Előzősáv - Kátrány és Toll 4.

Épp egy hete határoztam el, hogy a polcomról leemelem a Fekete-Fehér és a Papírmozi képregényantológiákat, azok nyugodt körülmények között történő újraolvasása céljából. A nemes elhatározást tett követte, de a célt nem sikerült elérni (az időhiány az időhiány), az olvasás azonban arra éppen elég volt, hogy ismét elragadjon magával a szigorúan fekete és fehér színeket használó képregények világa. Nincs még egy vizuális műfaj manapság, amely megelégedne ezzel a kettővel. És úgy látszik, a mai kor ingerküszöbe oly magasan leledzik, hogy az efféle kiadványoknak nincs piacuk. Kevesen értékelik. Még Eduárd is színesre sminkeli orcáját...

Effajta komor-gondolatmenetek hangolták még lejjebb az őszi búsongó jajongást, amikor hajókürt szólalt meg az októberi köd mélyén. A fent említett képregényantológiák anorexiás rokona, a Kátrány és Toll új száma kopogtatott vidáman az ajtómon. Anorexiás, mondom, mert a KéT (KÉT, de számomra csak KÉS) csupán 32 oldalon szerénykedik a fent nevezettek 100-140 oldalával szemben, ám tartalmának értékességében eddig sem maradt el, és most sem marad el tőlük. Hogy ki a KéT és merre van hazája, azt most már végképp nem firtatnám. A negyedik szám alkalmával már felesleges ilyesmit kérdezni. (Aki meg kíváncsi, az olvasson vissza.) A lényeg, hogy a lap ezúttal négy hosszabb (értsd 6-8 oldalas) történetet rejt, míg a fennmaradó lapon egy nyúlfarknyi Lenore és némi önreklám kapott helyet. A négy nagyobbacska sztori pedig krém a javából.

Kezdjük a Moly-jal, amely talán a leggyengébb alkotás a kötetben, de csak azért mert önmagában ez az egy történet kevés. Viszont híven bizonyítja, hogy a KéT nem restell úttörőmunkát végezni a magyar nyelvre lefordított képregények között. Ahogyan az eddigiekben megismertetett minket Grendellel, Goonnal, most ismét bemutatott egy kocakahőst, akit eddig a csak magyarul olvasó közönség nem ismerhetett. Aki a Fantomot imádta, az ezt is kajálni fogja. Hiszem, hogy a jó fordítással meg kell küzdeni, de elismerem, néha szerencse is kell, hogy egy magyar változat frappáns legyen. Mindenesetre a Moly fordítójának kapóra jöhetett, hogy a magyar főnévben is található O betu, akárcsak az eredeti Moth szóban. Ezt mindenki megérti, aki megpillantja a Moly feliratot a magazinban.

S ha már a jó fordításnál tarok, akkor áttérnék a negyedik szám nyelvileg legszórakoztatóbb történetére. A Hullajó meló egy Goon (Zsivány) történet mesél el, ám két kívülálló, egészen pontosan két ócskás házaló szemszögébol. (Hadd ne hozzam már fel sokadszorra is Rosencrantz és Guildenstern urak neveit.) A két férfi a bakon egyszerre idézi fel Markos-Nádas-Boncz Három öreg a szekéren című kabaréjelenetét és a Sin City fennkölten értekező alvilági figuráját Klumpot, noha a szekér oldalán levő feliratból tudom, hogy a neves komikus páros Dudley Moore és Peter Cook kellene, hogy eszember jusson. A nyelvi virtuozitás lefordítani nem lehetett egyszerű, és én minden mondatukat imádom. Goon és Franky pofozkodása a háttérben pedig csak hab a zombitortán.

A humor vonalán továbbhaladva a Rusty Razorclam története kerül most a nagyító alá. Ezt a történetet eddig nem ismertem, de eszementsége egy pillanat alatt megfogott. A fiatal kora ellenére a Neptun elnökévé választott fiú története egy percig sem hagyja komolyan gondolkodni az embert. Így akárhányszor nekiveselkedem egy olyan mondatnak, hogy Lobo junior light kalandjai, vagy egy igazi iskolakerülő naplója űrkörnyezetben, vagy Mike Mignola pokoli űrfiúja, mindig csak elmosolyodom és azon veszem észre magam, várom a folytatást, hogy kiderüljön, tényleg, hogyan is lett Rusty az elnök. És az sem lomboz le, ha tudom a választ - nincs folytatás.

A KéT negyedik számának legjobb történetét hagytam utoljára. Eleve érdekessé teszi, hogy nem a megszokott Dark Horse - Slave Labor közegből érkezett, hanem a DC Comics SOLO címu sorozatából merítette ki a szerkesztő. A SOLO egy olyan sorozat volt, mely egy-egy alkotó muveiből nyújtott át egy csokrot az olvasóknak, és én imádtam. A Kátrány és Tollban megjelent Hajtóerő (Drive) egy érdekes képnovella. A címét egy pszichológiai szakkifejezésből kölcsönző történetben teljesen elválik egymástól a szöveg és a képi világ. Értelmet nyer a képregény azon felfogása, mely szerint a szöveg értése nélkül is fel kell fognunk a történetet (ha nem így van, akkor az nem képregény, hanem illusztrált szöveg). S mivel elválik a két tartomány, érdekes értelmezési játékokat lehet játszani vele. A varrógép és a versenyzongora, azaz Joe Kelly szövege és Jordi Bernet képeinek találkozása a papírlapon? Egy házaspár vitája közben felvillanó emlékképek a férfi múltjából? Esetleg egy lehalkított tévé képernyőjén futó film kockái, melyek alatt a lakásban levők párbeszédeit halljuk? A választ mindenki keresse magában, miután elolvasta és képileg is felfogta a Hajtóerőt, melyhez fogható hatású képregényt a Vampi magazin óta nem olvastam magyarul.

Lezárásként valami sallangnak kéne itt állnia, hogy aki teheti szerezzen be egy példányt a KéT negyedik számából, mert valóban megéri sallala, sallala. De ez nem hangozna őszintén a tollamból. Pedig tényleg. A lényeg, hogy a nagy antológiák csúfos sorsával ellentétben, úgy tűnik beérni készül a Kátrány és Toll taktikája. Én nem tudok mást hozzátenni, csak azt, hogy hajrá!

Weblap: > http://katranyestoll.uw.hu/
Ismertető az első számról: > Erős kezdés - Kátrány és Toll 1.
Ismertető a második számról: > A sötét oldal visszavág - Kátrány és Toll 2.
Ismertető az első különszámról: > KÉT és fél - Kátrány és Toll 2008. különszám
Ismertető a harmadik számról: > Kátrány és Toll 3.