G.I. Joe - A mozifilm

A G.I. Joe a nyolcvanas évek nagysikerű rajzfilmsorozata volt, akárcsak a Transformers, a M.A.S.K., az Inhumanoids, Jayce. A lista hosszú, sokáig sorolhatnám. Sci-fi, fantasy (He-Man), mese (Care Bears).Ezekben a rajzfilmekben van azonban egy közös tényező. Nem azért hozták létre, hogy a gyermekeket szórakoztassák, hanem, hogy a játékboltokban kapható játékfigurákat népszerűsítsék. A gyermeki képzelőerő ugyanis határtalan. Ha csak egyetlen epizódot is lát egy neki tetsző rajzfilmsorozatból, azonnal továszövi a történetet, újakat talál ki. Pláne, ha apuci vagy anyuci fülét elég sokáig rágja és az ős megvásárolja számára a kért figurákat. Aztán újabbat és újabbat, hiszen a rajzfilm epizódok egyre újabb és újabb szereplőket, járműveket, eszközöket mutatnak be számára. A határ a csillagos ég vagy a tengerek mélye helyett az emlegetett felmenők pénztárcájának szűkössége.

A rajzfilmek jellemzői továbbá, hogy a százféle Transformers robot, a több tucatnyi Gondos bocs, a kétszáz féle G.I. Joe katona és jármű közül epizódonként csak párat, alig tucatnyit szerepeltet. Ez is a marketing része, de a 22-25 perces epizód időtartam is erős korlátot szabtott. Ám évadonként-kétvadonként készültek all-star folytatások. A G.I. Joe esetében az öt-hat részes Emperor keresés volt ilyen, mely epizódokban szinte az összes Joe és Cobra katona szerepet kapott, hogy a kevesebb fantáziával de zsírosabb bukszájú apucival megáldott hülyegyerekek is rendbe tudják tenni a fejükben, melyik kattincs mit csinál. Ezen mini sorozatok megírását nem bízták ám akárkire. A Joe esetében Buzz Dixon volt az, aki minden szereplőt a kezében tartva és a gigászi sakktáblán tologatva a gigászi kalandot megírta.

A 2009-es G.I. Joe mozifilmből elsősorban Buzz Dixon szelleme hiányzott. A hang- és látványorgia kapott egy viszonylag elfogadható történetet, felvonultatott annyi járművet, amennyit csak tudott, meg van spékelve annyi neves színésszel, amennyit csak össze bírtak szedni. És ezzel nincs is semmi baj, ahogyan Stephen Sommers többi filmjével, a Múmiákkal és aVan Halsinggel sincs. Eye-candy az harmadik perctől a vége előtti harmadik percig. A látható szereplők számával már gondjaim voltak. Ennél azért sokkal több alakot vászonra lehetett volna vinni. Az X-Men 2-nek épp az volt a varázsa, hogy a képregényből jól ismert mutánsok tucatjait mutatta, akárcsak másodpercekre is, de az igazi rajongók ettől maguk alá csináltak örömükben. Az egymás szavába vágó ikrek épp belefértek volna. De gondot jelent Flint hiánya, illetve az, hogy most nem tudjuk, hogy Dennis Quaid szerepe Hawk vagy Flint vagy mindkettő egyszerre. Szóval lett volna még kit megidézni. Szívszerelmemről Mészáros Őrmesterről (Sgt. Slaughter) már nem is beszélve. De ehhez egy Dixon kvalitású forgatókönyvíró kellett volna.

Lássuk csak, lássuk, mit lehet még felhozni eme film ellen vagy mellette, amit a többi kritikus- illetve esztétaféelség biztosan nem tesz. Bár én nem vagyok Snake Eyes mániás, de nagyon sok G.I. Joe rajongó egyszersmind Snake Eyes buzi is. Számukra az igazi amerikai hőse egy arctalan, szótlan, mindenkinéljobbdekomolyan nindzsa. Na, ez a film ismét csavart egyet szerencsétlen néma levente élettörténetén, melyet a képregényírók már annyira összekuszáltak. Visszatérve az eredeti sztorihoz, de mellőzve a vietnámi háborút, hong-kongi akciófilmets (aki meg nem ismeri, annek kill billes) környezetbe helyezve az egészet.

Körülbelül ennyit lehet elmondani erről a filmről, azon túl, hogy belefullad a látványba, még mindig jobb, mint a Steven "kérem ne bámuljanak" Spielber által agyontépázott Transformers széria. A Joe természetesen tele van toposzokkal. A kaptafától eltávolodni gyáva szorifelelős megint lecseréli az emerikai elnököt, és megint egy szerelmes nőn csúsztatja el a gonoszok halálpontos, ördögi tervét. Ám mindenki higgye el, ha látjuk is, ásítani nincs időnk, azonnal jön a következő üldözés, fegyveres csata, vérnélküli leszámolás. A magyar szinkron harmatgyenge Yo Joe! Kiáltásával fűszerezve.