Flashforward - A jövő emlékei

Szeretem úton-útfélen hangoztatni, hogy a mai sci-fi írók mekkora gondban vannak. Wells szinte mindent megírt: időutazást, láthatatlan embert, idegen megszállást, genetikai kísérleteket, utolsó embert a Földön... S amit ő nem, azt Clarke, Asimov tették meg. Robotika, klónozás, mélyűr-utazás, találkozás idegenekkel. Valljuk be, a XX. század végi és a mai sci-fi már semmi újat nem tud felmutatni. Az elbeszélésmód változik, néha az egyén szemszögéből látjuk a dolgokat, néha a társadalom a fontos, egyszer a tudomány, máskor a hit. Manapság pedig leginkább keverve. De az alaptémák között már nincs új. Frissességet hozott, amikor a tiszta fantasztikum keveredett a fantáziával, a horrorral, az orvosi, jogi, katonai és egyéb zsánerekkel, de az időutazás akkor is időutazás, a találkozás idegenekkel pedig találkozás idegenekkel. Aztán sci-fi alkimistái Szent Grálként tekintettek a CERN (Európai Részecskekutató Intézet) megalakulására, illetve a Hadron Ütköztető (LHC) megépítésére. Mi történik, ha beindul? Lesz-e antianyag, fekete lyuk, világvége? Kezdődhetett a tudományos találgatás, technikai alapra helyezett fantáziálás.

Robert J. Sawyer kanadai író műve a Flashforward 1999-ben jelent meg, amikor az LHC-nek még csak az alagútja volt épülőfélben. A történetének fő motívuma egy globális, a Föld összes élő emberét érintő esemény, melynek során mindenki tudata előretolódik az időben 21 évet. A jelenséget kiváltó ok pedig a regényben már felépült és beüzemelt LHC-ben végzett kutatás. A történet középpontjában a kísérletet végző két tudós áll. Nekik egyrészt szakmai kihívásokat ad az esemény: valóba ők idézték-e elő?, ha igen, miért és hogyan történt?, képesek-e megismételni?; másrészt magánemberként kell elszámolniuk, megküzdeniük a jövőből érkező emlékekkel. Az idősebb, házasság előtt álló tudós huszonegy év múlva egy másik nővel fog élni, távol jelenlegi menyasszonyától, akinek örök hűséget készül esküdni. A fiatalabb tudós még nagyobb gondban van. Nincsen jövőképe, és miután az ügyben nyomozni kezd, kiderül, azért nincs, mert addigra gyilkosság áldozata lesz. Az ő alakjuk köré szerveződik tehát a regény olyan kérdéseket feszegetve, hogy a látott jövő állandó vagy megváltoztatható, ki a felelős ilyenkor a világ minden táján történt balesetekért, halálesetekért, hogyan hat a jövőbelátás a kormányokra, vallásokra?

A "Flashforward - A jövő emlékei" tehát egyfajta időhurok-történet, melyből olvashattunk, láthattunk már eleget, ám ezúttal nem egy-két főhős utazik előre az időben és látja meg a saját jövőjét, nem is visszafelé történik az utazás az időben, hogy valaki figyelmeztesse korábbi önmagát, hanem az emberi tudat éli át a jövő három perces intervallumát, majd visszatér a jelen testbe és folytatja az életét. Ezáltal a jövőről kapott képek emlékekké válnak, olyan elraktározott információvá melyről a tulajdonosa tudja, hogy még nem következett be. Érdekes csavar... Ha most mondjuk egy sci-fi portálon írnék, azt kellene nyalnom, hogy Sawyer friss elmével, újszerűen nyúlt egy régi témához, de szerencsére ettől megkímélhetek mindenkit. Akárhonnan nézem, az ötlet jó, ám messze nem akkora, mint amekkorára tartják. Időutazás, mely kihatással van a múltra. Volt már ilyen, tömkelegével. Újszerűnek illene mondanom, hogy minden emberrel megtörténik az eset, de akármennyire is igyekszik a szerző a globális társadalmi, gazdasági, vallási hatásokat bemutatni, egy regényben, mivel - szerencsére - nem akar unalmas százoldalakat írni, meg kellett elégednie pár szereplőre összpontosítással. S ekkor már csak egy valóban tiszta időutazásos hurkot ír meg. Egy eseményt, mely nem következne be a jövőben, ha nem látta volna előre valaki és nem kezd nyomozni az ügyben. A populáris időutazás-történetírók alapsémája.

