Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

Ha létezik örök magyar színdarab, akkor a Játék a kastélyban biztosan az. Már csak a formális logika szerint is. Molnár Ferenc ugyanis ebben a színművében betekintést enged a színház világába: a színműíró lelki-, a színészek szerelmi életébe, a próbák verejtékes perceibe és egy könnyű kis színdarab keletkezésének körülményeibe. Ezért amíg a világon színjátszás lesz, addig a kulisszatitkokról a fátylat itt-ott fellebbentő daraboknak is létjoguk lesz. Ahogyan a Dire Straits szám is a világ végéig szerepelni fog a Music Television repertoárján a "you play the guitar ont he MTV" sora miatt. Ez már csak így megy.

De a Játék nem csak ettől örökzöld. Légiesen könnyed, mégis komoly dolgokról szól. A szerelmi felhangok, és melodramatikus helyzetek mögött, mélyen, eldugva, szembesít minket azzal, hogy a színház üzlet, megélhetési forrás a készítőinek. Az író nem (csak) a mi szórakoztatásunkért, hanem a mindennapi betevőért, néha, egészen más cél érdekében ír. Molnár alakjai néhol túlzó szemtelenséggel kacsintanak ki a nézőre, miközben egyszersmind azt is tolmácsolják: örüljön a kedves, sötétben megbúvó néző, hogy nem ő van abban a helyzetben, ami a színpadon előidéztetett.

Mert mi is történik a darabban? Három színházi alkotóember, két író és egy fiatal zeneszerző érkezik a külhoni kastélyba. Alig foglalják el a szálláshelyüket, a szomszéd szobából, ahol a zeneszerző fiú menyasszonya, a primadonna lakik, félreérthetetlen párbeszédet hallanak. A nem annyira hűséges színésznő és a társulat egy öregedő férfitagja intim beszélgetését hallva a fiú összetörik. Ekkor az egyik író, nevezett Turai Sándor, elhatározza, hogy megmenti a helyzetet. Az éjszaka leforgása alatt egy színdarabot rögtönöz, beleszőve azt a párbeszédet, amelyet kihallgattak. Ezt az ál (vagy nem ál?) művet a kikapós primadonna és az öreg bonviván nyilvánosan előadják, ezzel tisztázva, hogy az előző éjszaka tulajdonképpen próbáltak. A zeneszerző elveszi a leányt, nem égeti el a kottát, a darab megmenekült, a szerzőpáros is boldog, lesz premier, lesz bevétel.

Egy anti-Hamlet pereg a színen. Láthatunk színház a színházban jelenetsorokat. A darabban a szemünk láttára születik meg egy darab, ám itt nem az igazság kiderítésének, hanem épp ellenkezőleg, az elfedésének érdekében. És a színészek vidáman lubickolnak a szerepekben. Molnár Ferenc, akit a felnövő nemzedékek sajnos csak a kötelező olvasmányként sulykolt Pál utcai fiúk révén ismer (ha ismer), mellesleg egy drámaíró-zseni volt. Pontosan ismerte és közvetítette a teátrum apró titkait súgólyuktól a zsinórpadlásig, valamint tökéletesen ismerte az emberi szív rejtelmeit, a szerelem, a megcsalás, a megbocsájtás mozgatórugóit. (Lásd a Férfi szíve című novelláskötetének történeteit.)

A Játék a kastélyban, ha nem is mindenki ért vele egyet, de számomra mindenképpen örök mestermű. Életemben először Márkus Lászlóval a címszerepben láttam a darabot, Zenthe Ferenc és Tóth Enikő voltak Gál és Annie. A szememben klasszikussá a Szinteár Miklós rendezte változat vált, Kern Andrással, Balázs Péterrel, Eszenyi Enikővel és Lukács Sándorral. Ez az a szereposztás, mellyel több tucatszor láttam. Párszor élőben, nagyon sokszor felvételről. S akkor azt hittem, ennél jobb előadás nem készülhet. Most Marton László rendezőnek sikerült egy egészen friss, a lehetőségekhez képest más verziót színpadra állítania. Az, hogy az új, 2009-es Játék méltó elődeihez nagyon nagy részben köszönhető a címszerepet játszó Benedek Miklósnak. Széles vállán viszi a darabot, ahogyan azt kell, mert a Játék megköveteli, hogy Turai az első perctől az utolsóig dirigáljon. Fesztbaum Béla kiváló untermann (de óhatatlan az összehasonlítás, és bizony Gál szerepében nekem Balázs Péter jobban tetszett. Tornyi Ildikó és Molnár áron szemtelenül fiatalok és hozzák a számukra kiosztott kötelezőt. A régebbi változat ismerőinek nem kis meglepetést okozott, hogy a gaz csábító szerepében ismét Lukács Sándor töri ki a nyelvét a kacifántos francia nevekkel. Egyedül Tahi Tóth Lászlóval nem voltam megelégedve az új szereplőgárdában. Talán nem az ő hibája. Szerepe szerint nagyon keveset van a színen és akkor is sokadhegedűs. De a Szinetár -változatban Harkányi Endre számomra annyira megragadó volt, hogy az aranysújtásokkal teli ruhában alig észrevehető Tahi Tóth most teljesen jellegtelen volt. Fura, de talán épp emiatt tűnt fel egy szövegrész hiánya, amikor Turainak (Benedek Miklós) fennhangon ki kell jelentenie, hogy a kedvenc pezsgőmárkája ez és ez. Nos, ez a mondtat az október 21-i előadásból valamiért kimaradt. Csak a lakáj utalt később vissza az el nem hangzott mondatra, hogy "meghoztam a pezsgőt, méltóságos uram, ilyen és ilyen márka, ahogyan rendelni tetszett".

Meg kell még említeni a díszletet. Illetve annak hiányát. Ami van, az minimalista, hatalmas képkeret függ a fekete háttér előtt - és működik! Tudjuk, hogy az ott egy fal és a hatalmas kép a falon a gazdag környezet jelzője. Meghökkentő, és picit talán erőltetett, a mesterkélt fordítottság. A helyét elfoglaló közönség látja a színt, látja a színpad mögötti részt, hatalmas álfalakkal, zsinórokkal, gépezetekkel. És amikor elkezdődik a darab, akkor a függöny nem felmegy a színpad és a publikum közt, hanem felemelkedik a színpad mögött, eltakarva a gépezetet, amely a darabot kiszolgálja. Fura megoldás, de ez a darab elbírja. Molnár Ferenc, akinek az élete volt a színház, talán elismerően bólintana monoklijával.

A darabot, noha csak pár hete mutatták be, máris két kamera rögzítette. Nagyon remélem, hogy mihamarabb láthatjuk valamely tévéadón. Ha a kismadarak helyesen csiripeltek, akkor épp a Duna TV-n.