Légy jó mindhalálig - a Jászai Mari Színházban

"A gyermeki könnyek, istenemre, nem kisebbek, és gyakran súlyosabbak, mint a felnőttek könnyei! Félre ne értsük egymást, uraim! Semmi felesleges ellágyulás! Én csak azt gondolom, az ember legyen becsületes akkor is, ha az fáj. Becsületes a velejéig."

Erich Kästner fenti sorai olyan történetekre érvényesek, melynek főszereplői gyermekek, akik a maguk tapasztalatlan, ifjonti elméjükkel egy tiszta világot látnak; melyben egyetlen út van, a tisztaság és jóság útja. Még ha a diákcsínyek után ez a tisztaság fakul egy picit, szemükben a fekete az fekete, a fehér fehér marad. Ez a világszemlélet konforntálódik aztán felnőttek ármányokkal, ferdítésekkel átszőtt álarcosbáljával és a gyermek legtöbbször elbukik. Nincs ez másként Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényében sem.

Ez a történet, melyet megjelenését követő évek óta gyermekkönyvként tartanak számon, az általános iskolák kötelező olvasmánya a mai napig. Pedig az író átfogó társadalomregénynek szánta. A történet fő tere ugyan a bentlakásos iskolák romantikus helyszínei: a hatalmas hálók, árkádos folyosói, fapados tantermei; a cselekményt jórészt a fegyelmezett iskolai felszín alatt élettel teli diákközeg adja, ám ezek csak szeletei a regény teljes korrajzának. Megjelenik benne az elszegényedett családok sorsa, a tehetősek gőgje, a társadalmi pozíciók hierarchiája. Mégis, a potentát elrendelte, úgyhogy ez gyermekkönyv. Iskolakönyvtár sorozatban, gyermeki borítóval és illusztrációkkal. S olyan korban teszik a magyar ember elé, amikor a negatív végkifejlet, a számára még értelmezhetetlen mélyebb mondanivaló miatt kevés eséllyel kedveli meg egy életre.

Szerencsére 1991-ben elkészült a regény alapján egy musical, mely a mai napig töretlen vendége a színházak repertoárjainak. S eme darab visszahelyezi a történetet oda, ahová Móricz is szánta: mindenkihez. Erős zenéje, pergő színpadi képei és korban rendkívül szórt szereposztása csábítóan hat kilenctől kilencvenkilencig, s aki beül rá, nem bánja meg.

A Jászai Mari Színház igen friss és a másik oldalon nagyon érett szereplőgárdát hozott a fedele alá, hogy a közönség elé vigye a debreceni kollégium falai közt zajló történetet. A diákokat alakító srácok energikusak, lelkesek. Sokszor fel sem tűnik, hogy szertelenségük, zsibongásuk koreografált. A felnőtt gárda éles kontrasztban áll a fiatalok elevenségével. Mozdulataik kimértek, ruházatuk komoly. Tán a világítás tette, tán csak a képzeletem alkotta ilyenné, de a színpadon tökéletes volt az ellentéte a két világnak.

A lelkes, szertelen, felhőtlen közösségből pedig egyszer csak egy kislegény elindult, elkezdte magába szívni a felnőttek pénz körül forgó, képmutató világa. Kiss Krisztofer a főszereplő tökéletes Nyilas Misi. Örül ha kell, de legtöbbször sír és kiált. A hangja az általam látott aznapi második előadásra sem fáradt el. Ahogyan a többi diákot megformáló gyermekcsapat tagjai is bírták a második menetet. A felnőttek közt élmény volt látni Spindler Bélát, Vikidál Gyulát, Incze Józsefet és az újabb, általam sajnos kevésbé ismert generációt Kovács Lottit, Major Melindát.

Légy jó mindhalálig (c) Jászai Mari Színház

Az előadásról magáról még sok jót tudnék írni. A díszletről, mely tökéletesen illeszkedik a darab dinamizmusához, de nem esik át a ló túloldalára, mint az utóbbi évek néhány Nemzeti vagy Víg előadásában. A zenekarról, mely a három szintetizátorral kísért darabokkal ellentétben érezteti, hogy a Jászai komolyan veszi, amit csinál. A koreográfiáról, melyről csak annyit, hogy komolyan elhittem, hogy a szereplők jégen korcsolyáznak. Pesty-Nagy Kati rendezéséről, mely apróságok garmadáján keresztül üzeni, hogy egy komoly történetet csak igényesen szabad elmesélni, még a szellemileg satnyuló, pénzszűkében tengődő világban is. De nem sorolom tovább. Zárásként inkább jöjjön egy szakmailag tiltott téma: a közönség.

Láttam gimnáziumok színjátszó köreinek nem egy, komoly szakember által rendezett és koreografált előadását. Iskola tornatermében, kőszínházban, a kapolcsi sziget füvén, csűrszínpadon, országos diákszínjátszó találkozón. Ennélfogva valódi, fizetős nézők előtt, iskolatársaknak játszva, ad hoc arra tévedőknek előadva. Volt már részem abban, amikor előttem ült a játszók egy osztálytársa, és előre mondta a színpadon játszók sorait - ezzel szórakoztatva magát unalmában és téve tönkre a körülötte ülők minden örömét. Láttam, például az Operett Színházban, hogy a nézőtéren a szülők, rokonok egy percig nem képesek elvonatkoztatni attól, hogy a színpadon ismerős arcot látnak, így a darabból egy grammot nem fogadnak be.

A Jászai általam megtekintett előadásán a nézőteret zömmel a darab gyermekszínészeinek osztály- és iskolatársai töltötték meg. S mivel mögöttük ültem, tudom, milyen befogadóan nézták végig a darabot. A színpadon nem csak az osztálytársakat látták, hanem Orczyt, Tök Marcit, Böszörményit és Nyilas Misit. Az unalom szította fegyelmezetlenségnek, mely például sok Pesti színházas darabot jellemez, nyoma sem volt. Márpedig a gyermeki figyelem vagy éppen a hiánya, ahogyan a történetekben a gyermeki könnyek: őszinte.

Szerencsésnek érzem magam, hogy velük láthattam a darabot, mert így biztosan tudom, a tatabányai színház előadása remek, lebilincselő, élvezetes. A Légy jó mindhalálig című musical-lel erőset nyitott a Jászai Mari Színház. Hogy tudja-e tartani ezt a nívót: a 2011-es év többi premierjén kiderül, illetve midőn ezeket a sorokat írom, részben már kiderült.