A regény a szememben nem ettől izgalmas és jó, hanem attól, ahogyan 1999-ben felismeri, mennyire erős és jól használható lesz az Internet. Egy baki van benne, az előfizetős enciklopédia emlegetése. (A másik, hogy 2009-re nem érte el a Föld népessége a hétmilliárdot.) De a világméretű fórumok, a pillanatok alatt összeüthető websiteok használatának megjósolása ördögien pontos. A történetben a látomások után a tudósok létrehoznak egy weboldalt, a Mozaik Projektet, melyen mindenki leírhatja, mire emlékszik a jövőből. Ez pontosan az, amelyre ma az Internetet használnánk, ha bekövetkezne valamilyen globális esemény, és amelyre használjuk is, lokális katasztrófák, meghatározó történések kapcsán. Ne felejtsük el, hogy az 1999-ben írt regény 2009-ben játszódik és 2030-ra tekintenek előre az emberek. Ez a 2030-as év szintén érdekes Sawyer vízióiban. Részben már 2010-re, a cikk írásának időpontjára bekövetkezett (fekete amerikai elnök), részben nagyon racionális (vagy inkább nagyon óhajtott) változásokat sorol fel. Azt a részt imádtam.

Az író egyébként tisztességes. Nem tulajdonít saját magának semmilyen gondolatot. Nem viszi túlzásba a tudós felelőssége gondolatokat, megtették már elegen. Emellett erősen használja a hipertextualitás eszközét. A megfelelő ponton előhúzza Dickenst, a Casablanca-t, az Emberi komédiát. A hipertext azonban kétélű fegyver. Egyrészt elhiteti, hogy a regény szereplői a valódi Földön élnek, másrészt rögtön lerombolja az illúziót, ha óvatlanul bánnak vele. Említi például az "Amikor megállt a Föld" című klasszikus filmet, nem tudván, hogy 1999 és 2009 között újabb feldolgozása készül Hollywoodban.

A magyar kiadásról nincsen túl jó véleményem. Sawyer műve valószínűleg a világ végéig ismeretlen maradt volna a magyar olvasóközönség előtt, ha nem készült volna a könyv alapján egy amerikai tévéfilmsorozat. De elkészült, bemutatták, hazánkban is, így a piac törvényszerűségeinek engedelmeskedve, a Galaktika üzletemberei a megjelenés mellett döntöttek. Hogy mennyire nem számoltak azzal, hogy a történet önmaga eladja a könyvet, azt már a borító is jelzi. A fórumokat megtömik azon polémiák, hogy Hugo 'Smith ügynök' Weaving látható-e a fedélen vagy sem, míg arról szinte mindenki hallgat, hogy az egész koncepciónak semmi köze a regényhez. A tévésorozathoz is csak nagyon messziről (ügynök, fegyver, romos város).

A flashback egy angol kifejezés arra, amikor valaki egy filmen villanásszerűen visszaemlékezik egy megtörtént eseményre. A valóságban ezt egy szín, illat, mondat, hang, felirat, bármi kiválthatja. A filmesek igyekeznek követni ezt a jelenséget, zene, tárgy, személy szokta összekötni a fő cselekményidőt és a flashback-et. Az angol nyelv logikus használatával kapjuk meg a flashforward kifejezést, melyet magyarul elég körülményesen lehetne előreemlékezésenek fordítani. A könyv hát megtartotta az angol főcímet, és "a jövő emlékei" alcímmel egészült ki. Ez rendben van, ahogyan a fordítás összességében is.

