Pasik

(RTL Klub, 2002)

Az egész cikk a jótét lelkeknek köszönhető, akik elérhetővé tették a Pasik című magyar tévésorozat összes epizódját egyben. Jobb lenne, ha a tévék megszoknák, a mai nézők nem hajlandók tévéműsorhoz igazodni, sem egy-egy hetet várni egy folytatásra. Ennek a világnak vége. Ők még próbálhatják húzni egy ideig, de majd rájönnek, ha egyszer pontos statisztikát néznek, nem csak a hazug tévéboxosat. A Pasikat anno nem néztem, most, hogy egyben a kezembe került (a tévé hibájából nem DVD-n a boltokból, mert ilyen verzió nem létezik), úgy döntöttem, megtekintem. Aztán a felénél dobtam, és úgy határoztam, a megspórolt idő egy részében leírom, mi a kiábrándulás oka.

Jó dolog a mérföldkő. Akár fizikai, akár átvitt értelmű. Lehet rá hivatkozni, hozzá és viszonyítani, vagy visszatérni mellé és más irányban elindulni. Az én mérföldkövem most a 2006-os Humorfesztivál. A nyolcévente megrendezésre kerülő tehetségkutató versenyen az indulók író vagy előadó kategóriában mérettetik meg magukat. A nyertesek előtt pedig szinte biztosan nyitva a humor rögös, de sárga útja. Szerepelnek a Rádiókabaréban, a Klubkabaréban (régebbi nevén Kabaré klubban), elszipkázza őket valamelyik dumaszínház (mert immáron több is van), esetleg kereskedelmi tévé (Mi kérünk elnézést, Esti Showder, Gálvölgyi Show) vagy tán a Mikroszkóp Színpad. Természetesen az új tehetségek nem csak a Humorfesztivál útján kerülhetnek reflektorfénybe. Az olimpiákat kétszer ilyen sűrűn rendezik, de még ott sem ugyanazok az arcok. Mi is jól néznénk ki, ha egy kis vidámságra vágyva nyolc évig ugyanazon garnitúrát kellene hallgatnunk. Ennél még a politikusok tablója is gyorsabban változik. Érkezhetnek kereskedelmi rádiókból, most már kereskedelmi tévék tehetségkutatójából, vagy mondjuk a már említett dumaszínházakból. Kiváló példa ez utóbbira Bödőcs Tibor. Az ő neve hangzott el Farkasházy Tivadar szájából, amikor azon kesergett, hogy a két Fesztivál közt feltűntek közül nem mindenki mérette meg magát a 2006-oson. Mintha arra utalt volna, hogy kimondatlanul is, de mégis az ő rendezvényük a hivatalos humorista szakvizsga.

Pasik

Ugyanilyen szakvizsga, nálunk, hivatalosan, szitkom írásból sincs. Hogy nem hivatalosan van-e, arról pedig sajnos nincs információm. Egy biztos: ha létezik ilyen vizsga, és az teljesen elfogulatlan, akkor a Pasik című magyar tévésorozat biztosan nem menne át mint mesterdarab. Egyenként 25 perces, egymástól független epizódokból álló, helyzetkomikumra épülő, csak beltéri helyszínekkel operáló sorozat rengeteg van a világon. Ám ezek nézése nem elég ahhoz, hogy magunk is, akár fele olyan jót is írjunk. Azért annak, mint mindennek szabályai vannak, melyeket teljesen felesleges megpróbálni empirikus úton deriválni néhány mintából, amikor már évtizedek óta le van írva bizonyos tankönyvekben.

