A rémcirkusz zsánere - Neil Gaiman: The Facts in the Case of the Departure of Miss Finch

"Cirkuszt kenyeret" - szólt a római nép ajkáról a követelés. S tényleg akkor érezték jól magukat, ha megtömött bendővel nézhették végig, amint állatok állatokat, embereket tépnek szét és gladiátorok hányják egymást kardélre. Cirkusztörténeti kiselőadást ugyan nem kívánok tartani, de arra rámutatnék, mik is a cirkusz gyökerei. Xxxxxxxxxxx A rettenet cirkusza(1) című könyve a középkori kivégzésekről szól. Az aréna és gladiátorviadalok nélkül tengődő kelet-európai népek számára a nyilvános büntetés volt a szórakozás.

A vándorcirkuszok csak később léptek színre, és ezek elmaradhatatlan része volt a rémség, a borzalom, a rettenet. Akár félelmetes bestiák, akár fejlődési rendellenességgel született embertársaink képében. Ezt a jellemzőt csak a modern cirkuszvarieté kora gyomlálta ki az intézményből. Biztonsági kötél az artistáknak, túlbiztosított álmutatványok. Aki ma beül a cirkuszba az garantáltan izgalommentes előadásra vált jegyet, hiszen gyermekeket visz be. A varietére pedig nem lehet kitenni még egy 12-es karikát sem (angolszász olvasóimnak: még egy PG-t sem). A legutóbbi cirkusz látogatásunk legfélelmetesebb száma egy erőművész volt, aki egy láncra lógatott súlyt dobott át egy járó láncfűrész felett. Megtartotta. Ám az is látszott: ha nem sikerül neki, akkor sem vágta volna el a kezét, a lánc maga hosszabb volt, mint a föld-fűrész távolság. Ez a mai cirkusz.

A rémséges és borzongató szórakoztatás átköltözött a fikciókba és ott éli reneszánszát. S az emberek, a közönség vevő rá. Nincs már a vándorcirkuszoknak külön sátra, ahol a szakállas nő és a háromujjú banya megtekinthető, ahol a falak mentén elhelyezett üvegekben spirituszban olyan lények úsznak, melyekről nem szeretnénk tudni micsoda, és a hányinger kerülget, de mégis megnézzük. Ehelyett otthon bekapcsoljuk a televíziót és boncolásos tévésorozatokat bámulunk, hányingerrel küszködve, de odanézve. És ez az érdeklődés táptalaja a régivágású, borzongatós, rémisztő cirkuszok felvonultatásának.

Gondoljunk csak a Carnivale című sorozatra, vagy az X-Akták Humbug című epizódjára. Gondoljunk az Elveszett gyermekek városa című film bevezető képsoraira, vagy a Sanitarium című kalandjáték cirkuszos részére. Mind-mind a régi módszert követi: artistacirkusz rémségekkel megspéklve. A zsáner kimagasló terméke J. Robert King A félelem cirkusza(2) című regénye, ahol a cirkuszban csak félelmetes és torz emberi lények dolgoznak, s a könyv végén kiderül ezeket a lényeket a városlakók hozták létre saját szórakoztatásukra.

Neil Gaiman a The Facts in the Case of the Departure of Miss Finch* című novellája egy kirándulás ebben a zsánerben. A rövid írás (short fiction) a Fragile Things című könyvben jelent meg, mely a Tükör és füsthöz(3) az író rövid történeteit, verseit, ujjgyakorlatait tartalmazza. Ez a könyv a cikk írásakor még nem jelent meg magyar nyelven, ám szerkezetét tekintve ugyanaz, mint a Tükör és füst. Bevezetőjében novella van elrejtve, és nem utolsó sorban minden írás keletkezésének történtét is elmondja a szerző. A Miss Finch novella egy Frank Frazetta képhez (4) kapcsolódik. Gaiman-t felkérték, hogy a festményen szereplő amazonról és kardfogú tigriseiről írjon novellát, ő azonban azt írta meg, hogyan vált a képen látható nő a tigrisek vezetőjévé, egyfajta feminin Tarzanná.

Gaiman írásaiban gyakran egyes szám első személyben meséli el a történetet és nem egyszer egy írót személyesít meg. Ezek a történetei nagyon szuggesztívek, hiszen egy író egy író személyében mesél, ha nem vigyázunk, könnyen elhihetjük neki: valóban megtörtént eseményt mond el. Az Aranyhalas medence, A gyilkosság misztériuma vagy az Ajándék (5) mind ilyenek és Miss Finch esete is ide sorolandó.

Frank Frazetta: Nude girl with sabertooth (sketch)

A történet szereplői a narrátor írón kívül egy filmrendező és egy írónő, nameg maga Miss Finch. Már az első oldalakról kiderül, az utóbbi hölggyel történt valami. De hogy mi, azt csak a visszaemlékezésből tudjuk meg. Ők négyen egy színdarabot kívántak megnézni, amely elmaradt, ám helyette lehetőségük nyílt megtekinteni egy cirkusz karácsonyi különleges előadását. A cirkusz nem a hagyományos helyben ülős, porondos előadás, ahol az artisták váltják egymást, hanem tíz szobából álló komplexum, ahol a közönség vándorol a helyiségek közt és így tekinti meg a számokat egymás után.

