Nemzeti Vágta 2008

Szeretném, ha kettő embercsoport - azok, akik ott voltak az idei Nemzeti Vágta rendezvényen, és azok, akik nem voltak ott, de a szervezésében részt vettek - a szívére tett kézzel válaszolna erre: szerintük kiknek készült a lovas parádé? Az én benyomásom az volt, hogy azon keveseknek, akiket felengedtek a nemzeti színű székekkel kirakott lelátóra a Műcsarnok mellet. Mindenki más ugyanis, semmi egyebet nem látott, mint a tömegben előtte állók hátát és a tömeg fölött elsuhanó huszárcsákók végét. Előállt tehát megint a faramuci helyzet, hogy mi, akik valóban szórakozni mentünk, azok lovat nem, csak a négybetűs testrészét kaptuk az ülepünkbe, míg a protokoll, hüjeapu, akinek a cége vagy az ökormányzata adott valami ingyen jegyet, láthatott volna mindent, de ő inkább a meccset nézte otthon a méteres plazmán. Így fordulhatott elő, hogy a lovaspálya mellett tolongók semmit sem élvezhettek a Vágtából, míg felettük a lelátó székeinek majd' a fele üresen meredezett, de amelyiken ültek, azok nagyrészén is az úristenmitkeresekénitt arckifejezés keveredett a mindjártelalszommikorleszmárvége pillantásokkal. Odalent a székekhez felvezető bejáratnál pedig bátor biztosnsági őrök üvöltötték le a megfáradt nénik ősz haját "CSAK VIÁJPÍ KARSZALAGGAL ÉS CSAK ENGEDÉLLYEL!" A néniknek, akik tényleg nem szerettek volna mást, csak picit leülni és pihenni a kánikulában, nameg látni is valamit a lovakból, még lett is volna hely. A szervezők szívében szeretet azonban nem lapult. Ők is fent voltak a lelátón, ott osztogatták nagy mellénnyel az interjúkat az újságíróknak, akik szintén víájpí karszalaggal fentről fotóztak, így majd igazolják mekkora nagyon jóság volt a Vágta. Pedig nem.

Gesztiméter az elszervező, természetesen a VIP páholyban, nehogy megtapasztalja, milyen is nem látni

Ennyire elszervezett dolgot régen nem láttam. A Vágta ugye arról szól, hogy magyar települések lovast és lovakat neveznek, akik körpályás versenyben mérik össze tudásukat. A nevezett települések bemutatkozó sátrai az Andrássy út egy részén sorakoztak, sokszínűségükkel, vidámságukkal olyan hangulatot varázsolva a sétálókba, hogy azonnal nekiindulnának Magyarország kies tájaira, megnézni a hon ezernyi csodáját. A Műlyégpályán helyett kapott istállók szintúgy nagyon népszerűek, csakúgy, mint az Olof Palme sétányon a nézőkkel keveredő lovasok. A világzenei színpad és a vásári forgatag is kitűnő szórakozási lehetőségek. Egyedül maga a vágta, a Hősök tere körül homokkal felszórt körpálya az, ami kívánnivalót hagy maga után, de csak azt. Látni, csak az látja a lovasokat, aki közvetlenül a futópálya mellett áll. Ám hatszor-hétszer ennyien lennének még, akik követni szeretnék az eseményeket. Ők jobb híján egymás mögött tömörülnek hát, egymás fejét bámulva, és - tényleg, csak jobb híján - annak is örülnek, ha a tömeg feje felett elhúz egy lovas feje. Mert ennyi látszik belőlük. A fejük. Sem a törzsük, a szép ruhájuk, délceg tartásuk, sem a lényeg, a paci. Mégis, miféle szervezés ez? Nem kíván a nép lelátót tízezer székkel, de legalább egy dobogót vagy valamit. Hogy l_á_s_s_o_n.

A kínálat tehát nem találkozik az igénnyel és ebből probléma adódik. A tér körül homokos körpálya van, de a nézőket beengedig a körön belülre egy lépcsős felüljárón keresztül. Aki megmássza, döbbenten tapasztalja, hogy a lépcsőről kitűnő lelátás nyílik a pályára, a lovasokra. S bár hatalmas betűkkel ki van írva, hogy nem szabad megállni, a magyar olyan, hogy piroson is átmegy, a záróvonalon is megfordul, a rokkantigzolványt is kirakja, miközben csak a beosztottjait nyomorítja meg, szolis feleségét és aranyláncos kisfiját sosem, úgyogy a lépcsőn is megáll. Ami hiba, mert néhány biztonságis rögtön aktivizálja magát és bátor módon nem a renitenseket kezdi lezavarni a lépcsőről, hanem nem engedi fel a többieket. És megmagyaráz és egymás ellen uszít. Hogy azért nem lehet felmenni, mert odafent mások megálltak. Hát zavard le, bazeg, azért vagy. Nem azért, hogy fontoskodj és szívass. Akik ugyanis nem engednek fel a lépcsőre, de már bent vannak a lépcsőhöz vezető sorban, ők már végképp nem látnak semmit. Így maradtunk le a reneszánsz felvonulásról, Árpád vezért körmenetéről és sok minden egyébről. Mert igen, ha valaki bejutott a körön belülre a térre, akkor neki sakkmatt. Bent ugyanis se mobil wc, se árus, de még szemetes sincs elég. Aki megiszik a harminc fokban a tűző napon, a sugárzó aszfalton egy ásványvizet és újabbra vágyik, netán kiűrítené magából, esetleg csak a palackot dobná el, annak ki kell mennie a körből, majd újra a fontoskodó őrökön át vissza, ismét lemaradva mintegy húszpercnyi programról. Ők egyébként annyira el voltak telve önnön hatalmuk és fontosságuk biztos tudatával, hogy mindenkinek, nekem is beszóltak, hogy ne fényképezzek a lépcsőn, mert miattunk nem engedik fel a többieket, és nem vették észre, hogy én őket fényképezem, hogy megmutassam a világnak a lovas rendezvényen felvonultatott címeres ökröket is.