Az is igaz, hogy egy sorozattól, amelyről az első pillanatban látszik, hogy "mindegy mi csak valami vicces legyen", amelyben az épület fala egy színházi díszletfalnál is jobban kileng, amikor valaki kinyitja rajta ajtót, ott nem szabad sokat várni sokat a történettől. Már a szereplők elárulják a gyártó tévécsatorna hozzáállását. Mindegy miről szól, hogyan játszák, forgatják, vágják, keverik, mert nem az a lényeg, hogy mi, nézők szórakozzunk, hanem az, hogy a tévécsatornájuk más műsorokból ismert húzó arcait még egy műsorban megjelentesse, ezzel erősítve a tévéadó műsorai közti kohéziót. A Heti Hetes és Gálvölgyi Show gárdája tűnik fel újra a színen, lengő falak és telefonállványok, rosszul kevert aláfestő zenék és nagyon gyenge vágások közepette. Akkor mégis mit várunk a történettől?

Nem sokat, csak a minimumot. Adott egy sorozat, annak három főszereplője. A folytatólagosság alapelve az, mely minden sorozatnak, így a tévésorozatnak is alapja. Eszerint a néző ezeknél a típusú szériáknál nem károsodhat azzal, ha kihagy egy epizódot; tehát nem következhet be olyan változás egy részen belül, melynek hatása kell, legyen a többi részre. Azaz a főszereplő nem süketülhet, vakulhat meg véglegesen, nem ítélhetik egy év háziőrizetre, nem változhat meg gyökeresen az anyagi helyzete, nem halhat meg. Mert ha ez bekövetkezik és ez a változás fennmarad a további epizódokban, akkor az a néző, aki épp kihagyta a gyökeres fordulatot bemutató részt, kellemetlenül érzi majd magát, úgy véli lemaradt és még egy ilyen eset után elszokik a sorozattól, reklámbefogadót veszít a csatorna. Ha pedig a változás bekövetkezik, de nem maradt fent, azaz a további részekre nincs hatással, akkor az a néző kezdi magát kényelmetlenül érezni, aki nem hagyott ki egy folytatást sem. Mert ő szintén úgy fogja érezni, kimaradt egy epizódból, amelyben a visszarendeződés (végtag visszanyerés, feltámadás, elszegényedés, számítógép elveszítés) történt.

Pasik

Tudom, nehéz, sőt a legnehezebb dolog, egy jól alapra épülő és abból szépen virágzó helyzetkomikum sorozatot szépen lezárni. Még a legnagyobb színházi bohózatszerzőknek sem sikerült mindig. Ray Cooney Délután a legjobb című darabjának valójában nincs vége. Sosem tudjuk meg, például, bukik-e a miniszter és elválik-e. Ám az egy darab. A kellemetlen érzést felhígítja két vastag órányi kacagás. Egy húszperces gyenge szitkom minden epizódjától elviselni, hogy palira vesz minket, mert a következő rész elejére reszeteli a szereplőket és a helyszínt, már inkább kiábrándító. A Pasik című sorozatban sok nagyon jó epizód van, mely kiváló alapra épül, legyen az klasszikus félreértéses helyzet (Veszélyes állás), vagy abuszurd (Aranyhal) vagy fejcserés támadás (Az iker). Ezek zöme végig szórakoztató egyenletes szinten. Aztán a befejezés sutba vágja az egészet. Mert nincs megoldás. Al Bundy-t lefejezik az egyik részben, Alf leigázza a Földet és uralkodik, a Jóbarátok szereplői közül kettőt életfogytiglanra ítélnek, aztán a következő epizódokban minden megy tovább a régi kerékvágásban. Furcsa lenne? Na ezért furcsa és öt rész után már egyenesen kiábrándító a Pasik. A lényeg, hogy Will sose kapja meg Grace-t, Charlie Brown soha, még az elköszönő képsorokban se tuja elrúgni a labdát, René sose kerüljön ki a nácik és a francia ellenállás satujából, Mr. Stokes pedig sose legyen gazdag. Mert ezek a jegyek, ezek teszik a sorozatokat sorozattá. És ezt teszi zárójelbe totálisan a Pasik.

