Kihunyt a Láng (Fantastic Four #588)

Fantastic Four 588 fejléc Johnny 'The Torch' Storm nélkül

Ráéreztem, megéreztem, nem tudom, mi rá a pontos kifejezés. Sajnos az utóbbi évben nem tudtam követni a képregények, ezen belül a Marvel világát. Tudom, hogy volt polgárháború, még valamennyire ismertem az Osborn uralom alapjait, de aztán teljes filmszakadás. Sok minden történt a való életben, nem volt érkezésem a dolgok követésére. Viszont itt, Dublinban van egy jófajta képregénybolt, melynek sűrű látogatója leszek. Belépve elfog az érzés, hogy rettenetesen sokat kellene pótolnom, és erre nem lesz már lehetőség soha. Így találomra vettem le a polcról a Fantastic Four 588-dik, mint a borító későbbi tanulmányozása során kiderült, utolsó számát.

Az utolsó Fantastic Four. Némajátékok.

Lehetett volna az Avengers vagy Thor a mozifilmek közelsége miatt, vagy kézenfekvő lett volna a jó öreg Pókember, vagy a vicces Deadpool. De nem, valamiért az F4 kívánkozott a kezembe. Belelapoztam, aztán lapoztam még egyet, és még egyet és még egyet... Hol vannak a buborékok? - ámuldoztam. Mi ez a némajáték? És mik ezek az erőteljes, drámai arcok? Mivel nem szerettem volna pofátlan lenni, hogy olvasókönyvtárnak használom a boltot, sehol nem szeretik, és a többi vásárlón láttam, itt nem is dívik, így hát kifizettem a lapot és otthoni olvasásra félretettem. De már a villamosig sem jutottam vele, egy kicsiny dublini utca árnyékos felén (nem értem ezt a fényes papírra nyomást, komolyan nem) lekuporodva 'olvastam' végig a füzetet.

Az előzményeket az epizód belső oldalán szereplő visszatekintőből tudtam meg. Egy a Fantasztikus Négyesre annyira jellemző - természetesen egy gigászi - csata közben Johnny Storm a Fáklya (Human Torch) életét veszítette. Ismét csak természetesen Reed Richards (Mr. Fantastic) megpróbálta megmenteni, de a sebtiben kitalált eljárása csődöt mondott. A Fantastic Four 588. részében már nincs izgalom, hosszú oldalakon át tartó némajáték, fájdalmas arckifejezések, szomorúság látható a képkockákon. Harc van ugyan, de épp csak annyi, hogy Ben Grimm a Lény boxzsáknak használva a Hulkot és Thort kidühönghesse magár. És ők noha erősebbek, de ezúttal némán könnyezve tűrik, mert tudják, ez Ben orvossága. Ha valakinek definiálni kellene a képregény fogalmát, és mai példát kell hoznom, most jó ideig ezt a füzetet fogom lobogtatni. (Vagy a Kátrány és Toll legutóbbi, szintén szöveg nélküli számát.)

Az utolsó Fantastic Four. Némajátékok.

A rajzolók általában ügyelnek a részletgazdagságra, a testtartásokra, mimikára, de ebben a számban minden hangsúlyosabb, mert nincs beszéd. Nagyon sokáig nincs. És amikor már látjuk a szuperhősök garmadát megdöbbenni, az F4 családtagjait (Sue Richards, Ben Grimm, Reed Richards) összetörve gyászolni, majd a virrasztás és a temetés némajátékát is befogadhatjuk, ekkor, a sötét tónusú oldalak után egy valószínűtlenül kék égbolt előtt Franklin Richards (Sue és Reed fia, az elhunyt Johnny Storm unokaöccse) és Peter 'Pókember' Parker csendben beszélgetni kezdenek, és végre megtörik a hallgatást. Mert valakinek mindig beszélnie kell, ez a gyászszertartások velejárója.

Pókfej és Fraknlin párbeszéde, valamint a képkockák cselekménye kissé ellentétben áll egymással. Ahogyan az a Pókember rajongói elvárhatják, Pókfej hálóhintázni viszi Frankint (ezt számtalanszor alkalmazta már másokon, a magyar kiadású Pókemberben is láthattuk pl. a veszekedő pár esetében [22. szám, 1991.]). Majd hot-dogot majszolnak. Ha elvonatkoztatunk a szövegtől, egy kedélyes kis városnézést folytatnak ők ketten. Peter tökéletes beszélgetőtársa Franklin-nek, hiszen mindketten a nagybátyjukat veszítették el. Ezzel a kicsengéssel zárul kettejük beszélgetése, a füzet és a Fantastic Four 1961 óta tartó sorozata. Sue, Reed és Ben kalandjai az FF című sorozatban kezdődnek újra (folytatódnak) májusban. Mert nem csak a gyászcsend megtörése törvényszerű, hanem az is, hogy az életnek mennie kell tovább. (A képregényes esetében egyben a shownak is folytatódnia kell.)