Nyaraló gyilkosok (Evil under the Sun)

Evil Under the Sun
© AWE Games / Adventure Company

Nem kis fába vágta a fejszéjét a HarperCollins könyvkiadó, mely célul tűzte ki, hogy Agatha Christie minden bűnügyi regényét kiadja képregény (graphic novel) formában. A sorozat azonban elindult és 2008 végére, ha a kiadó tartja magát az ütemezéshez, minden történet a gyűjtők polcaira kerülhet. A BBC sem rest. Lassan már minden Poirot és Miss Marple regényt feldolgozott David Suchet és Geraldine McEwan főszereplésével. Immár csak az ezeken kívüli történeteket kell leforgatniuk és kész a teljes megfilmesített Agatha Christie életmű.

Azt ne tételezzük fel, még csak távolról sem, hogy az AWE Games a Adventure Company szárnyai alatt hosszú távon minden Christie regényt szeretne számítógépes játék formában feldolgozni, ám ez ne zavartasson minket abban, hogy tiszta szívből örvendjünk az újabb, sorrendben harmadik AC játékuknak. A Tíz kicsi néger és a Gyilkosság az Orient Expresszen után íme, itt a Nyaraló gyilkosok.

Személy szerint egy nem sorozat regény és egy Poirot történet után egy Miss Marple krimit vártam, ám nem haragudtam meg nagyon, hogy végül a gonoszról szóló történet mellett döntöttek a játékgyárosok. Hogy miért épp ez a történet került sorra, annak egyrészt lehetnek jogi okai*, de lehet a jó öreg szeparáció is. Mind a Tíz kicsi négernél, mind az Orient Expressznél megfigyelhető volt, hogy a történet külvilágtól elzárt helyen játszódik, ahol a helyiségek és személyek száma korlátozott. Ilyen környezetbe könnyebb kalandjátékot írni. Ha ez valóban szempont volt a készítőknél, akkor nem is lehetet más a következő választásuk.

A történet

A Nyaraló gyilkosok ugyanis, a Tíz kicsi négerhez hasonlóan egy szigeten, méghozzá apály-dagály mozgás által a külvilágtól szakaszosan elzárt szigeten játszódó bűnügy krónikája. Az egykori kalózról (Seadrift) elnevezett idilli földdarabkán épített csendes kis nyaralóban tölti pihenőnapjait néhány házaspár, egy pap, egy magányos ruhaszalon tulajdonosnő és Hercule Poirot a detektív.

A sziget rengeteg csendes kis zugot kínál azok számára, akik egyedül vagy kettesben szeretnék tölteni az idejüket. Pár strand, kilátó, pihenőhelyek. Nem csoda, hogy amikor az egyik nővendéget holtan találják az egyik elhagyott strandon, a gyilkosság időpontjára mindenki egymástól távoli helyeket nevez meg tartózkodási helyként. Egy-kettő személy kivételével mindenki alibije labilis, nem vág pontosan össze a többiek meséjével. Poirot feladata rájönni arra, ki hazudik közülük, melyikük a gyilkos, ám ehhez azt is ki kell derítenie, a többiek miért másították meg picit a saját meséjüket.

A játék a könyvhöz képest további kérdéseket is rejt. A titokzatos voodoo kör rejtélyét is meg kell oldani.

A játék

Az Orinet Expressz számára már elkélszült a Poirot modell, igaz abban főként csak feküdt az ágyában, de akkor is készen volt. Immár csak meg kellett mozgatni. Ennek a játéknak a főszereplője már teljes egészében a belga detektív. Illetve mégsem.

Az ACAC játékok varázsa az, hogy tisztelettel nyúlnak az alapanyaghoz. Nem szabdalják széjjel és másítják meg felismerhetetlenségig. Hanem inkább bebugyolálják valami nagyobba, esetleg mellégyúrnak valamit. Az Orient Expresszben egy titokzatos utas is feltűnik, aki lehetne gyilkos, de kiderül, a kalauz lánya. Valamint a főhős egy a regényben nem szereplő alak, a vasúttársaság alkalmazottja. A Tíz kicsi négerben a tizenegyedik szigeten rekedt a plussz anyg illetve a háromféle befejezés. A Nyaraló gyilkosok mindenen túltesz. Alaphelyzete az, hogy valamikor a második világháborúban, amikor a németek Londont bombázzák, Poirot és Hastings kapitány egy elfüggönyözött szobában unaloműzőként írd és mondd szerepjátékot játszanak. A mesélő Poirot, a játékos Hastings kapitány, akinek azonban Poirot-t kell megszemélyesítenie. Poirot egy régebbi esetét rekonstruálják. Hasting kapitány tehát a képzeletében nyomozza végig az esetet. Ő íriányítja a képzeletbeli Poirot-t, megmondja merre menjen, mit mondjon, mit csináljon.

Leírva kicsit nyakatekert, ahogyan a bevezető képsorokban elénk tálalva is az. Később azonban szórakoztatóvá válik. Egyedül a második világháború bevonása nem tetszett a játékba, valamint az ahhoz kapcsolt álbölcsességek, közhelyek. Minden más igen. Még ez az erőltetett bevezetés is, ugyanis illik Poirot személyiségéhez.

M. Hercule Poirot

Poirot ugyanis nem szerény. "Alighanem én vagyok a világ legjobb detektívje" - mutatkozik be a Titokzatos kék vonat című regényben. Ha valaki nem ismeri a nevét, akkor vérig sértve érzi magát. Nagy koponya és tévedhetetlen. Az összes esete között mindegyikben diadalmaskodik. Egyet kivéve, de évtizedekkel később azt is megoldja.