Az értelmetlenség, következetlenség és dilettantizmus kitűnő példája A smaragdköves nyakék rejtélye című rész. Az első olyan folytatás, amelyben Liptai Claudia nem szerepel, helyette azonnal behoztak egy kötelező RTL Klub arcot, egy másik színésznőt. Claudia karakterének távozását percekig magyarázták. Férjhez ment külföldre, a sivatagból ír levelet. Ez eddig rendben is van. A nézőnek joga van tudni, miért más nyomja majd a dögös szomszéd maca karaktert. A történet végén azonban Palika az egyik főhős örökre egy szigetre távozik és a másik két főszereplőt, az öreg Jucust és Ernőt járókeretes aggastyánként látjuk viszont, amint húsz év után is Palit várva tengődnek. Ezek után a néző zavart lesz, amint a következő részben a fiatal Jucust, Ernőt és Palit látja viszont ám a szomszédasszonyt soha többé. Hiszen négy karakter sorsa végleg megváltozott az egyik részben, a másikból visszanézve azonban csak az egyikük távozott, a másik három eredeti állapotba került vissza. Mindezt csak tetézi, hogy Sherlock Holmes karakterét az író összekeverte Poirot, Maigret vagy más nyomozók módszereivel. Holmes az egyetlen, aki nem hívatta be egyetlen egyszer sem egyesével a gyanúsítottakat. Szezon, fazon, fa**.]

S mindezzel nem lenne gond, ha az író neve nem lenne olyan ismerős. Trunkó Bence Trunkó Barnabás, a neves kabaré (főleg bohózat) szerző fia, a Hócipő munkatársa. Valahogy a Pasik bukása előtt és után sem indult a Humorfesztiválon, akárcsak a megszólt Bödőcs. Így nem minősíthette őt a humoristák zsűrije. Ám legalább édesapja szólhatott volna neki, hogy ejnye, fiam, nem lesz ez így jó, dolgozz egy kicsit a végén, mert a slusszpoén a lelke mindennek. Előbb a slusszpoént írd meg, aztán hozzá a jelenetet. Ezt mi, nézők, azért kérhetjük bátran számon az idősebb Trunkótól, mert ugyanezt a dorgálást megeresztette a Humorfesztivál zsűrijében egy fiatal próbálkozó fejét mosva. Azt sem mondta el fiának, hogy 'olcsó', hétköznapi vicceket nem illik valódi humorba, jelenetbe belegyúrni. Azt tényleg csak a kezdők csinálják, illetve Majláth Mikes László, de őneki az ő édesapja iránti tiszteletből nem szól senki. Valamint ha nem tudod rendesen elszőni a történet végét, akkor még mindig ellőheted az "és a szereplő felébredt álmából" megoldást, de ne túl sűrűn, két epizódban, rögtön egymás után meg pláne ne, mert ezen a ponton fogja az átalgnéző megnézni, hogy ki is az a lusta és ötlettelen író, aki hatalmasat kaszál a tévétől és mégis csak ennyire futja neki, hogy mindegyik rész álom?

Pasik

Aztán a kevésbé restebbje még tollat is ragad.

Utóirat: gondoltam, adok még egy esélyt a sorozatnak és megnéztem a Senores című részt. Megérte! Egyrészt rávett, hogy messzire elkerüljem mind az író, mind az RTL Klub, mind a szereplők műveit egy időre. Másrészt elmondhatom: ez a mélypontja a sorozatnak. A 2002-es epizód egy dél-amerikai szappanopera paródia, épp négy évvel azután, hogy valaki ezt megpróbálta a humorfesztiválon és a zsűri kegyetlenül elkaszálta. Megint csak a csúf ellentmondás, másnak nem szabad, Jupiter zsűritag fiának még fizetnek is érte. Ezen kívül az epizód, mintha a fenti soraimat gúnyolná, arról szól, hogy Palika (az egyik főszereplő) két hétig televíziót néz, majd azt hiszi, ez elég számára, hogy tévésorozatot írjon. Mintha épp ezt állapítottam volna meg magáról a Pasikról is. De legszomorúbb a Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjának plagizálása, miközben szereplők épp megszólják a máshonnan (Bibliából) lopó írókat. Most erre milyen szót írjak ide?