darkplant.hu

Olvasószoba

Számadás -
Kátrány és Toll 2015

Szöveggel és anélkül

Kátrány és Toll -
Szörnyek keringője

Miért és hogyan nem kerültek szörnyek egy alig tini leány ágya alá.

Kátrány és Toll -
Kötelezo gyakorlat

Néhány kötelező jelleggel folytatott (és lezárt) sorozat közt egy pofás Hellboy - Ghost történet.

Kátrány és Toll -
Egy felnőttebb kiadvány

Az új Kátrány és Toll album kicsit komorabb, kicsit karcosabb. És jól csinálja.

A szövegnél is hangosabban -
Sergio Aragonés 'magyarul'

A szilveszteri vidámsághoz adalékként némi szövegmentes humor.

212 oldal alatt a Föld körül -
Kátrány és toll album 3.

Dél-Amerika, Afrika, Ázsia, Észak-Amerika és Ausztrália... helyett egy kis világűr

Mindig a fekete-
fehér úton -
Kátrány és toll album 2.

A magas oldalszámnak hála továbbra is sokszínűen fekete és fehér a KéT.

Funky Koval elveszett kalandjai
A Magyarországon hányatott sorsú kiadvány végre a kezemben. Nemsokára mindenki képrenyőjén.

A hiányzó láncszem -
Kátrány és toll album 2.

Kátrány és Toll második album. Seregonés első kötet. Minden, ami a postaládámból kimaradt.

Erősebben, nagyobb terjedelemben, magasabbra -
Kátrány és toll album 1.

A megszokott Kátrány és Toll, ám ezúttal 200 oldalon. Nuff Said.

Doctor Who Magazine 451.
A világ elsőszámú sci-fi magazinjának új száma interjúkkal, képregénnyel, információkkal az új szezonról, a Asylum of Daleks részről.

Locke & Key
Fantasy (horror) az igényesebb fajtából. Mégis gondjaim vannak vele. Mégis olvasom. Ki érti?

Kátrány és Toll 9 + Logan különszámok
Komolyabb vizekre evezett a fekete-fehér underground kiadvány.


>> Összes könyv


2012.06.21.
Locke & Key (c) IDW Comics

Locke & Key


A Locke & Key című sorozatra rögtön a megjelenésekor felfigyeltem. De az első kötet befejeztével nem tudtam eldönteni, hogy hová tegyem. Egyszerre éreztem rajongást és csalódottságot (és dühöt). Vártam is a folytatást ám egyszersmind félre is raktam a történetet nagyon hosszú időre. Aztán most tavasszal elkezdtem megvásárolni a összegyűjtött köteteket (TPB-ket) abban a reményben, hogy nem fog akkora csalódás érni, amekkorára számítok. Miért eme kettős érzés a Joe Hill írta és Gabriel Rodriguez rajzolta képregénysorozattal kapcsolatban? Ezt próbálom összeszedni. S mivel képtelenség spoiler mentesen, csak azok olvassanak tovább, akiket nem zavar, ha belepillantanak a múltba és a jövőbe.

Mert a sorozat felütése rögtön egy posztmodern, időben ide-oda ugráló meseszövés. Már itt megragadja az embert a kép és a szöveg kohéziója. Ahogyan - filmes módra - a képek beállításának hasonlósága vezeti át az olvasót az idősíkok között. A Locke család feje gyermekkorában a Key House (Kulcs Ház) nevű épületben nőtt fel. Mint a Locke dinasztia minden gyermeke, megismerte a ház zárjainak és kulcsainak természetfeletti titkát. Sőt, apró hőstettként bebörtönzött egy démont a birtokon levő kútba. Aztán, ahogyan a legenda tartja, ahogy felnőtt fokozatosan elfelejtette a varázslatos tárgyakat és lényeket. Szürke állampolgár lett belőle. De a démon nem felejtett. Évtizedes játszmát folytatva beférkőzött egy pszichopata fejébe, megbízva őt, kerítse elő a kút kulcsát és tegye őt szabaddá. A mentálisan beteg fiú egy társával megtámadta Locke-ékat. Megölte a családfőt, majd az asszony és a három gyermek ellen fordult. Ám a legidősebb fiú, Tyler megmenette őket azzal, hogy kicsinálta a támadókat.
Locke & Key (c) IDW Comics
Ezt a háttértörténetet ismerhetjük meg az időben folyton előre-hátra ugrálva az első kötetből, miközben azt is megtudjuk, hogy a jelen idősíkjában, a történteket felejtendő a Locke família megmaradt része az ország másik felébe, Lovacraft városba, a Kulcsházba költözik. A történet egészen sokáig inkább egy pszico-krimire emlékeztet valós szereplőkkel. Aztán történik valami. A legkisebb gyermek, Bode talál egy kulcsot, kinyit vele egy ajtót és amikor átlép rajta, akkor kilép a testéből és szellemként közlekedik a házban. Innentől már egészen biztos lehet benne az olvasó, hogy kőkemény modern fantasy-vel van dolga. (Mely nem nélkülözi a horror elemeket, de mégis inkább fantasy.)