A fontoskodó különítmény

A Nemztei Vágta szervezői valamiféle értelmiségi emberek. Akik ismerik a csíziót. Akik elvileg kikelnek az olyan ferdítések ellen, hogy egy rendezvényt, amelyet elsőként rendeznek meg a hagyományos jelzővel illessenek. Márpedig a vágta programfüzetjében ez a szó szerepel. A bemondó már kicsit árnyaltabban fogalmaz, folyamatosan hagyományteremtésről beszél. Ha valóban szeretnék folytatni ezt az őrületet, szánniuk kell néhány (ezer) percet és néhány (ezer) fillért arra, hogy a láthatóságot is biztosítsák, így ugyanis csak mérges tömeget termelnek.

Apropó, a tömeg. Az írás legelején felvetettem a kérdést, kiknek készült a Vágta. Azt hiszem láttam őket. A bemondó folyamatosan közvetítette a homokon zajló eseményeket, mintegy kihangsúlyozva, hogy tudósítani kell, mert az emberek zöme NEM LÁTJA. Mégis folyamatosan arra kérte a közönséget, hogy tapsoljanak. És ott, a hatalmas paraván mögött (mert néhol a kevés nézőhelyből még lefaragtak holmi paravánokkal), távol az eseményektől, egy olyan ponton, ahonnan semmit, sem a lovasokat, sem a kivetítőt nem lehetett látni, ott álltak azok, akik minden felszólításra tapsoltak. Akkora IQ-val, hogy a a HANG azt kérte volna tőlük, hogy most letolt gatyával menjenek le a földalatti állomásra, ők megtették volna. Nekik mindegy volt, hogy ki poroszkál a lovával a porondon, hányan adnak elő csatajelenetet a homokon, ők nem látnak, de élvezik. Tapsolnak, örülnek. Nos, nekik készült a Vágta.

Balra: ennyit látott az átlagnéző Jobbra: látvány a lépcsőről, nem véletlen, hogy ennyien a renitensek megálltak rajta

A konferansziéról még ejtenék egyetlen mondatot. Valódi profi volt, az nem kétséges. Az első pár látványosság alatt nem átallott olyan mondatokkal operáni, minthogy a Vágtán olyan mutatványokat lehet látni, melyet egyetlen más országos lovasrendezvényen sem. Elkelt volna ekkor egy zajmikrofon is, mert a mellettem levők hangosan kiáltották felé, hogy "itt sem látható". Valami hatása mégis lehetett, mert ezekről a kifejezési eszközökről gyorsan leszokott és többé nem hagyták el a száját a látható, nézhető, követhető stb. szavak. Ahogyan a programfüzet sem azt írta, hogy ingyenesen megtekinthető, hanem azt, hogy ingyenesen látogatható. Ügyes, mondaná Kohn bácsi. Szemét dolog, mondom én. Főleg annak tükrében (és aki ismer, az most kapaszkodjon, mert tőlem ilyet ritkán hall), hogy az Óbudai Szigeten idén nem adtak engedélyt a tizedik jubileumi Lovas Juniálisra, fényünnepre és jurtatáborra. Ezt a rendezvényt nem titkoltan politikai okokból kaszálták el, mert a közönsége erősen jobboldali. Miközben tehát egy valóban hagyományos lovasünnepet a természetben, a sziget gyepén, a fák között nem engedélyeztek, addig létrehozták a város közepén, az aszfalton a hagyományteremtő lovasünnepet. Kérdezze meg Besenyő István Aki Vagyok úr mihelyettünk: Nóóóóóóóóórmáááális?

A küzdőtéren kívüli programok mesések, emberközelben ló, lovas, természet

Már csak egyetlen összegző mondat maradt hátra. Azt leszámítva, hogy magát a rendezvény értelmét adó körvágtákból semmit sem láttam, nagyon tetszett a Nemzeti Vágta. Az összes kapcsolódó program nagyszerű volt. Csupán kettő helyen bántak úgy velem, ahogy azt egy kedves vendéggel nem illik, de sebaj. A Raiffeisen Bank a bukó, kopasz aktivistája révén veszített egy leendő ügyfelet, és Siófok, a standjuk paraszt viselkedésű nőtagja miatt elérte, idén se menjünk közelébe se annak a városnak. Mindenki másnak köszönöm, köszönjük szépen az élményeket.