A rémséget már a díszletek előrevetítik, a vámpírnak és egyéb szörnynek öltözött statiszták a bejáratnál, a folytonos sötétség, az Alice Cooper dal. Aztán az első szoba mutatványa végképp helyre teszi az olvasót, ez bizony egy rémcirkusz zsánerű történet. A szobában egy késdobáló számot látnak a vendégek, ám a végén, a meghajlások közben a művész elvágja az eddig gyönyörűen körbedobált és sértetlen asszisztensnő nyakát. Legalábbis úgy tesz, mintha elvágná, de vér spriccel és a közönség nemcsak tapsol, hanem meghökken, sikoltozik. És az olvasó is megdöbben. A többi szoba is nyomasztó, sőt horrorisztikus, de folyamatosan az elviselhetőség határán mozog. A guillotine-os szobában levágják az egyik néző karját, ám az a Benny Hill Show dallamára gyorsított mozgásban kergeti körbe a bűvészt a porondon. A magát keresztülszurkáló fakír mutatványát feloldja a főszereplők beszélgetése arról, hogy ez már egy évek óta lefutott szám.

Ám épp elég borzalom történik ahhoz, hogy az olvasó nem legyen nyugodt. Hisz a címből és a bevezetőből is tudja, a biogenealógus Miss Finch-csel valaminek történnie kell. És rettegve lapoz tovább, borzongva várja a hetedik, a nyolcadik szoba felé járva, mi lehet a nő sorsa. Korábban szó esik a kardfogú tigrisekről, szó esik arról, hogy Miss Finch szeretne találkozni velük, aztán kiválasztják őt az egyik szobában, hogy a Nagy Kívánságteljesítő ma este az ő titkos vágyát fogja valóra váltani. A tigrisek megjelennek, szét is tépnek valakit, de a végkifejlet mégis meglepő, nem az, amit várnánk. A novella zseniális, hiszen minden horror kelléd adott benne, minden információt előre tudunk, mégsem tudjuk, mi lesz a nő sorsa az utolsó oldalig. Ez Gaiman sziporkázó elméjének gyümölcse.

A novellából 2008-ban készült képregény. Maradva az angol megnevezésénél graphic novel, amibe rögtön bele is kötnék. Az írás szó szerinti adatptációjára volt egy kifejezés a hetvenes években és ez volt a graphic illustrated. Az irodalmi mű egy az egyben került feldolgozásra, mindenféle változtatás nélkül, épp csak a narrációs részek zömét helyettesítik a rajzok. Ez így valóban nem más, mint a sokak által támadott képregényforma, amely leszoktatja a fogyasztóit az olvasásról, arról, hogy elképzeljék az elolvasottakat, hogy szellemi erőfeszítést tegyenek a történet befogadás közben. Ez a médium valóban nem más, mint a lusták könyve, azaz még nem tévéfilm, de már nem szöveg.

Ez a fajta képregényfeldolgozás, az én értelmezésemben csak elvesz, de semmit nem tesz hozzá a műhöz. A gyönyörűen megfestett panelek helyettesítik ugyan a környezetleírást, a művész a képzeletünk helyett rajzolja meg a szereplőket, de eltűnnek a környezetleírásban elrejetett apróságok, a finom utalások. A panelekbe még bele lehet tuszkolni olyan szövegrészeket, amelyeket megrajzolni nem lehet, például, hogy az egyik főszereplő egy híres író, aki két paranormális nyomozóról írt könyvével futott be (utalás az X-Aktákra), de minden ilyen nüanszot lehetetlen pótolni, mert a szöveg és a kép egyensúlya felborulna. S ahol megpróbálták, ott fel is borult. Akárhogy szemlélem, a Dark Horse Comics mindent megpróbált, az összes fontosabb populárkulturális utalást meghagyta a kéregényváltozatban is, ám nem sikerült mindent megtartani. Szerepel az Elveszett frigyláda fosztogatói, az Addams Family, de hiányzik például Neal Adams és az ő Jerry Lewis képregényei. Az utalások fontos részei ennek a Gaiman novellának, mintegy a képünkbe vágva: ha hipetrextuális környezetet szeretne egy író létrehozni nem csak az agyoncsépelt és még tovább csépelt fehér nyúl és az ő ürege létezik Lewis Carroll regényéből, hanem megannyi más mű is.

Más gyengéje azonban nincs a képregényfeldolgozásnak. Az oldalak szépen szerkesztettek, a festő (mert itt a rajzoló-kihúzó-kifestő módszerrel ellentétben itt festett panelekről van szó) apait-anyait beleadott a kompozíciókba. Méltán odakerülhet a Gaiman más rövid írásaiból készült képregények (6) mellé.

Nail Gaiman: Miss Finch comics

* kb.: Tények Miss Finch eltűnése ügyében
(1)
(2) J. Robert King A félelem cirkusza (Carnival of Fear, 1993 )
(3) Neil Gaiman: Tükör és füst (Smoke and mirrors), Beneficium kiadó, 1999
(4) Frank Frazetta: , 197x
(5) Megjelentek magyarul a Tükör és füst című könyvben
(6) Harlequin's Valentine Dark Horse Comics 2002 és Murder Mysteries, Dark Horse Comics 2002