Joe Hill kitűnően mesél. A TPB-t alig lehet félbehagyni. (Kicsit sajnáltam azokat, akik hónapról-hónapra várták az új fejezetet. De tudom, annak is megvan a mágiája.) A rajzokkal eleinte gondom volt. Rodriguez stílusa könnyen fogyasztható, de valahogy túlságosan steril. Az itt-ott karikaturisztikus száj-ábrázolása az, amivel egyáltalán nem tudtam megbarátkozni. Mégis, olyan érzésem van, mintha egymásnak teremtették volna őket. Hill és Rodriguez úgy passzolnak, mint Carpenter és Russell, Nolan és Bale. Kiválót alkottak. Amikor az ember a Welcome to Lovecraft végére ér, már nyúl is a kövekező kötetért.

Locke & Key (c) IDW Comics
De mielőtt a következő kötetért nyúlunk, álljunk meg néhány szóra. Mi gerjesztett bennem dühöt? A Lovecraft név használata. Ha nem az lett volna a történet címe, ami - Locke & Key: Welcome to Lovecraft -, akkor talán elmegyek mellette. Így, hogy megakadt rajta a szemem, örülök, hogy nem mentem el mellette. De Lovecraft életműve és neve ébresszen már annyi tiszteletet az utókorban, hogy nem dobálózunk vele. Főleg nem egy olyan műben, ahol aztán nyomát sem találni a Lovecraft-i felfogásnak. Itt nincs misztikum, baljós történetmesélés. Itt szemgödörbe szúrt olló, szétlőtt fej, baltás gyilkolás van. És szellemvilág, árnyrémek, csontvázak. Ezért haragudtam. A világra. Hogy az IDW kiadónak egy ilyen trükkhöz kellett fordulnia, hogy felhívja a figyelmet egy amúgy jelentős műre.

Már ha az. Felmerül a kérdés. Valóban jelentős-e a Locke & Key? Vannak műfajok, melyekben vannak nagy horderejű művek, melyek mellé nehéz felnőni. A tévésorozatok világában már öt éve, hogy véget ért a Lost, de még a mai napig azzal vetik össze az új sorozatokat és mondják: hát ez nem annyira jó, mint az volt. A felnőtt-képregény világában a Sandman az etalon. A mai napig. Nehéz igényes horror-fantasyt az emberek elé tenni anélkül, hogy azonnal össze ne vetnék a Sandman-nel. Gaiman ugyanis felhasznált szinte mindent: legendákat, boszorkányságot, meséket, városi történeteket, Bibliát. Nincs olyan fantasy amely ne érintené valamelyiket és akkor máris ott az alap az összevetésre.

De nézzük más oldalról. Az IDW kiadó megalakulásakor pontosan tudta, mit akar. San Diagoban a képregényvilág szívében tanyázik. Sok pénzért felvásárolt nagy franchise neveket (Transfrmers, Star Trek, Doctor Who, True Blood és megannyi kurrens cím). Kevés az önálló címük. Főleg a moziból és a tévéből él. Az egyik legrégebbi címe a 30 days of night a zombie-horror egyik alapműve. Azért fontos kiemelni, mert a 2010-es évek fantasy vonulata körülbelül kimerül a vámpír- és zombitörténetek végtelen variálásában. Gondoljunk csak a The Walking Dead, a True Blood, a Twilight, a Being Human, az Underworld, Crossed stb stb stb sikerére. Egy ilyen érában egy nem középkori (Game of Thrones), nem élőhalottas horrort kiadni szinte kész főnyeremény. Üdít mint a hideg limonádé/sör nyármelegben (ízlés szerint) - akkor is ha amúgy gyatra minőségű ital. Szintén üdítőleg hat a rengeteg

