Sherlock

Ezt a rövid sorozatot nem a Sherlock Holmes iránti elfogultságom okán ajánlom. Nem azért, mert számomra a klasszikus név általában egyet jelent a minőségi szórakozással legyen szó tévés, mozis vagy akár számítógépes vagy képregény feldolgozásról. Nem azért ajánlom, mert brit, és jó ideje sokkal többre értékelem a BBC / ITV sorozatait, mint az amerikai rétestésztákat. A Sherlock című tévésorozatot azért ajánlom bátran bárkinek, mert egyetlen szóval: briliáns.

Mark Gatiss és Steven Moffat urak nevét a 2005-ben újjáélesztett és azóta sikerrel futó Doctor Who sorozat kapcsán ismertem meg. A két úr neve egy-egy epizód elején feltétel nélkül azt jelezte, hogy most egy kiváló történet következik. Ez ismét csak nem ömlengés, tény. A Wizard TV sci-fi epizód toplistáján a Moffat által írt Blink című DRW epizód végzett maga mögé utasítva a Star Trek, Lost, Babylon 5, BSG és egyéb sci-fik részeit.
A Sherlock-ot természetesen azért kezdtem el nézni, mert Sherlock Holmes kulcsatróm van. Mert Holmes összes története otthon van a polcomon régi és új kiadásban. Mert két polccal felette ott pihen a DVD gyűjtemény. Mert Holmes az életem része és minden feldolgozására kapható vagyok. A szabad továbbgondolásokra is, a szöveges és grafikus kalandjátékokra, a Dynamite kiadó képregénysorozatára. Sajnos még az óborzalom Losh Ness-i szörnyes és a dinoszauruszos Holmes-okhoz is volt szerencsém. A BBC sorozata előtt épp az amerikaiak nagyszabású mozifilmjén tettem túl magam 2010 elején. Az a film fenemód szórakoztató volt, mégis, egy ici-pici rossz szájízt kevert a mozis italom vízzel alaposan felhígított barackaromájába. Guy Ritchie filmje megmaradt az eredeti Sherlock Holmes történetek korában, de nagy adat képtelenséget vitt bele, ezáltal a fantasy / steampunk mezejére terelve azt.

A BBC Sherlock sorozata ennek éppen az ellentéte. A mai korba helyezi a szereplőket, de száz százalékban megtartva az eredeti regények hangulatát, stílusát és kérlelhetetlen logikáját. A karakterek sem változtak. Sherlock, ha nem pörög az agya, unatkozik ezért drogokkal stimulálja (az eredeti regényekben az akkor legális kokain helyett a most legális nikotintapaszokon él). De amikor nyomoz, akkor tántoríthatatlanul követi a nyomokat, következtet. És megaláz. Szándékosan, akaratlanul, viccesen vagy komolyan, de buta, semmirekellő zombikként tekint mindenkire. Az egyik tipikus jelenetben ráförmed a szobában tartózkodókra: Csendet! De hisz meg sem szólaltunk - jön a válasz. De gondolkodnak! - csattan fel Holmes. A másik jellemző kérdése, az "akkor minek van maguknak agyuk?"

Benedict Cumberbatch, Steven Mofatt, Matt Smith

A Sherlock sorozat nagyon kurtára sikerült. Mindössze három részt számol. Olvastam olyan véleményt, hogy a készítők nem igazán bíztak a sikerében. Más részről, Moffat a vezető írója a Doctor Who sorozatnak, Gatiss a jobbkeze, és ez majdnem egész éves elfoglaltságot jelent számukra. E mellé nagyon nehéz belesuvasztani egy még ily' rövid sorozatot is. Már, ha minőségről van szó. A Sherlock esetében pedig arról kell beszélnünk. Egy-egy epizód az eredeti Holmes regények motívumait használja, tehát tiszteleg sir Arthur Conan Doyle munkái előtt, de önálló bűnügyi esetek. A bevezető rész még a címében is a Skarlát tanulmányra utal, a halott mellett talált "Rache" felirat is hasonlóképpen. Ám az író (Moffat) folyton csavar egyet, hogy a tisztelgés ne csapjon át unalomba azon nézők esetében, akik ismerik az régi regényeket. Így a második részben a Táncoló emberkék, az záró epizódban a Botrány Csehországban is csak utalásképpen jelenik meg.

A történetvezetés tehát szabados, a szereplők azonban nem. Lestrade felügyelő, Mycroft Holmes, Moriarty a zseniális szuperbűnöző, Sarah, Watson későbbi felesége, Mrs. Hudson a házvezető, mind az eredeti regények lapjairól lépnek a huszonegyedik századi London utcáira. Az őket megformáló színészek tökéletesek. És megint csak nem túlzok. Nem tudom, mennyi munkája van Benedict Cumberbatch-nek és Martin Freeman-nek a karakterek megformálásában, de a végeredmény hibátlan. Ahogy Watson rácsodálkozik az emberi szervekre Holmes hűtőjében, ahogy Holmes arroganciája feloldódik abban, hogy mindig igaza van, és amikor rákontráz egy jelenet, hogy mégsem. Akármilyen jó egy forgatókönyv, ezt ilyen pontossággal eljátszani, nem kis teljesítmény. Minden eredeti szereplő a helyén van, talán csak a Baker Street-i zsiványok nem jelennek meg a nevükkel, de vannak helyettük más törvénytelen segítők: falfirkászok, koldusok, hajléktalanok. És nem kell sokat várnunk, a harmadik részben összecsap a két zseniális agy Holmes és Moriarty. Az epizód és az évad vége pedig mi más lehetne, mint egy újabb tisztelgés Doyle munkássága előtt. Aki nem tudná, annak elmondom, hogy az eredeti regénysorozat közepén Holmes és Moriarty összeverekednek, lezuhannak egy vízesésbe és meghalnak. Doyle csak az olvasók nyomására, sírására, követelőzésére és esdeklésére támasztotta fel a hősét. A Sherlock harmadik epizódjának vége ugyan nem így zárul, de szépen nyitva hagyja a lehetőséget a folytatásra. Mert lesz folytatás.

Felháborodott Doctor Who rajongók követelik Moffattól, hogy foglalkozzon teljes egészében az időutazó kalandjaival, miközben a Sherlockért rajongó másik tábor azt követeli, hogy a Sherlock új évada legyen teljes (13 részes) és hagyja az "infantilis sci-fit" másra. Édes teher lehet ez Moffatnak. Abban biztos vagyok, hogy mindkettőt szívvel csinálja, a 2010-es év ezt bizonyította. Nincs okom kételkedni hát abban, hogy a 2011-es visszatérésben Sherlock ugyanolyan energikus, lebilincselő és szórakoztató lesz.

Mofatt és két sorozatának főszereplője.