M. (Monsieur vagy Mister, bármelyik lehet, ezért használják az M. jelzőt) Poirot jelleméhez nem illik, hogy egy bármilyen kalandjátékos őt zsinóron rángassa. Az ellenben már igen, hogy egy már általa zseniálisan kinyomozott ügyet _megengedjen_ Hastings kapitánynak (a Hastings bőrébe bújt játékosnak), hogy _megpróbálja_ rekonstruálni. Ez nem ugyanaz. Nekem ez a húzás, bevallom, nagyon tetszett.

Szerepjáték

A szerepjáték, az hogy valójában Hasting irányítja Poirot-t és a játék 'jelene' egy Londoni szoba az eset után évekkel, több apróbb-nagyobb érdekességgel is megfűzerezi a játékot. Az egyik a játékos (Hastings) és a karakter (Poirot) személyiségének eltéréséből adódó folyamatos kiszólások, párbeszédek. Nem egyszer történik, hogy Poirot nem engedelmeskedik az utasításank, bár, mint szerepjákos meg kéne tennie. Nem iszik koktélt, nem mászik le a létrán. Más esetekben viccesen hárítja el az utasítást. (Higgye el, Hastings, úgy úszom, mint egy delfin, de most nem megyek a vízbe.) Van, amikor teljesíti a parancsot, de megdorgálja Hastings-et, hogy ő, Poirot sosem tett volna fel ilyen kérdést. És van, amikor a képzeletbeli Poirot olyat tesz, amihez nem ért ugyan, de Hastings igen, így például megjavít egy automobilt, összetákol egy madárlest.

A bármilyen szerepjáték során előforduló játékos-karakter viszony minden formája megtalálható ebben a játékban. Aki ilyesmiről ír, ilyesmit kutat, az nagyszerű példákat találhat ebben a játékban.

Poirot és Hasting magánbeszélgetései a történet során nem mentesek a csipkelődéstől, ugratástól. Ez nagyon sok vidámságot lop az amúgy komor történetbe, és erősen feldobja a játékot. Amikor például Poirot kincset keres és végigássa a fél szigetet, arra Hasting-nek még a játék végén is lesz epés megjegyzése.

A szerepjáték mást is enged. A történet a klasszikus nyomozós kalandjáték hagyományai szerint felvonásokra (act) van osztva. Minden felvonás elején visszaérünk Poirot szobájába, ahol összegzik az elmúltakat, utalásokat kapunk az elkövetkezőkre.

Végigjátszás

Itt az alkalom, hogy megemlékezzünk Veress Rolandról és beemeljük őt az Internet textualitásába, ezáltal egy pici halhatatlanságot biztosítva neki a végtelen elektronikus térben. 1992-ben jelentette meg a Commodore Világ minden idők egyik legvidámabb játékleírását, ami nem kis szó, mert a CoV szinte minden számára jutott egy mókás végigjátszás, ismertető. A ®ed írói álnéven elkövetett írás azonban ezek közül is kitűnik. A pomázi (akkor még csak) fiatalember a Spider-Man című szöveges kalandjátékhoz küldött egy felemás leírást. Egyik emlékezetes pontja az írásnak az, hogy a játékos midőn elakadt a játékban, lement az újságárushoz és vett egy Pókember képregényfüzetet, hátha abból okosabb lesz és rájön a folytatásra.

®ed okoskodása, ahogyan önironikusan meg is jegyzi, felesleges volt. A Pókember egy végtelen képregénysorozat, ennek alig egy százaléka ha megjelent magyarul. A Spider-Man kalandjátékhoz azonban egy bizonyos számot kellett volna megvenni, a Questprobe minisorozat Pókemberes számát. És még az sem adott volna teljes támaszt, csak ötleteket.

No, de mi a helyzet a Nyaraló gyilkosokkal? Ahogyan az első két ACAC játék esetében, itt is nagyon nagy segítséget nyújt a könyv elolvasása vagy egy korrektebb (mondjuk a BBC/David Suchet féle) filmváltozat megtekintése. Minden kulcsmozzanat a helyén van a játékban, minden szereplő viselkedése, indítékai, reakciói hasonlóak. És a regényben leírt fontos mondtatok, szállóigék is mind elhangzanak a játékban. Néha talán nem akkor és nem ott, de elhangzanak. Mint például "nincs közönséges gyilkosság, csak egyedi gyilkosság", vagy "az áldozat jelleme mindig magában hordozza az okot is, miért gyilkolták meg", nem beszélve a könyv eredeti címét szolgáltató dialógusról "a gonosz itt jár a nap alatt ugyanúgy, mint mi".

Aki tehát elolvassa a könyvet, az könnyedén végigjátszhatja a játékot is. A mellékszálakkal talán gondja lesz, de a fő vonalakkal és a végén megválaszolandó kérdésekkel semmiképpen. Ugyanaz a gyilkos, ugyanaz a csempész, ugyanaz a voodoo hívő. Épp ezért én feleslegesnek érzem a leírást a játékhoz, ám aki mégsem tud nélküle élni, az könnyen talál a neten, a megjelenést követő napokban már elérhető volt egy teljes végigjátszás.

Összegzés

A Nyaraló gyilkosok a harmadik telitalálata az AWE gamesnek és az Adventure Company-nek. Ahogyan elődei, hű az eredeti történethez és amit hozzátett azzal nem elrontotta, csupán azok számára is élvezhetővé tette a történetet, akik betéve tudják minden mozzanatát. Csak ajánlani tudom a játékot mindenkinek. Nem eredeti, nem a legszebb, nem a legbonyolultabb, nem a leghosszabb, hanem csak egy szerény, korrekt darab. Akár Poirot maga.