Mutant Chronicles

Az ilyen alkotásokra szokták mondani, hogy nem olyan rossz, mintha kétszer olyan rossz lenne. Sőt, mivel a filmek között van egy szinoníma a pocsék, rossz, gyatra, tré jelzőknek, bátran írhatom, hogy a Mutant Chronicles messze jobb annál, mintha Uwe Boll rendezte volna.

A történet elképzelt jövőben játszódik, ahol a Földet már nem kontinensek tagolják, hanem világméretű konszernek. Ezen a mamutvállalatok között pedig a harc nem a reklámok és a marketing szintjén folyik, hanem a szó eredeti értelmében háborúban állnak egymással. A tét az erőforrások és a fogyasztók. Az egyik fegyveres összecsapásban egy robbantástól beomlik a földkéreg, és felszínre kerül valami ősi gonosz, melyet ősapáink temettek oda. A rettenet eszenciája egy hatalmas gép, mely a földi embert pusztító erejű, gondolatok nélküli mutánssá alakítja. Ezek a lények pedig elözönlik a Földet és az embereket elfogják és a géphez hurcolják, hogy a mutáns sereget növeljék. A vállalatok nem tehetnek mást: evakuálják a Földet, a hátramaradottak közül pedig közösen összeállítanak egy kis csapatot, melynek feladata, hogy behatoljon a gép szívéhez és felrobbantsa azt. A csoport nem hadi parancsot követ és nem is vakon megy előre. A katonák egy ősi próféciát követnek, melyet az egyház őrzött egy ősi könyvben, melynek a neve: a mutáns krónikák.

A huszonegyedik század elejére elértünk oda, hogy nem lehet már eredeti történetet kitalálni, és a régi történeteket sem lehet friss formában, másként elmesélni. A Mutáns Krónikák más filmekből, regényekből ismert panelek egész garmadáját vonultatja fel. Erősen érződik rajta a háborús filmek minden már kitalált dramaturgiai húzása. A szereplők jelleme, az általuk beszélt nyelvezet is ezekből köszön vissza. A díszlet bármely 'poszt apokaliptikus' film háttere lehetne. A szörnyek kinézete a zombis és mutánsos filmekeket másolja, de oly szigorúan, hogy egy picit sem tér el azoktól. A technikai kivitelezésnél megállhatunk egy picit. A Mutáns Krónikák nem mozifilm, kifejezetten DVD (BluRay) megjelenésre készült. Ezért engedheti meg magának, hogy a blue box technikát egy érdekes és jellegzetes módon használja. Most hirtelen a Casshern című japán film ugrik be, ahol legelőször találkoztam ilyen látvánnyal és számomra már ott is roppant zavaró volt. A Mutáns Krónikák nézése közben folyamatosan kizökkentem, nem tudtam beleélni magam, átadni a szellemem a filmnek.

A szereplőgárda következne, akiket ilyen filmek esetében illik magasztalni és egyúttal megdorgálni, mi vezethette őket erre a tévútra, miért vállaltak ilyen filmben főszerepet. A valóság az, hogy Hollywood például az Uwe Boll filmekből már megtanulhatta volna, milyen a szar fantasy. John Malkovicnak már nem az első téves szereplése, az Eragonból már okulhatott volna, miben nem szabad játszania. Szóval egyszer és mindenkorra be lehet fejezni a nagy nevek lesajánálását az ilyen filmek kapcsán. Ha elvállalták, viseljék. Devon Aoki és a prímet vivő Thomas Jane hozzászokott már a blueboxos öldökléshez. Ron Perlman egyszerűen univerzális, idegen lényekkel is küzdött már az Alien 4-ben, és a jobb keze helyén is viselt már fura kinövést a Hellboyban, ez a szerep sem izzasztotta meg. Sőt, a film forgatása tulajdonképpen edzés volt a számára a Hellboy II-höz, csakúgy mint Anna Waltonnak, aki szintén mindkét filmben játszott.

A Mutant Chronicles egy szűk körben az idei év egyik legvártabb filmje volt. A történet alapja ugyanis egy táblás stratégia játék, melyhez regények, képregények is készültek, hogy a világot népszerűsítsék. Ezen regények egyike jó tíz éve megjelent magyarul is, és bárki, aki olvasta, még ha nem is emlékszik a történetére, az érzés mely átjárja, amikor ez a két szó elhangzik kellemes számára. Mert Michael A. Stackpole kiváló író és nagyon jó regényt írt az MC világához. Hogy miért nem az ő sztoriját filmesítették meg, nem tudom, de amit a rajongók kaptak, az messze alulmúlta minden várakozásukat. Mindenki más számára pedig ez a film nem több, mint egy újabb zombis mozi.

A Mutáns Krónikák ezen okok miatt egy egyszer nézhető, átlagos film, mely nevében sokkal nemesebb ősökre utal, mint amilyen valójában. S noha más a rendezője, a fentiek miatt ott a helye az Uwe Boll mozik mellett, a pincék legmélyén, a leghátsó polcon.