Codex Arcana magyarul - Kátrány és Toll 2011/4 különszám

Az emberek szeretik Shakespeare történeteit, de nem szeretik Shakespeare szavait. Ezt az igazságot természetesen nem én találtam ki. Talán Neil Gaiman egy értekezésében vagy előszavában olvastam. A lényeg, hogy ezt azóta a klasszikusság mércéjeként használom. Feldolgozásokkal, továbbgondolásokkal, lenyúlásokkal és megszentégtelenítéssel teli manapság szórakoztatóipar. Gyakran nyúl a klasszikus értelemben vett klasszikusokhoz (heh), mint a görög mitológia, Shakespeare, Verne, Dumas művei. A cselekmény, a párbeszédek megváltoztatásának indoka minden esetben ez: szeretjük ezeket a műveket, de nem szeretjük már, ahogyan beszélnek, ahogyan viselkednek. Ezen az alapon Howard Phillips Lovecraft igazán klasszikusnak számít.

Magáról Lovecraftról nem szeretnék hosszan értekezni. Egyrészt már megtettem. Másrészt már megtették kismillióan. Elsőként a nyolcvanas évek végén olvastam magyarul művét. A kilencvenes években még egy szűk réteg ismerte nevét csak. Aztán jött a fordulás, és mire Kornya befejezte a róla szóló igényes, aprólékos dolgozatát, mire írásban megjelent a Rúna hasábjain, addigra már a nagyközönség alaposan megismerhette a nevét más utakról is.

Azóta Lovecraft neve, szelleme és öröksége Cthulhu csápjaiként elburjánzott a világban. Immár jóval több a lovecraftian (Lovecraft műveinek hangulatára, stílusára építő) mű, mint amennyit ő valaha alkotott. Számítógépes kaland és akciójátékok, kártyajátékok, táblás játékok, zenei albumok, filmek, regények és képregények hirdetik, hogy Howard Phillips és az ő kreálmányai ihlették. A dömping hozott jót, rosszat, minőségit és silányat.

Mike Mignola amerikai képregényrajzoló. Egyedi rajzstílusa hamar ismerté tette a nevét. Igazán azonban akkor kapott szárnyakat, amikor írni is engedték és letette képkockákból és szövegbuborékokból álló világunk asztalára a Hellboy és B.P.R.D. sorozatokat. Mignola azonban nem csak ezekben a történetekben mutathatta meg, mennyire képes Lovacraft szellemében alkotni, hanem a Batman - The Doom That Came to Gotham című grafikus novellájában is - mely már címében A végzet, amely elérte Sarnathot HPL írásra utal. S neve természetesen nem maradhatott ki a Dark Horse kiadó Lovecraftnak tisztelgő 142. számából sem.

Ez a füzet, mely a Codex Arcana címet kapta, három olyan történtet tartalmaz, melyek valóban lovecrafti hangulatúak. S nem győzöm elégszer leírni, Lovecraft esetében a hangulat a fontos. Számos vérben tocsogó regény, film, képregény hirdeti magáról, hogy a HPL örökségen jár: tévesen. Az eredeti művekben az ódon, komor helyszínek, sokszor beteges, de mindenképpen meghökkentő személyek, a legtöbbször láthatatlan, vagy csak villanófényben felsejlő idegen ocsmányságok adják a rémisztő atmoszférát és nem a levágott testrészek, kiontott vér.

A Codex Arcana jó úton halad. Mignola írása, melyet Ryan Sook illusztrált korabeli környezetben játszódik. A záró történet, a Hartley-Giarrano novella már modern, televíziós-VR szemüveges adaptációja A toronyszoba ablakának. A középső történet a legkevésbé lovecrafti. Ezt a tényt a sztori írója Scott Allie, a Dark Horse kiadó szerkesztője, a füzet utószavában maga is elismeri. Eme utószó egyébként érdemesebben tárgyalja Lovecraft örökségét, mint a fenti bekezdéseim. Úgyhogy mindenki álljon fel gyorsan a képernyő elől és igyekezzék beszerezni a Kátrány és Toll című képregénymagazin idei negyedik különszámát, mely a Codex Arcana cover-to-cover magyar kiadása, borítóstul, utószavastul. Megéri.

Weblap: > http://katranyestoll.uw.hu/
További számok: Kátrány és Toll