Szöveg nélkül - Kátrány és Toll 7.

Szeretem a stílusos dolgokat, és szeretek ennek tiszteletében megemlékezni róluk. Ám, ha a Kátrány és Toll magazin hetedik számáról annak stílusában kívánnék értekezni, akkor most nagyon gyorsan abba kellene hagynom a szavak egymás után sorolását. A magazin új számába ugyanis most akarva vagy akaratlanul, de négy olyan történet került, melyekben nem vagy alig található szöveg. (A borítót elnézve, ez a szerkesztők szándékos törekvése volt.) A történeket az agyunk egészíti ki párbeszédekkel, belső monológokkal, így téve teljesen kerek egésszé azokat. Belepillantva a képregény-elemzés rögös és felettébb unalmas történetébe láthatjuk, hogy a comix egyik meghatározása az, hogy a történet, a buborékokban található szövegtől függetlenül is érthető, élvezhető legyen. Ennek értelmében a gyermekkorunkban nyelvtudás hiányában is oly bőszen bújt Pif magazinok képregényt tartalmaztak, Alan Moore szövegcentrikus történetei csupán sűrűn illusztrált regények, novellák, de nem képregények. Szerencsére az esztétika sosem segítette vagy gátolta a nagyközönséget egy képregény elfogadásában vagy elutasításában, így a KéT hetedik számát sem elemzem tovább a szöveghiány szemszögéből.

Négy, közel egyforma hosszú, de nem egyformán nehéz történet. Egy-egy sztori a korábbi számokban bemutatott Grendel (a bosszúálló démon) és Goon (a zombivadász Zsivány) mondaköröket szélesíti. Ezúttal talán egy picit gyengébb az eresztés, mint korábban. Grendelnél ezt a rajzoló stílusának tudom be. Mindig érdekes kísérlet, amikor neves rajzolók egymás hőseit rajzolják, ám hiába a nagy név Stan Sakai, az Usagi Yojimbo jellegzetes rajzstílusát oda nem illőnek érzem. A Zsivány sztorit pedig egyszerűen laposnak találtam, ámbár elképzelhető, hogy csak azért, mert a hátralévő két képregény-novella egészen ütős. Az Alien világában játszódó "45 másodperc" sok szempontból is figyelemre méltó. Az egyik Frank Teran rajzstílusa. Sokszor több a fekete felület a lapon, mint a világos. Ettől nyomasztóvá, komorrá mélyül az amúgy sem vidám világ. A másik dolog, hogy az "olvasás" közben, ehhez a történethez nem párosított hangokat az elmém. Mintha némafilmet néztem volna. Borzongató, kegyetlen némafilmet.

A kiadvány talán legjobb története (mert sajnos, ahol többen vannak, ott legtöbbször van legjobb) a párhuzamos univerzumokat, a "mi lenne ha" kérdésekkel több irányba ágazó történetfolyamokat párhuzamosan ábrázolni próbáló Törés című képnovella. Nem mondom, hogy elsőre leesett, sőt, be kell, valljam, elsőre nem értettem. Az európai képregények túlságosan elkényeztettek (minket) azzal, hogy szekvenciálisan balról-jobbra és felülről-lefelé haladva fogadjuk be a képkockákat, és ha ettől eltérne a sorrend, azt a rajzolók kis nyilacskákkal szokták ábrázolni. Ez a történet nemcsak, hogy szakít ezzel a sorrendiséggel, de pimaszul még csak nem is súg. De azért hamar fel lehet venni a történet elágazásainak logikáját. Ha a filmiparban keresgélek, akkor mindenképp a "A lé meg a Lola" vagy a jó öreg "Idétlen időkig" jut eszembe, a könyveknél a húsz-harminc éve népszerű "lapozgatós könyvekkel" tudnám párhuzamba állítani ezt a kísérletezést. A képregények közt azonban még nem találkoztam ilyesmivel, ezért külön köszönet a Kátrány és Toll szerkesztőinek.

Egy élmény volt.

Weblap: > http://katranyestoll.uw.hu/
További számok: Kátrány és Toll