Véget ért a Lost

Mára virraó éjjel véget ért az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb tévésorozata a Lost. Ennek kapcsán nagyon sok mindnenről lehetne beszélni.

Először is a sorozat maga. Rengetegen imádják a Lostot. Én sem tagadom, hogy néha szuperlatívuszokban nyilatkoztam róla. De egy lépést hátralépve láthatjuk, mennyire nem jó, inkább csak trendi, amit láttunk. A Lost titka egyértelműen a pszichológiai alaphelyzet (véges számú ember elkülönítve, lásd Tíz kicsi néger, Legyek ura és követőik). Ez kibírt két évadot, de többet nem, onnan váltani kellett szigetes háborúskodásra (Kincses sziget), majd fantasy-be. Nagyot dobott a sorozat a szereplők bemutatásával a visszaemlékezések (flashback-ek) által. Ez adta az igazi titkát, mert volt itt krimi (Sawyer, Kate), érzelem (Kate, Sun), orvosi téma (Jack), háborús dráma (Sayid), családi dráma (Sun, Locke), tragikomédia (Hurley) stb stb. Ezért volt annyi nézője, mert aki addig krimit nézett, az nézte Kate miatt, aki gengszterfilmet kedvelt, az nézte Jin és Sun miatt stb stb. Ám én ezeket a részeket, megvallom áttekertem vagy inkább mást csinálva csak hallgattam. Mert nem érdekelt. De a recept a nagyközönségen működött. Merész kijelentés, de ez sem más, mint a The KLF együttes The Manual című kis könyvében található recept alkalmazása. Ők zeneszámra írták meg, de nagyon jól le lehetett nyúlni a filmek világába (pl. Mátrix) és a Lost sikeresen abszolválta a tévésorozatok közt. Lopjuk össze mindenhonnan a népszerűt, a krémet, hagyjuk a verejtékszagot és kész a siker.

Másodszor a sorozat színe-változása. Az első két évad után nem volt merre vinni a sztorit. Kellett a fordulat. Jöttek az idegen és ellenséges emberek és az évad végén a hatalmas dobás, az egyik visszaemlékezés valójában jövőbe tekintés volt. Páran kijutottak a szigetről. A húzásnak köszönhetően a negyedik évad a legvártabb tévészéria lett. Én sem voltam kivétel. Ekkor kezdtem messiáskodni, győzködni másokat is, hogy nézzék. A készítők pedig kaptak garantált három évet, hogy befejezhessék a történetet. (Ez fontos. A sorozatok világában nem ritka, hogy egy félbehagyott nagy ívű történetet sosem fejeznek be, mert a tévétársaság nem rendeli meg a következő évadot.) S ez a történet innentől a legmerészebb végletekbe csapott át. Időutazás, köztünk járó istenek (vagy idegenek, tulajdonképpen egykutya), hidrogénbomba - csupán ízelítő abból, amit kaptunk. Ez jó is, mert izgalomban nem volt hiány, a történet végre nem ült, hanem haladt - csak éppen a semerre felé. Gondolom, kevesen olvasnak képregényt, igazi, nagy sorszámű képregényt (X-Men, Superman, Batman, melyek 600-700 rész körül járnak már), ahol harminc éve ez zajlik. Mindig történik valami, mindig akad legyőzendő feladat, tennivaló, dilemma. És tudjuk, amikor mi már meghalunk, ezek a képregényhősök akkor is küzdeni fognak a feladataikkal, dilemmáikkal.

Ennwk fényében a befejezésről. Amiről ennyire látszik, hogy a végtelenségig képesek lennének folytatni, azt hogyan fejezik be? Pontosabban kérdezve, hogyan kell befejezni úgy, hogy minden rajongónak tessék? Hogyan fejezzem be az életem? Hogy ne legyen haragosom, ne hagyjak kérdéseket a gyermekemben, ne felejtsek ki valakit az örököseim listájáról? A két kérdés körülbelül ugyanaz. Nem lehetséges. Ha valaki vagy valami eltávozik, űr marad utána. Ezt nehéz feldolgoznunk, mert ilyenné váltunk pár száz év alatt. Pedig el kellene fogadnunk, akármi történt a Lost (vagy a Harry Potter, vagy akármelyik sorozat) utolsó részében, annyi. Ám ezen nem szomorkodni kellene, hanem szabadjára engedni a fantáziánkat, mi hogyan folytatnánk, mi szerintünk mi történik a szereplőkkel. Ezért ajánlom mindenki szíves figyelmébe a J.K. Rowlinggal készült riportfilmet (A Year In Her Life), mert abból látszik, az írónő tudja, mi lesz a szereplőkkel, hogyan öregszenek meg, mi lesz a családfájuk. De nem írja le. Ám nekünk is lehetőségünk van minderre, csak nem szabad elvárni, hogy mindent a szánkba tegyenek.

A felhajtásról (hype). Tegnap éjjel véget ért a Lost. Milliók követték az utolsó perceket. No, nem (csak) a tévéadókon, hanem online stream adásokon világszerte. Ez olyan esemény, amelyet nem lehetett megakadályozni. Hála az internetnek és a technikai lehetőségeknek. Nincs nézettségmérő, amely ezt mérhetné. Nincs korlát sem, amely gátolhatná. Én tudtam, mikor lesz és mégis lemaradtam. Pedig részt vettem már jópár hype-ban. Néztem már meg éjféli bemutatón nem egy filmet, álltam sorban Harry Potter könyvért hajnalban nem egyszer. A Lost kimaradt. Mert elhatároztam, hogy novemberben újra kezdem nézni a sorozatot, hogy mostanra épp utolérjem és a finálét online vagy másnap reggel nézzem. Án nem tudtam elölről nézni a sorozatot, de még az utolsó évaddal is elmaradtam. Szörnyű érzés, mert azt veszem ki ebből, hogy nincs ennyi szabad időm sem már. Félreértés ne essék, van még szabadidőm, de fixen napi vagy heti x órám nincs. Ez lenne a mókuskerék, a hajsza a megélhetésért? Valószínűleg, igen.

Én nem láttam tehát a Lost utolsó évadját. Üzenem a fentieket mindenkinek aki látta, és aki csalódottságot vagy űrt érez. Aki pedig nem látta, annak továbbra is ajánlom a sorozatot. A harmadik évad elejétől. Minden évad elején van egy összefoglaló rész az addigiakról. Annyi elég is az első két évadról kezdésnek, és utána bele lehet csapni a nagy ívű történetbe.