Minden üthető

(Merengés az SLG kiadóról némi agykiloccsantással körítve)

Ha az ember már a hétvégéjét is (lakásban, kertben és a gép előtt) szorgoskodással tölti, akkor az agya olyan állapotba kerül, hogy alig képes befogadni azt, amelyre normális esetben vágyik, s ezzel egy időben olyan dolgok felé fordul, melyekre úgy általában nem fanyalodna. No, ilyenkor kerülnek elő a szekrényből vagy a polcról a Slave Labor képregénykiadó kiadványai, mint például az Everything Can Be Beaten (Minden üthető) című könyvecske.

Kezdem azzal, hogy az egész érdeklődésem egy félreértésen alapszik. A címet ugyanis először úgy olvastam, hogy Everything Can Be Eaten (Minden ehető). De kicsire nem adunk, még tévedésekből sem. Pláne, hogy a szomszédok egész napos fúrása, kalapálása, üvöltözése, zenehallgatása, dübörgése olyan szintre viszi az elmét, hogy az már tudat alatt eleve olyasmit választ olvasnivalóként, hogy "Mostan szétverek mindent és mindenkit". A pazar rajzolatú rövid történet egy állarcos kisemberről szól, akinek az összes vagyona egy hatalmas kalapács és minden motivációja az, hogy ezt használja. Amikor elfogynak az ártatlan kiscicák, akiket az első képen kólint egymás után fejbe, a lény (a szöveg folyton IT, tehát "az" névszóval jelzi, de amikor cselekszik, akkor "he", azaz hímnemű élőlény) nagyon elszomorodik. Hiába visel smiley-s álarcot, szinte látjuk, hogy mindjárt elsírja magát. Aztán kilép az épületből és az öröm hatalmas hullámban árad szét benne, amikor rájön, mennyi minden üthető dolog és élőlény vár rá odakint. A dadaista stílusú állatok, a növények, de még a felhők is kárát látják az ő hatalmas csapkodni vágyásának. Fröcsög a vér, roppannak a csontok, ahogyan lapozunk, úgy adunk egyre inkább igazat a könyv címéneknek: minden csépelhető. És ekkor döbbenünk rá, mit fogunk látni az utolsó képkockán. Igen, pontosan.

Az Everything can be beaten egy morbid mese. Felépítése, illusztrálása, szövegezése, terjedelme olyan, mint a mesekönyvek: nagy, színes, részletes illusztráció, melyet a gyermek alaposan tanulmányozhat, amíg apa vagy anya a szöveget olvassa neki. A Pitypang, a hiú oroszlán is ilyen, a Nyúl Péter is ilyen. IT történetének még mondanivalója is van, méghozzá pontosan az, amelyet a félreolvasott címmel kapnánk: ha falánk vagy, téged is megesznek. Morbidsága mellett, azonban nagyon fárasztó mese. Nem a tartalma miatt, hanem azért, mert a szövegben minden egyes E betűt kicseréltek a tükörképére. Ami a Micimackóban aranyos színfolt volt, azt ebben a szövegben egy elmét próbáló szövegrongálás.
Everything can be beaten (2002) © Slave Labor Publishing

A könyvecske azonban nem lenne ízig-vérig Slave Labor kiadvány, ha nem lenne mindez együtt: morbid történet, elmebeteg rajzok, extravagáns beírás. Ilyen volt az SLG a fénykorában. Az egyetlen gond csak az, hogy irgalmatlan nagyot fordult a világ 2002 óta, amikor ez a könyv megjelen. Azóta az olyan kreatív (és beteg) emberek, akik Tim Burton lábnyomait követve próbálnak betörni a mainstream világába és megélni a perverziójukból, immár nem egy független képregénykiadó ajtaján kopogtatnak, hanem a világhálót használják táptalajul. A Salad Fingers és a Happy Tree Friends ékes példái annak, hogy valaki megjelenik a magán alkotásával, majd hagyja, hogy beszippantsa a főáram és neves kreatív munkatárs legyen egy limuzinparkolós cégnél. A népszerűséget nem a pénztőkével rendelkező vállalkozók, hanem közösségi blogok szolgáltatják a szanalmas.hu -szerű gyűjtőhelyektől kezdve a deviantart.com -féle jól szervezett oldalakig. Az SLG csillaga leáldozott. Noha még létezik, az üde színfolt, melyet képviselt, immár a múlté. Házassága a Disney-vel pedig anyagilag talán megsegítette, de a divatból és elvből elvont rajongóit megosztotta.

Nem szeretném temetni és nem is tisztem. Még istenigazából sajnálni sem tudom a Slave Labort. Az a rengeteg minden, amit adott, amit kiadott, mind itt van köztünk. Az Skins című brit tévésorozat Emily-je majdhogynem Emily the Strange, a Cartoon Network üdeségek (Courage, Fosterék háza) mint olyan művökön alapszik, mint a Squee! vagy a Fillerbunny). A készülő Tron film is inkább fog hasonlítani a 2006-os SLG képregényhez, mintsem az 1988-as mozihoz. Egyszerűen csak ideje lenne átalakulnia a kiadónak.