Más kérdés, hogy a történettől elvonatkoztatva mit képvisel ez a sorozat? Az IDW megalakulása óta használja a modern képregényrajzolás módszereit. Úgymint számítógépes szerkesztés. Ők sohasem követték a kézzel megrajzolt teljes oldalak módszerét. Kézzel a paneleket rajzolják meg aztán ha kell lemásolják és csak apró részleteket változtatnak meg egyes kockákon. A lemásolt képek kísérteties hasonlósága teszi sterillé, idegenné a képi világot. A képregényből át(vagy vissza-)csúszunk a filmeknél használt storyboardok vagy az animáció világába. A rajzfilmeknél használt módszer ugyanis, hogy a hátteret egyszer rajzolják meg, aztán egy új fólián elérajzolják a szereplőket. Ha valaki megnézni a Locke & Key digitális változatát, egymásra helyez paneleket pont ezt a hatást fogja tapasztalni. 10-20 alkalommal felhasznált háttér és szereplő, nagyon kicsi változtatással.
Locke & Key (c) IDW Comics
Ezzel a módszerrel rengeteg időt tud megspórolni a rajzoló és jut ideje arra, hogy bizonyos paneleket aprólékosan dolgozzon ki. Egyszerre van hát előnye és hátránya a kopiésztnek. De egy valamit nem lehet letagadni. Ez a fajta képalkotás rendkvül megkönnyíti azt, hogy mozgóképpé változtassák a történetet. A storiboard ugyanis kész. (Ezért furcsa, hogy az első füzetből készült pilot TV sorozat nem aratott sikert, nem rendelték be a sorozatot. Pedig megnéztem volna Ksenia Solo-t Dodge szerepében.) A történetírás is rendkívül emlékeztet a 2010-es évek tévésorozataira. A cliffhangerek elhelyezése és súlyozása, a kötetek felépítése harmonizál a tévés évadokéval. A nem-heti képregények világára kevésbé jellemző elvarratlan szálak és ellentmondások számának nagysága is a tévésorozatok "úgyis elfelejtik a jövő hétre" felfogását idézi. S még valami.

Az első kötet felépítése, összeszedettsége igazi minőségi munka. Érezni belőle, hogy közdenek azért, hogy megszerettessék az olvasókkal, hogy ne kapjon kaszát (képregények ritkán kapnak kötet közben, de annál inkább kötet után.) Ám amint megvolt a zöld út a folytatáshoz, Hill félgőzre eresztett. A második kötet a Head Games úgy telt el számomra, hogy nem vettem észre, hogy valami történt volna benne. Ezúttal már inkább a jelenben maradva a démon tovább szőtte a hálóját a Locke gyermekek körül eltéve mindenkit az útból, aki felfedhetné a kilétét. Ennyi. Hogy mi volt ebben szászharminc oldal, azt nem tudom.

A Head Games sablonos és gyenge történetvezetése (előhúzunk valakit, aki felismeri Dodge/Luke szellemet, aztán megöljük és elölről) módot ad arra, hogy Gabriel Rodriguez munkája előtérbe kerüljön. A szájformája béna, de amikor a fantázia világáról van szó, zseniális. A kis Bode fejének tartalmának szemléltetése valami zseniális. Mind a borítón, mind a belbecsben. Csakúgy mint mások elméinek színterei. A Head Games (Fej játékok) oldalain ugyanis újabb kulcsot találnak a gyermekek mellyel ki tudják nyitni az emberek fejét és abba vagy abból dolgokat bele tudnak helyezni / kivenni. És még további kulcsok kerülnek elő.
Locke & Key (c) IDW Comics
A Locke & Key ugyanis erről szól. Kulcsokról, zárakról, ajtókról. Minden kulcsnak saját története és hatása van. (És mesteri designja.) Az egyik teleportál, a másik nemet vált, a harmadiktól óriásira nő az ember. Ezek a hatások már ezerféleképp szerepeltek. Főként varázsigék folyományaként, de például a Lost Room (Elveszett szoba) című sci-fi sorozatban hétköznapinak látszó tárgyak (fésű, toll, pénz) rendelkeztek mágikus képességekkel. Itt a kulcsok. Kulcsok, melyeket a Locke ős alkotott (ne feledjük, Amerikáról van szó, ahol a történelem a XIX. században kezdődik). Ez tartja igazán életben a sorozatot. Az olvasóban megbúvó lény, aki azóta kíváncsi, amióta a világban valaki az elsőként állatbőrt akasztott a barlangjára. Majd jöttek a házak, ajtók, vasalt ajtók, páncél ajtók, és zárak minden változatban. Amióta titkolózunk egymás elől azóta vagyunk kíváncsiak is egyben mások zárjainak nyitjára. Ez mozgatja A Kékszakállú herceg várában Juditot, ez készteti barátnője fejének kinyitására Barry Yourgaut egyik szexegypercesében. A Locke & Key lapjain nincs semmi új. Nem is lehet. Minden megvolt már a világban körülbelül a kilencvenes évekre. De a kulcsok új értelmet adnak.

A harmadik kötet, a Crown of Shadows (Árnyak koronája) pedig visszakapta a lendületet és újra szinte letehetetlen olvasmánnyá változtatta a Locke kislány és két fiú kalandjait. Dodge/Luke a tettek mezejére lép és ádáz hajszát folytat az őt megváltó omega kulcs megszerzéséért. Mindeközben elfelejtődik pár mellékszereplő, de színre lép két új is. Az egyikük egy kiköpott Spider Jerusalem klón, akivel nem tudok mit kezdeni. (Ez az IDW tisztelgése vagy inkább fricskája a Transmetropolitan előtt?)

A sorok írásakor a sorozat az ötödik kötetnél (Clockworks) tart és már megjelent egy különálló füzet a kulcsok leírásával.
Locke & Key (c) IDW Comics


© 2001-2012 darkplant - impresszum és kapcsolat konyv