A könyv természetesen nem menekült meg a píárosok vietnámi balzsamától az "ilyen jó könyvet még az életben nem olvastam" szintű ajánlásoktól. A könyv hátuljára szorult az a mondat, melyet az idő vasfoga, a mai kor sebességének megfelelően hónapok alatt szétmarcangol. "A kanadai sztárszerző [...] regényéből időközben sikeres tévésorozat készült". Nos, mire a könyvesboltom tökölődésének hála a könyv a kezembe került, már annak a mondatnak kellene ott szerepelnie, hogy "időközben a tévésorozatot a gyenge nézettség miatt a tévétársaság megszűntette".

Flashforward - A filmsorozat

Ha az Egyesült Államok mozifilm- vagy tévéváltozatot készít egy műből, egy valamiben biztosak lehetünk: kő kövön nem marad. Az ABC Flashforward sorozatának a címen, a két tudóson és az előrelátás eseményén kívül természetesen semmi köze nincs a regényhez. Elismerem, egy huszonegynéhány részesre tervezett sorozatnál ez nem is lenne célszerű. Bár nem szeretném, ha az ismertető összehasonlító elemzésbe csapna át, ám néha kénytelen vagyok párhuzamot vagy ellentétet vonni a két Flashforward között. Először is a sorozat felvállalja azt, amit a könyv csak szőrmentén, jóval több ember jövőemlékével és az emlékezés utáni életével foglalkozik. Ez egyrészt jó, egyszersmind bosszantó a sok tesze-tosza epizód, melyek nem vezetnek sehová. Másrészt a cselekmény követelte az akciót, így egy véletlen kísérleti hatás helyett egy globális összeesküvés, manipulált tudósok okozzák az előretekintéseket, a nyomozás középpontjában pedig egy FBI csoport áll. A sorozatban a Mozaikot is ők hozzák létre és nem a tudósok. Ráadásul az előretekintés is csak fél évre szól. Mindebből lehetett volna valami jót és élvezhetőt létrehozni, de nem sikerült.

A Flashforward ugyanazokkal a hibákkal rendelkezik, mint minden mai sorozat. Nagy mellénnyel indul és azt mondja, én három-négy(-hat) évados leszek. És jönnek az epizódok, melyek nem vagy alig tesznek hozzá a nyomozáshoz, a fő szálhoz. Lehet, hogy egyszer lesz értelme, ám ha a nézők addigra elpártolnak, akkor már veszett fejsze nyele. A FF pedig rengeteg alkalommal élt (vissza) ezzel a mellékszálas untatással. Elismerem, ma az a menő, ha egy sorozat egyszerre nyomozós, lövöldözős, műtős és perlekedős. A Lost ezzel nyert, a Battlestar Galactica is így nyomult. De nem mindenkinek sikerülhet. A FF szereplői elmennek sivatagi katonai küldetésbe, aztán bíróság elé vonulnak Washingotnban, miközben ilyen-olyan okoknál fogva a fél epizódokat a műtőben töltik, egyébként pedig nyomoznak, lőnek, drámáznak. Ami máshol működik (a Lostban a Flashback-ek miatt, a BSG-ben a kevés számű emberi lény miatt), itt szétcsapja az epizódokat, rossz koktéllá degradálja a részeket, melyben egyszerre van citrom, tejszín, mák, szóda és alkohol.

Szó se róla. Az írók megpróbálták a jót. Először is a tudósok megmaradtak, de személyiségüket szétválasztották és a feleség elvesztését illetve a halált egy-egy FBI ügynök kapta meg. Aztán bevetették az eszméletvesztésből kihozható maximális misztikumot: voltak, akik nem ájultak el, voltak, akik előre tudták. Ám nagy amerikai mellénnyel bevetették a sivatagi háborúskodást, az európai CERN mellett a kanadai LAPD-t és megannyi olyan dolgot, mely feleslegesen tolta el a hangsúlyokat.

A sorozat legnagyobb bűne mégis az, hogy nem tartott ki amellett, hogy egy évados lesz. Nem ígért lezárást 20 rész után. A nézők pedig úgy döntöttek, ezt a katyvaszt nem nézik tovább. Ismét öröm az ürömben, hogy a kasza hírére a készítők megvonták vállukat, és olyan utolsó pár részt rittyentettek, amilyennek az egész évadnak lennie kellett volna. Egyszerre sajnálom is és nem is a sorozatot. De egyszeri megtekintésre mindenkinek ajánlom.