H.P. Lovecraft és a Halálos igézet

Howard Phillips Lovecraft neve az emberiség nagyobb részének nem mond semmit, kisebb részének azonban kellemes borzongás fut végig a hátán, amikor hallja vagy olvassa ezt a nevet. A tizennyolcadik és tizenkilencedik század fordulóján élt amerikai író, rövid élete végén több tucat novellát, verset, regényt hagyott ránk. Borzongató, rémisztő írásai sokáig a ponyva és filléres irodalom berkeibe soroltattak, ám Verne, Poe nyomdokait követve Lovecraft életműve lassan megtalálja a helyét a világirodalom tudósok által elismert történetében is. Az író műveiről több dolgot illik leszögezni. A legfontosabb, hogy rém-mesék, szorongó érzést kiváltó baljós írások ugyan, de semmiképpen nem vérben tocsogó horror. Második fontos tudnivaló, hogy sok (de nem mindegyik!) novellája egy bizonyos, Lovecraft által létrehozott mondakörhöz, a Cthulhu-mítoszhoz kapcsolódik. Ezen írások arról szólnak, hogy a Föld lakói lassan ráébrednek, hogy nem ők a planéta legveszélyesebb, legintelligensebb lényei. A tengerek, hegyek mélyén, az űr feltérképezetlen részein ott alszanak az Ősök, olyan óriási, nagy hatalmú szörnyek, melyek álmainak hullámai képesek emberek millióit az őrületbe kergetni. Ki tudja, mi vár ránk, ha egyszer felébrednek és visszatérnek a Földre.

Lovecraft írói, szerkesztői, baráti munkásságát nem tudom eme bekezdésekben méltatni. Legyen elég az, hogy akik nem ismerik a nevét, azok is találkoztak a hagyatékával a huszonegyedik század derekán. Ugyanis Lovecraft mítosza nem vált vallássá, mint Hubbard fantasztikus képzelgései, és nem is jogvédettek, mint Clarke, Tolkien vagy Asimov világai, ezért Drakulához, Frankenstein szörnyéhez és egyéb gótikus rémalakokhoz hasonlóan, az ő lényeit és mítoszát is rendre kölcsönveszik a modern mesélők. Az utóbbi évek egyik legjobb Lovecraft nyomdokain haladó, tőle sokat kölcsönző műve a Hellboy képregénysorozat és a belőle készült filmek. S ez már világméretű, az űrben alvó, visszatérésre váró hatalmasság ott volt minden filmvásznon, minden DVD lejátszóban, csak épp az átlagember nincs vele tisztában, hogy ki az, akinek a jól felépített háttérvilágot köszönheti.

De Lovecraft írásainak, műveinek világszerte ismertté válása nem ma kezdődött. Az író 1937-ben hunyt el, a novelláin alapuló szerepjáték majd' fél évszázaddal később (1981) jelent meg, és hozta el a Cthulhu mítoszt a populáris kultúrába. Azóta számtalan legális, nem legális, Lovacraft-hű vagy épp azt megerőszakoló feldolgozás, továbbgondolás született. Regényben, képregényben, társasjátékban, videojátékban egyaránt, és természetesen a film világában. Ez utóbbiban sajnos rengeteg a silány, gyatra mű, melyek csak címükben, esetleg szereplők, helyszínek neveiben utalnak Lovecraft életművére, de gyakorlatilag semmi közük hozzá. A legnagyobb tévedés Lovecrafttal és műveivel kapcsolatban a kiontott életek száma és az elfolyt vér mennyisége. H.P. Lovecraft műveiben viszonylag kevesen halnak meg. Általában a narrátor és ő is csak a novella végén, vagy éppen akkor sem, csak az olvasó bizonyos lehet a pusztulásában. Az illető halálos csapdába esik vagy éppen (sok esetben) megbomlik az elméje a tudomására jutott titkok hatására.

Cast a Deadly Spell / Halálos igézet

A Lovecraft nevében elkövetett moziförmedvények legtöbbje ott hibázik, hogy zsigerelős, élőholtas horrofilmmé alacsonyítja le a szerző novelláját, vagy még annyit sem kísérel meg, csupán ellopja a nevét egy agyrémfilmhez. A lovecrafti hagyatékot sárba taposó filmek sorában üde foltként ragyog a HBO 1991-ben készült saját gyártású tévéfilmje. A magyarul frappáns Halálos igézet című film (eredetileg Cast a deadly spell, kb Mondj el egy halálos varázsigét) szerény véleményem szerint azért hű lovecrafti hagyományokhoz, mert nem próbált meg az lenni. Tudom, ez merész kijelentés, elmondom hát másként. A filmet nézve az utolsó percig nem lehet eldönteni, hogy komoly alkotásról van-e szó, avagy valamiféle műfaji paródiának szánták. Némely szörny az 1984-es Gremlins paródiája lehetne, a csetlő-botló zombi-építészek, a (bocsánat) tökönrúgott gargoyle mind arra utalnak, hogy ezt a filmet a készítők nem gondolták komolynak, hanem csupán szórakoztatni akartak, semmi más. A film noir szép hagyományait követve a faragott arcú, kőkemény magánhekust ( Humphrey Bogart nyomozóinak és Dick Tracy figurájának leszármazottja) a szép nő húzza csőbe, bagóért kockáztatja az életét, ám a végén, miután mindenkitől megkapta a pofonadagokat, a végén mégis ő győzedelmeskedik. Az unalomig ismert (és mégis szeretett) történet nyakon lett zúdítva a mágiával, melyet mindenki természetesen használ. Érdemes figyelni a médiumokat foglalkoztató rendőrörsöt és összevetni a kétezres évek divathullámával, a Különvélemyén prekogjaival, a Médium című tévésorozattal stb. Ebben a környezetben hangzanak el olyan lovacrafti hívószavak, mint "Katulu", "Necronomia", Yog-Sothoth. Az éles szeműek kiszúrhatják a Dunwich feliratot egy fényképen. S, hogy biztosítsanak minket arról, hogy nem a véletlen játéka az egész, a főszereplő magánhekus neve: Harry Philip (H.P. Lovecraft).

Komoly horror-rajongóg biztosan viccnek tartják ezt a filmet (a House vagy a Fright-night vonalba sorolva), szerintem pedig sokkal inkább tartja tiszteletben és emeli fel Lovacraft emlékét, mint sok más "hiteles" feldolgozás. Én mindenkinek bátran ajánlom, aki nem veti meg az önfeledt szórakozást, az olyan élményeket, amikor a rémfilm kikacsint a nézőre. Film noir és áltudományok kedvelői előnyben.