ha a Doktor ki is mondja, hogy "naná a Big Bent, túl egyértelmű volt". Főleg azért, mert a második világháborús részben arról szónokol, hogy Anglia az ország, amely megfordította a háborút.

Mint említettem számomra az első számú húzóelem a főszereplő játéka volt. Kár, hogy csak egyetlen évadra vállalta a szereplést. Ám mivel ezt előre tudták az írók, nem esett nehezükre, hogy egy pár másodpercig megmutathassák nekünk a Tizedik Doktort. A további szereplőkkel nekem gondom nem volt. Billie Piper mint Rose bevált. Eleinte fogtam a fejem, hogy íme, még egy énekesnőből átvedlett önjelölt szőke tragika, de utánanézve kiderült, hogy Ms Piper valóban színésznő és ez a játékán jól látszik. Az édesanyja bájosan esetlen, a fiúja Mickey hozza a buta férfi szerepet és a többi kompánián sem lehet fogást találni.

A modern korban készült részek megfelelően számítógéppel segítettek. A Big Ben hihetően omlik össze (és van újjáépítés alatt egy későbbi részben, mert mint fent írtam, ügyeltek a részletekre), az idegenek is pofásak, az űrutazás is észvesztő. Amivel talán többeknek gondja lehet, az a régi korok öröksége. A TARDIS továbbra is egy túlméretezett telefonfülke (rendőrségi segélyhívó), a Dalek robot is ugyanaz, mint hogyan azt Terry Nation kitalálta, pedig ma már nagyon nevetségesen tűnik. Az óriási sószóró alakja azért készült, mert a hetvenes években egy ember bújt bele és irányította a modellt. Ma már erre nincs szükség. A Dalek mégis óriási arany sószóró. Bár a Dalek című epizódban megmutatják mennyire sebezhetetlen és kegyetlen lény is ez (közben tűnődjünk el, honnan ismerősek a Star Trek Borgjai). Egy másik alkalommal pedig a Doktor elmondja, hogy a TARDIS mindig annak álcázza magát, amilyen korban landolt, de egyszer elromlott az álcázója és megmaradt fülének. Ezzel engem mégsem győztek meg. Épp azért nem, mert a régi külalakhoz ragaszkodó írók, egy sornyi dialógussal elintézték az összes Idő Lordot, úgy alakítva, hogy a Doktor legyen az utolsó a népéből, és emiatt megcsodálhassunk néhány szomorúan maga elé meredő Eccleston arcot is, és az írók a szereplő kezébe adtak egy mindent tudó csavarhúzót*** ezzel végtelenül tápossá téve őt. Akkor a fülke miért maradt fülke? Egyébként annyira nem zavaró a retro kinézet, a sorozat végére teljesen megszoktam.

Kövezzenek meg az ős rajongók, de eddig, régebben néhány német nyelvre szinkronizált SAT1-es epizódon kívül nem nagyon ismertem Dr. Who-t, és azok alapján nem szerettem meg. És kövezzenek meg a komoly fantasztikum vagy a végtelenített amerikai sci-fi sorozatok rajongói, de ezt a bugyutának mutatott (nem az!) vidám sorozatot egyből megkedveltem. Én már alig várom, hogy láthassam a 2006-os részeket. És ha igaznak bizonyul hír, és tényleg bemutatja valamelyik magyar tévéadó, ott is meg fogom nézni és mindenkinek ajánlani fogom. Épp ezzel az írással.

Dr. Who

Christmas Invasion

A karácsonyi speciális részek nagyon elterjedtek az angol sorozatokban. A Dr. Who is kiérdemelt egyet. Ebben az átlagos részben veszi át David Tennant végérvényesen a Doktor szerepét. Hiába ismertebb színész, hiába játszotta a legutóbbi Harry Potter moziban a fiatal Barty Kuport, Eccleston után valahogyan idegenül hatott. Pedig karácsonyi rész épp arra hivatott, hogy megszerettesse, hozzászoktassa Rose-t, az édesanyját, Mickey-t, az angol miniszterelnököt az új Doktor fizimiskához és viselkedéséhez, de természetesen minket nézőket is.

Az epizód egyébként egy túlméretezett inváziós történet melyben a testcserén átesett és lábadozó Doktor sokáig nem képes segíteni megállítani egy Föld ellen irányuló inváziót, na de aztán, amikor felébred, a szokásos könnyed pimaszságával zavarja haza az idegeneket. Mindeközben Amerika ismét megkapja a magáét egy monológban, amikor az angol miniszterelnöknő kifejti az amerikai elnöknek, hogy nem adja ki a kezéből az idegenekkel való kapcsolatfelvétel irányítását, "ebből nem fog egy újabb háborút kirobbantani."

* Eredetileg Time Lords, de nem szerettem volna Idő Urainak fordítani, mert semmi köze a francia-magyar rajzfilmhez, mely angol nyelvterületen egyébként Time Masters címen fut.

** Rövid TV műsorszerkesztési ismertető. Egy év 52 hétből áll. Ha egy tévésorozatot hetente szeretne vetíteni egy társaság, akkor legfeljebb 26 részt gyártanak le belőle egy évadban. A nyári szünet alatt, karácsonykor nem vetítenek epizódot. Ha kéthetente vetítik a sorozatot, akkor értelemszerűen 13 részt kell gyártaniuk. Világos?

*** amely engem remélem nem meglepően emlékeztet egy xxx és a all-purpose tool című sorozat szerszámára vagy mondjuk a varázsceruza című lengyel rajzfilmsorozat címadó iróeszközére. Gyakorlatilag bármit meg lehet vele tenni: zárat nyitni, teleportálni, gyógyítani, hegeszteni.